Gaslighting
A „gaslighting” (más szóval gázlángozás) „egy személy pszichológiai manipulációja, általában hosszabb időn keresztül, amely arra készteti az áldozatot, hogy megkérdőjelezze saját gondolatainak, valóságérzékelésének vagy emlékeinek érvényességét” (itt). Az elnevezés Patrick Hamilton 1938-as „Gázláng” („Gas Light”) című színdarabjából származik. A darabban egy férfi megpróbálja meggyőzni a feleségét arról, hogy őrült, azért hogy ellophassa a pénzét. Az egyik trükkje az, hogy úgy változtatja meg a házban a dolgokat, hogy a gázlámpák fénye eltompuljon. Amikor a felesége észreveszi a lámpák fényének eltompukását, a férje azt mondja neki, hogy őrült.
A gázlángozás legkirívóbb példája Bergoglio „pontifikátusa” alatt az volt, amikor Tucho (Víctor Manuel Fernández „bíboros”, a „Hittani Dikasztérium” „prefektusa”) kiadta a Fiducia Supplicans című dokumentumot, amely megengedte a homoszexuális párok „megáldását”. Tucho ezután közzétett egy dokumentumot „Sajtóközlemény a Fiducia supplicans fogadásáról” címmel. Ebben azt állította, hogy a Fiducia supplicans „javaslatot tartalmaz a szabálytalan helyzetben lévő párok (de nem az egyesülésük) rövid és egyszerű lelkipásztori (sem liturgikus, sem rituális) megáldására”.
Itt a „Vatikán” megpróbálta elhitetni az emberekkel, hogy buták, ha nem ismerik fel a nem létező különbséget a „pár” és az „egyesülés” között. A pár megáldása szükségszerűen magával vonja az egyesülésük megáldását is.
Szalmabábérvelés
A szalmabábérvelés olyan logikai megtévesztés, amikor valaki szándékosan meghamisítja az ellenfél érvét, és azt támadja a tényleges érv helyett. „Pontifikátusa” során Bergoglio gyakran próbálta lekicsinyelni a bűnt. 2018. április 10-én papok előtt tartott beszédében használta például a szalmabábérvelést.
Azt mondta: „A bűnös bűnbánatának felismerése egyenlő azzal, hogy tárt karokkal fogadjuk őt, hogy a példabeszédbeli atyát utánozzuk, aki üdvözli a fiát, amikor az hazatér (vö. Lk 15,20); ez azt jelenti, hogy nem is hagyjuk, hogy befejezze a szavait. Ez mindig is megragadott: az apa még csak nem is hagyta, hogy a fia befejezze a mondanivalóját, hanem megölelte. Megvolt az előkészített beszéd, de [az apa] megölelte őt. Ez azt jelenti, hogy még a bocsánatkérésre előkészített szavakat sem hagyta befejezni (lásd a 22. verset), mert a gyóntató már mindent megértett, ée ebben megerősítette őt az a tapasztalata, hogy ő maga is bűnös. Nem kell szégyenkeznie annak, aki már felismerte a bűnét, és tudja, hogy hibázott; nem kell kérdezősködni – azoknak a gyóntatóknak, akik kérdeznek, kérdezgetnek, tíz, húsz, harminc, negyven percig … »És hogyan történt? És hogyan? …« – nem szükséges kérdezősködni ott, ahol az Atya kegyelme már közbelépett; nem szabad megsérteni az ember szent terét az Istennel való kapcsolatában”.
Nyilvánvalóan Bergoglio kitalációja az a pap, aki 40 percig faggatja a bűnbánót, amit azért említ, hogy a papok bűnösnek érezzék magukat, és gyorsan feloldozást adhassanak.
Figyelemelterelés
Az egyik legfrissebb példa a „szinodalitástól szóló szinódusl”. Sok püspök és katolikus médium olyan témákra összpontosított, mint a homoszexualitás vagy a női diakónusok. A „szinódus” X-fiókja olyan „művészeti alkotásokat” tett közzé, amelyeken egy nő papi ruhában, és egy férfi „Pride” pólóban látható. Az első ülésszak (2023) munkadokumentuma még a „poligám házasságban élőket” is megemlíti.
Mindezzel el akarták terelni a katolikusok figyelmét a „szinódus” valódi céljáról: nevezetesen az Egyház mibenlétének az újraértelmezéséről. Erről már írtam a legutóbbi cikkemben. A „szinódus” eljutott attól a katolikus tanítástól, hogy a püspök szuverén módon kormányozza az egyházmegyét, és a pápa az Egyházat, az új tanításhoz, hogy a püspökök és a pápa nem „hagyhatja figyelmen kívül” a „részvételi testületek” döntéseit.