Az alábbi idézetek régebbi pápai dokumentumokból származnak, és az Egyház és az állam kapcsolatáról, valamint az Egyház jogairól szólnak.
„Az Úr királyi méltóságának nyújtott tisztelettel okvetlenül eszükbe juttatjuk az embereknek, hogy az Egyház, amelyet Krisztus mint tökéletes társaságot alapított, veleszületett s általa föl nem adható jogon teljes szabadságot és függetlenséget igényel a világi hatalomtól, mert Istentől ráruházott tanítói, kormányzói s Krisztus országának minden tagját az örök boldogságra vezető hivatásának gyakorlásában idegen hatalomtól nem függhet.” (XI. Piusz, Quas Primas 31)
„Azt kívánni, hogy az Egyház a polgári hatalomnak legyen alárendelve kötelességei teljesítése során, nagy ostobaság és merő igazságtalanság. Amikor ez a helyzet áll fenn, a rend megzavarodik, mert a természetes dolgokat a természetfeletti dolgok fölé helyezik; a sok jótétemény, amelyet az Egyház, ha szabadon cselekedhetne, a társadalom számára nyújtana, vagy akadályozva van, vagy legalábbis számban csökken; és út van előkészítve a két hatalom közötti ellenségeskedésnek és viszálykodásnak, amelynek mindkettőre nézve rossz következményei vannak, amire az események alakulása túlságosan gyakran megtanított bennünket.” (XIII. Leó, Immortale Dei 33, az angolból fordítva)
„De mivel egyetlen társadalom sem tartható össze, hacsak nem áll egyvalaki mindenki felett, aki mindenkit arra irányít, hogy komolyan törekedjen a közjóra, minden politikai testületnek kell legyen egy uralkodó hatalma, és ez a hatalom, nem kevésbé, mint maga a társadalom, a természetből ered, és következésképpen Isten a szerzője. Ebből következik, hogy minden közhatalomnak Istentől kell erednie. Mert egyedül Isten a világ igaz és legfőbb ura. Kivétel nélkül mindennek alá kell vetnie magát Neki, és Őt kell szolgálnia, így bárki is rendelkezik a kormányzati joggal, azt egyetlen és kizárólagos forrásból, nevezetesen Istentől, mindenek szuverén Uralkodójától kapja. »Mert nincs hatalom, csak az Istentől«” (XIII. Leó, Immortale Dei 3, az angolból fordítva)
„Az Egyház jogai közül, amelyeket mindenütt és mindig kötelességünk fenntartani és megvédeni minden igazságtalansággal szemben, az első kétségtelenül az, hogy teljes cselekvési szabadságot élvezzen, amelyre szüksége lehet a lelkek üdvösségéért való munkálkodásban. Ez isteni szabadság, amelynek szerzője Isten egyszülött Fia, aki vérontás által megszülte az Egyházat, aki megalapította azt az idők végezetéig, és magát választotta annak Fejévé. Ez a szabadság annyira lényeges az Egyház, a tökéletes és isteni intézmény számára, hogy akik ezt a szabadságot támadják, egyúttal Isten és kötelességük ellen is vétkeznek. Mert amint azt másutt már többször kimutattuk, Isten azért hozta létre Egyházát, hogy megvédje és szétossza azt, ami a lelkek számára a legfőbb javakat jelenti, amelyek természetüknél fogva minden másnál magasabb rendűek, és hogy az embereket a hit és a kegyelem által új életre vezesse Jézus Krisztusban, olyan életre, amely biztosítja az örök üdvösséget.” (XIII. Leó, Officio Sanctissimo 13, az angolból fordítva)
„Tehát a mi Megváltónk királysága az összes embereket magában foglalja. Örömmel tesszük Magunkévá felejthetetlen emlékű elődünk, XIII. Leó pápa idevonatkozó szavait: »Krisztus országa nemcsak a katolikus nemzetekre és azokra terjed ki, akik a szent keresztség fölvételével jogilag az Egyházhoz tartoznak, hanem felöleli mindazokat is, akik nem keresztények – bár a tévedés eltéríti vagy a visszavonás elválasztja őket a szeretet közösségétől –: úgyhogy Jézus Krisztus hatalma alatt áll az egész emberi nem«. (Enc. Annum Sanctum 1899. május 25.) S nincs ebben a tekintetben semmi különbség az egyének, a családok és államok közt, mert a különféle közületek éppen úgy Krisztus hatalma alatt vannak, mint az egyének. Ugyanaz az egyéni, mint a közös üdvözülés forrása. „Nincs másban senkiben üdvösség, mert nem is adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben nekünk üdvözülnünk kellene.” (ApCsel 4,12) Ugyanaz az egyes polgárok és az államok boldogulásának és igaz boldogságának szerzője. Nem lehet mástól boldog az állam, mint az egyes ember, mert az állam nem más, mint az emberek egyetértő sokasága. (Sz. Ágoston, Levél Macedoniushoz 3. fej.) Tehát a nemzetek kormányzói ne vonakodjanak odahatni, hogy úgy ők maguk, mint népeik Krisztus, a Király iránt a tisztelet és a hódolat nyilvános adóját leróják, ha azt akarják, hogy csorbítatlan tekintéllyel fejleszthessék és növelhessék hazájuk javát és boldogulását. Mert amit pápaságunk kezdetén a tekintély és közhatalom tiszteletének meggyengüléséről írtunk, az a mai időkre nagyon is ráillik: »Miután Istent és Jézus Krisztust a törvényekből és a közéletből kizárták, s a tekintélyt már nem Istentől, hanem az emberektől származtatják; magának a tekintélynek alapjai rendültek meg, mert elvonták az alapokat, amiért egyeseknek joguk van parancsolni, másoknak kötelességük engedelmeskedni. Így szükségképpen megingott az egész emberi társadalom, amely nem nyugodott többé szilárd pilléreken«. (Enc. Ubi arcano.)” (XI. Piusz, Quas Primas 18)
Krisztus Királyt ábrázoló üvegablak, szentekkel körülvéve, egy római templomban. Lawrence Lew OP fényképe, a Flickr-en a CC-BY-NC-ND 2.0 licenc alatt, itt.