A cikksorozat második részében néhány olyan esetet ismertetek a múltból, amikor „agyhalott” emberek felépültek.
Még ha egyetlen agyhalott ember sem épülne fel, akkor sem érv, hogy ki lehetne venni a szerveiket. Különbség van a „halott” és a „visszafordíthatatlanul haldokló” között. A médiában azonban többször is szerepelnek olyan esetek, amikor valakit „agyhalottnak” nyilvánítottak, de „életre kelt”. A következő esetekről a LifeSiteNews.com pro-life katolikus portál számolt be.
2021-ben Anthony Thomas Hoover II, akit „agyhalottnak” nyilvánítottak, kinyitotta a szemét, körülnézett és megmozdult, amikor a műtőbe tolták szervkivételre. A személyzet először azt állította, hogy a viselkedése csak reflex volt. Az orvosok megtagadták a szervátültetés elvégzését. Álltólag a „Kentucky Organ Donor Affiliates” más orvosokat keresett szerveinek eltávolítására, pedig ő nyilvánvalóan életben volt. Hoover felépült.
1985-ben Jenny Hamann kómába esett, miután rossz gyógyszert szedett epilepsziájára. Hallotta, ahogy az orvosok azt mondták róla, hogy „agyhalott”, és vitatkoztak a férjével, mert nem akarta engedélyezni szerveinek adományozást. Később felébredt, és teljesen felépült.
2018-ban a 13 éves Trenton McKinley súlyos baleset következtében többszörös koponyatörést szenvedett. Az orvosok agyhalottnak nyilvánították, és rábeszélték a szülőket, hogy járuljanak hozzá a szervadományozáshoz. Az utolsó vizsgálat során, hogy van-e agymúködése, agyhullámokat regisztráltak. A szervátültetést lemondták, és a fiú lassan, de folyamatosan gyógyult. Kegyetlen irónia, hogy ha a szülők nem egyeztek volna bele a szervadományozásba, hamarabb levették volna a fiút az életfenntartó gépekről, és meghalt volna.
2008-ban egy 45 éves francia férfi szívrohamot kapott és összeesett az utcán Párizsban. Az orvosok másfél órán keresztül sikertelenül próbálták újraéleszteni szívmasszázzsal. Ezután neki akartak fogni, hogy kivegyék a szerveit, de észrevették, hogy elkezdett lélegezni és reagál a fájdalomingerekre, így a műtétet lefújták. A beteg teljesen felépült.
2015-ben a 20 éves Hanna Lottritz összeesett egy partin, miután túl sok whiskyt ivott. Kórházba szállították. Egy napig kómában volt, és mivel nem lélegzett, lélegeztetőgépre tették. Az orvosok azt hitték, hogy „agyhalott”, mert nem reagált semmire. Egy nap múlva felébredt, de a torkában lévő cső miatt nem tudott kommunikálni. Csak órákkal később vették le a lélegeztetőgépről, miután bebizonyosodott, hogy képes egyedül lélegezni. Teljesen felépült.
Megjegyzem, hogy még a biztonságosabb „szívhalál” kritérium sem megbízható. 2021-ben például szörnyű eset történt. Egy 39 éves Down-szindrómás nőt levettek az életfenntartó gépekről, és „szívhalottnak” nyilvánították. Két percig nem volt pulzusa, és utána „halottnak” nyilvánították. Áthelyezték a műtőasztalra, hogy megkezdjék a szerveltávolítást. Amikor éppen a veséit akarták eltávolítani, hirtelen elkezdett verni a szíve. Ekkor halálos adag fentanilt adtak neki. A halálát később emberölésnek nyilvánították.