A következő idézetek az „Amit Napoleon életrajzai elhallgatnak” című könyvből származik, melyet Tower Vilmos magyar pap írt. 1937-ben jelent meg a Szalézi Művek könyvkiadónál, Rákospalotán (pdf fájl).
Napoleón és VI. Pius VI portré festményei Wikimedián
[A fogságban lévő pápával és a fogságban lévő Napóleonnal való bánásmód hasonlóságáról]
a) Napoleon két ízben vetette a pápát fogságba (VI. Piust 1796-ban és VII. Piust 1809-ben). Napoleont is két ízben fogták el és vitték fogságba (1814. és 1815.).
b) Napoleon két helyen tartotta a pápát tartós fogságban: Savonaban és Fontainebleauban (másfél hónapnál rövidebb tartózkodást nem veszünk számításba). Napoleon is két helyen volt fogságban: Elba és Szent Ilona szigetén.
[…]
d) Több mint 7 évig volt a két pápa a fogságban (1798-9 és 1809-14). Ugyanilyen ideig tartott Napoleon fogsága is (1814. VI. 4. – 1815. IIl. 1. és 1815. VII. 15. – 1821. V. 5.).
e) A két pápát az elfogatáskor megmotozták. Minden értéket elvettek tőlük.
Napoleont már maguk a franciák kifosztották. Még Elbába küldése idején megtakarított 11 millió franknyi magánvagyonát, a korona-gyémántokat, híres evőkészletét, sok dohányszelencéjét és sok más értékes holmiját elvették tőle minden jog és méltányosság nélkül. Majd az angolok motozták meg. A Bellerophon-ból való kiszállás alkalmával őt és kíséretét a legalaposabban és nagyon szigorúan motozták meg. Lefoglalták az aranyakat, ékszereket és váltókat.
Annak idején VI. Pius pápa ujjáról lehúzták még a gyűrűt is, főpapi méltóságának jelvényét. Napoleont megfosztották hadvezéri és tábornoki méltóságának jelképétől: A „Northumberland” kapitányának kiadott utasítás egyik pontja szerint „Napoleont le kell fegyverezni!” Egy katonára ez a legmegalázóbb, hát még egy hadvezér-császárra!
(104.-105. o.)
[Napoleón megpróbálta a pápát lemondásra kényszeríteni, később őt is lemondásra kényszerítették]
a) Napoleon Fonlainebleauban felszólította a pápát s kényszeríteni akarta, hogy mondjon le világi uralmáról. Késóbb a hatalmak ugyanabban a városban, ugyanabban a palotában és a palota ugyanama szobájában kényszerítették Napoleont a trónról való lemondásra.
b) Napoleon a pápának lemondás esetére kétmillió frankot ígért évi nyugdíjul (1813. konkordátum javaslat 3. p.). Az 1814. évi fontainebleaui szerződés 6. cikke értelmében a szövetséges fejedelmek Napoleonnak is éppen kétmillió frank járadékot állapítottak meg a francia államkincstár terhére.
c) Napoleon soha sem fizette meg a pápának a 2 millió frankot a tőle elrabolt egyházi állam kárpótlása címén. Igaz, hogy a pápa el sem fogadta volna, amint az első részletet valóban vissza is utasította.
Az 1814. ápr. 11. szerződés alapján Napoleon javára megállapított 2 milliónyi járadékból sem juttattak a volt császárnak egyetlen fillért sem. (106.-107. o.)
Main Street Jamestow-ban Szent Heléna szigetén; Luke McKernan, CC-BY-SA 2.0, itt
Napoleon a pápában csak az Egyház vallási fejét ismerte el, nem pedig, mint világi felségjog tulajdonosát (mint szuverént). Különféle küldöttségek előtt a pápát egyszerűen „római pap”-nak nevezte. […] Ő maga mondotta Szent Ilona szigetén: „Tervem volt, hogy a pápa világi uralmának véget vetek, alamízsnásommá teszem és Párizst rendelem a keresztény világ fővárosává.”
Nos, a hatalmak Napoleont is kényszerítették a felségjogról való lemondásra, Szent Ilona szigetén tiltakozott az ellen, hogy nem ismerik el és nem nevezik császárnak vagy felségnek, hanem csak tábornoknak, sőt egész fogsága alatt ez a körülmény bántotta legjobban. […] De hiába volt minden tiltakozása. Amikor a derék, önfeláldozó Bertrand, Napoleon „főudvarmestere”, urának, a császárnak nevében tiltakozott Öfelségével való bánásmód ellen, azt a választ kapta, hogy Anglia nem ismer „Napoleon császárt”, hanem csak „Bonaparte tábornokot”. (107.-108. o.)
Napoleon a fogoly pápával szemben illetlenül, sértően, megalázóan goromba és durva volt, szívtelenül és méltánytalanul bánt vele. Fontainebleauban volt pillanat, amikor a pápa attól tartott, hogy a császár torkon ragadja, annyira toporzékolt haragjában, mert a pápa nem engedett elveiből. Innen van, hogy mindenütt hitelre talált az a hír, hogy a császár arcul ütötte a pápát, holott e hírt maga a pápa cáfolta meg.
Napoleonnal is szintén így bántak. Tiltakozott, hogy fogolyként kezelik. Törvényekre hivatkozott, árulásról és álnokságról beszélt. Toporzékolt. „Mindennap – panaszkodott – megismétlik kívánságukat, hogy engem megalázzanak és meggyalázzanak.” (111. o.)
Napoleon, amint hallottuk, szigorúan ellenőriztette a fogoly pápa levelezését. A pápának minden küldött és kapott levele a francia kormány kezén ment át. A pápa kezéhez csak a hivatalos francia lapot engedték vagy legfeljebb olyan más lapot, amely a francia érdek mellett szólt. […]
Napoleon teljesen hasonló sorsban részesült Longwoodban.
Napoleonnak, sőt minden egyes hozzátartozójának kapott és leadott levele az angol kormányzó kezén ment át. Napoleon szerette volna keresztül vinni, hogy lepecsételt levelek útján érintkezhessék Európával, de sikertelenül. […]
Édesanyjának levelét csak egy év után kézbesítették a császárnak. […]
Hosszú időn át a Szent Ilona szigetére érkező hajók kapitányai kötelesek voltak a hajón levő összes, főképp politikai jellegű könyvek és újságok jegyzékét bemutatni Sir Hudson Lowenek, nehogy valamely nem kívánatos sajtótermék Napoleon kezéhez kerülhessen. Gondoskodtak, hogy semmi se kerüljön a kezébe, kivéve néhány könyvet és újságot, amelyet Lowe jónak talált e célra. Így itt-ott kapott néhány példány Times-t vagy Morning Chronicle-t és néhány Napoleonellenes irányú francia lapot. O’Meara csempészett néha más fajta újságot a császárhoz. (122.-123. o.)
A szerző megemlít azonban két kedvező dolgot Napóleonról: soha nem gondolt arra, hogy elszakítsa Franciaországot az Egyháztól. Fogságában papot kért a pápától, aki küldött is hozzá, és úgy tűnik, hogy az Egyházzal kibékülve halt meg.