2026. szeptemberi franciaországi látogatása során Robert Prevost beszédet tartott az állami hatóságok előtt Párizsban, az Élysée-palotában, amelyben megemlítette a francia forradalom „Szabadság, egyenlőség, testvériség” mottóját, és dicsérte a forradalom eszményeit. A következőket mondta:
„Franciaország gazdag keresztény gyökerekkel rendelkező föld is. Szent Iréneusz korától és Klodvig megkeresztelkedésétől kezdve az Önök hazájának lelke úgy növekedett, hogy a kereszténységből merített spirituális, kulturális, szellemi, művészi és missziós alkotóerőt, amely ma az egész világot beragyogja.”
A régi francia címer egy máltai templomban. Lawrence Lew OP képe, CC-BY-NC-ND 2.0, itt.
Igen, például az 1658-ban alapított Párizsi Külföldi Missziós Társaság (Société des Missions Etrangères de Paris, MEP) tevékenysége, amelynek papjai Kelet-Ázsiában terjesztették a katolikus hitet. Franciaországot egykor az „Egyház legidősebb leányának” nevezték.
„Így virágzott ki a 16. századi Franciaországban a humanizmus, amely a görög–római örökséget és a keresztény hitet igyekezett egyesíteni. A reneszánsz, majd a Grand Siècle híres gondolkodói után a felvilágosodás gondolkodói következtek, és Franciaország ekkor valódi vívmányokat adott a világnak. Ezek között volt az emberi személy természetéből fakadó emberi jogok, különösen a vallásszabadság elismerése.”
Valójában a II. Vatikáni Zsinat előtti pápák azt állították, hogy a vallásszabadság nem emberi jog. A félreértések elkerülése végett: a „vallásszabadsághoz való jog” alatt azt értjük, hogy mindenkinek joga van bármely általa választott vallást követni, akár magánéletében, akár nyilvánosan, az állam beavatkozása nélkül, feltéve, hogy ezzel nem zavarja a közrendet.
A pápák kifejtették, hogy nincs Istentől származó emberi jog a hamis vallás gyakorlására, még akkor sem, ha az nem zavarja a közrendet.
A „vallásszabadsághoz való jog” nem azonos a vallási toleranciával, amely azt jelenti, hogy az állam eltűri a hamis vallások gyakorlását anélkül, hogy elismerné, hogy létezik Istentől származó jog e vallások gyakorlására. Az Egyháznak nincs kifogása a vallási tolerancia ellen; lásd XIII. Leó pápa „Libertas” című enciklikáját.
Mivel az emberi jogok végső soron Istentől származnak, fogalmazzunk így: Adhat-e Isten az embereknek jogot arra, hogy egy hamis vallást gyakoroljanak?
A vallásszabadság jogát elítélte XVI. Gergely a Mirari Vos-ban, IX. Pius a Syllabus Errorum-ban, XIII. Leó pedig a Libertas-ban. Mivel ezt a tanítást többször is megismételték, egyértelmű, hogy az az általános rendes tanítóhivatal részét képezi, és így tévedhetetlen.
A legfontosabb dokumentum ebben a tekintetben IX. Piusz 1864-ben kiadott „Quanta Cura” című enciklikája. Ebben a pápa a következőket írja:
„És a Szentírás, az egyház s a szent atyák tanaival ellentétben nem kétlik állítani, hogy »az a társadalom legjobb állapota, melyben nem ismertetik el az állam azon kötelessége, miszerint a katolikus vallás megsértőit szentesített büntetések által fékezze, csak amennyiben ezt a nyilvános béke kívánja.« Az államkormány ezen általánosságban téves fölfogásából indulva ki nem félnek a katolikus egyházra és a lelkek üdvére nézve azon igen veszélyes nézetet ápolni, melyet fönt említett elődünk, XVI. Gergely őrültségnek nevezett, tudniillik, hogy: »a lelkiismeret- és vallásszabadság minden embernek tulajdonjoga, melyet minden jól rendezett társadalomban törvény által kell kihirdetni és biztosítani, s hogy a polgároknak joguk van bármely nézeteiket akár szóval, akár írásban, akár pedig más módon nyíltan, nyilvánosan és teljes szabadsággal kinyilvánítani és kimondani, anélkül, hogy őket az egyházi vagy világi felsőbbség ebben korlátozhatna.«” (Quanta cura 3)
A pápa szavaiból a dokumentum végén, ahol kijelenti, hogy „apostoli tekintélyünknél fogva elvetjük, rosszalljuk és kárhoztatjuk mindazon hamis nézeteket és tanokat, melyek ezen iratban egyenként említtetnek, s akarjuk és parancsoljuk, hogy azok a katolikus egyház minden gyermeke által elvetetteknek, rosszalltaknak és kárhoztatottaknak tekintessenek” (Quanta cura 6), egyértelműen kitűnik, hogy ez a dokumentum ex cathedra jellegű volt.
Ezzel szemben a II. Vatikáni Zsinat „Dignitatis Humanae” című dokumentuma megerősítette a vallásszabadsághoz való jogot. A zsinat utáni „pápák” pedig újra és újra megerősítették ezt a nem létező jogot, például „II. János Pál” a Redemptor Hominis című enciklika 17. pontjában.
„A minden egyes ember eredendő méltósága iránti állandó figyelem visszhangra talál nemzeti jelmondatukban. A szabadság, az egyenlőség és a testvériség nem pusztán középületeik homlokzatára vésett szavak, hanem egyetemes etikai követelményekre utalnak, amelyek az evangéliumi üzenetben is megtalálják az ihlet és a megvalósulás kimeríthetetlen forrását.”
Ez nagyon problematikus: a francia forradalom nem csupán a monarchiával szállt szembe, hanem erőszakosan lépett fel a Katolikus Egyház ellen is. A forradalom és az azt követő terroruralom idején több ezer pap, szerzetes és laikus szenvedett vértanúhalált.
X. Piusz boldoggá avatta a 16 compiègne-i kármelita vértanút, XV. Benedek pedig boldoggá avatott 11 orsolyita apácát. XI. Piusz boldoggá avatta a 32 orange-i vértanút és 191 további, 1792 szeptemberében vértanúhalált halt személyt. „II. János Pál” boldoggá avatta a Rocheport melletti börtönhajón elhunyt több mint 500 pap közül 64-et, valamint az Anjou-i vértanúk közül 99-et.
Az 1960-as évek előtt elképzelhetetlen lett volna, hogy egy pápa dicsérje a francia forradalmat.
Jean-Baptiste Lallemand – La prise de la Bastille, le 14 juillet 1789
A pápák már korábban is hivatkoztak a „szabadság, egyenlőség, testvériség” szavakra, radikálisan mást mondtak róla, mint Prevost. Íme XIII. Leó szavai a Humanum Genus című enciklikájában, amely a szabadkőművesség ellen irányul:
„Terjedjen tehát mindinkább s napról-napra ezen szent egyesület [Szent Ferenc Harmadik Rendje]; mert sok üdvös eredménye lesz, első sorban pedig az, hogy az emberek a szabadság, testvériség és jogegyenlőség áldásait élvezni fogják, nem azt, melyet a szabadkőművesek fonákul kigondoltak, de azt, melyet Krisztus Urunk szerzett az emberiségnek s melyet szent Ferenc követett. Az „Isten fiainak” szabadságát értjük, mely által sem a sátánnak, sem a kéjvágyaknak, ezen legkegyetlenebb zsarnokoknak, nem szolgálunk; olyan testvériséget, melynek eredete az Istenben, mindenek teremtőjében és atyjában van, olyan egyenlőséget, mely az igazság és szeretet alapjain nyugodva, az emberek között minden különbséget meg nem szüntet, hanem az élet, a kötelmek, a törekvések különféleségéből azon bámulatraméltó érzelemegységet, azon összhangzatot hozza létre, mely az államnak hasznára van s méltóságát emeli.” (Humanum Genus 34)
Más szavakkal: XIII. Leó itt a bűntől való szabadságot, az Isten gyermekeiként való testvériséget, valamint az emberek közötti, harmóniában megnyilvánuló egyenlőséget hangsúlyozza.
A testvériség témájában megemlíthetjük X. Szent Piusz egyik dokumentumát, amely francia címet visel, és a „Sillon” nevű, magát katolikusnak valló francia politikai mozgalomról szól. A dokumentum címe „Notre charge apostolique”, és ebben a pápa elmarasztalóan szól az említett jelmondatról, és így nyilatkozik a mozgalomról:
„Ha figyelembe vesszük azokat az erőket, ismereteket és természetfeletti erényeket, amelyek a Keresztény Város megalapításához szükségesek, vértanúk millióinak szenvedéseit, az egyházatyák és egyháztanítók által nyújtott világosságot, a szeretet hőseinek önfeláldozását, a mennyben elrendelt hatalmas hierarchiát és az isteni kegyelem áradatait – mindezt Jézus Krisztus, Isten Bölcsessége, az emberré lett Ige élete és lelke építette fel, fogta össze és hatotta át –, amikor mindezekre gondolunk, ijesztő látni új apostolokat, akik lelkesen próbálnak jobb eredményeket elérni a homályos idealizmus és a polgári erények együttesével. Mit fognak létrehozni? Mi sül ki ebből az együttműködésből? Csupán egy szószaporító és képzeletbeli konstrukció, amelyben zavaros kavarodásban és csábító zűrzavarban ragyogva látjuk majd a „Szabadság”, „Igazságosság”, „Testvériség”, „Szeretet”, „Egyenlőség” szavakat, és az emberi örömöt, mindezt egy rosszul értelmezett emberi méltóságra alapozva.”
„Attól tartunk, hogy még rosszabb következik: ennek a terjedő erkölcsi züllésnek a végső eredménye, ennek a kozmopolita társadalmi mozgalomnak a gyümölcs csakis olyan demokrácia lehet, amely se nem katolikus, se nem protestáns, se nem zsidó. Ez egy olyan vallás lesz (hiszen a vezetői állítása szerint a sillonizmus vallás), amely egyetemesebb, mint a Katolikus Egyház, és amely végre testvérekké és elvtársakká egyesíti az összes embert az „Isten országában”. – „Mi nem az Egyházért dolgozunk, hanem az emberiségért.”