Ebben a cikkben egy cikkre reagálok, amely az „Őrtorony” Study Edition 2026. decemberi számában jelent meg. Az „Őrtorony” a Jehova Tanúi által kiadott ingyenes kiadvány. A cikkben azt állítják, hogy a keresztényeknek egyáltalán nem szabad részt venniük a politikában, és ezt Jézus cselekedeteivel próbálják alátámasztani.
Az alcímek megegyeznek az eredeti cikk első két alcímével.
„Nem vállalt politikai tisztséget”
A cikk ezt állítja: „Jézushoz hasonlóan mi is hiszünk abban, hogy csak Isten királysága tudja megoldani az emberiség problémáit. Ezt azzal tudjuk bizonyítani, hogy semlegesek maradunk, vagyis nem foglalunk állást politikai kérdésekben. Ebben a cikkben megnézzük, hogy mit tett Jézus, amikor lehetősége lett volna 1. politikai szerepet vállalni, 2. erőszakkal fellépni az ellenségeivel szemben, és 3. belefolyni politikai vitákba.”
A cikk leírja, hogy Jézus korában sok zsidó várta el a Messiástól, hogy felszabadítsa őket a római elnyomástól. Még a tanítványai is megkérdezték tőle az Apostolok cselekedetei 1. fejezetében, hogy mikor fogja helyreállítani Izrael Királyságát.
„Miért nem volt hajlandó Jézus politikai szerepet vállalni, mikor annyi jót tudott volna tenni a zsidókért? Mert tudta, hogy egyedül Isten királysága képes megoldani az emberiség problémáit.”
Jézusnak küldetése volt a Földön: megmenteni az emberiséget szenvedése, kereszthalála és feltámadása által. Az a tény, hogy Isten Fia nem kívánt földi politikai hatalmat gyakorolni, egyáltalán nem bizonyítja, hogy követőinek ne kellene részt venniük a politikában.
„Azt is tisztán látta, hogy bár Jehova megengedi, hogy az emberi uralmak létezzenek, a hatalmuk valójában Sátántól származik (Luk 4:5, 6; Ján 12:31; Jel 13:2).”
Valójában Isten a törvényes kormányzati hatalom forrása. A Rómaiakhoz írt levél 13. fejezetében Pál olyan állami tisztviselőkről ír, aki halálbüntetést hajtanak végre. „Mindenki vesse alá magát a felettes hatóságoknak! Nincs ugyanis hatalom, csak Istentől; amelyek pedig vannak, azokat Isten rendelte. Aki tehát ellene szegül a felsőbbségnek, szembeszáll Isten rendelésével. Az ellenszegülők pedig önmagukat vetik ítélet alá. Mert a fejedelmek a jótettet nem büntetik, csak a rosszat. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a felsőbbségtől? Tedd a jót, és dicséretet nyersz tőle, mert ő Isten szolgája a javadra. De ha rosszat tettél, félj, mert nem ok nélkül hordozza a kardot; szolgája ugyanis Istennek, hogy bosszút álljon büntetéssel azon, aki rosszat cselekszik.” (Róm 13,1-4)
A fent említett három bibliai idézet nem támasztja alá az Őrtorony állítását, miszerint Sátántól származna a világi kormányzatok hatalma. Lukács 4,5-6-ban Sátán kísérti Jézust: „Majd felvitte őt, és megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát. Az ördög így szólt hozzá: »Mindezt a hatalmat és dicsőséget neked adom; mert az enyém, és annak adom, akinek akarom.«” János 12,31-ben Jézus Sátánt e világ fejedelmének nevezi.
Ádám bűnbeesése óta az emberiség az áteredő bűn hatása alatt áll, ami azt jelenti, hogy az emberek hajlamosak a gonoszságra, de van lelkiismeretük is, amely emlékezteti őket, hogy jót cselekedjenek. Az a nagyon is valós lehetőség, hogy a kormányok rosszat tesznek, nem jelenti azt, hogy a Sátán birtokolna ténylegesen minden kormányt és a fizikai világot. Éppen ellenkezőleg. „Az Úré a föld és mindaz, ami rajta van: a világ és mindazok, akik benne laknak.” (Zsoltárok 24:1)
A Jelenések 13,2 nem talál ide, mivel a „fenevadról”, azaz az Antikrisztusról szól. Az Antikrisztus, aki a világ végének közeledtével jelenik meg, valóban teljesen gonosz az ördögtől megszállott lesz.
„Ezért Jézus nem akart a világ része lenni (Ján 17:14). Nem törekedett arra, hogy politikai szerepet vállaljon, és nem is volt hajlandó elfogadni ilyet.”
Itt láthatjuk, hogy a hamisított „New World” fordítás hibázik. János 17,14-ben Jézus azt mondja, hogy Ő nem „a világból” van, nem pedig azt, hogy Ő nem „a világ része”.
„Jézus követőiként mi is semlegesek akarunk maradni politikailag. Tiszteljük a kormányt, és igyekszünk jó állampolgárok lenni. Betartjuk a törvényeket, és megfizetjük az adót (Róma 13:1, 7; Tit 3:1; 1Pét 2:13, 14).”
A fenti részben az Őrtorony azt állította, hogy Sátán ad hatalmat az emberi kormányoknak. Ha ez így lenne, és Isten megkövetelné tőlünk, hogy engedelmeskedjünk a törvényes világi hatóságoknak, akkor Isten gyakorlatilag azt követelné tőlünk, hogy engedelmeskedjünk Sátánnak.
„Nem folyamodott erőszakhoz”
„Az emberi kormányzatok sok háborúért és fegyveres konfliktusért felelősek. Jézus viszont azt tanította a követőinek, hogy kerüljék az erőszakot. Figyeljük meg, mi történt nem sokkal a halála előtt. […] Jézus azt akarta megtanítani a követőinek, hogy akkor se folyamodjanak erőszakhoz, ha üldözik őket. Az apostolok már abból is megérthették volna ezt, ahogyan Jézus viselkedett. Amikor érte jött a csőcselék, nem harcolt ellenük, és az apostolainak sem mondta, hogy védjék meg. Ennek ellenére Péter, aki heves természetű volt, megtámadta a főpap rabszolgáját. Jézus határozottan erre utasította: »Tedd vissza kardodat a helyére, mert mindazok, akik kardot fognak, kard által vesznek el« (Máté 26:51, 52). Jézus szavaiból az is egyértelmű, hogy elítélte volna, ha a tanítványai akár Róma, akár egy másik nemzet ellen harcoltak volna.”
Jézusnak küldetése volt ezen a világon, és az apostolok feladata nem az volt, hogy ezt a küldetést megakadályozzák azzal, hogy megakadályozzák a letartóztatását. Máté evangéliumának 26. fejezetében Jézus, miután azt mondja Péternek, hogy tegye el a kardját, így szól hozzá: „Vagy azt hiszed, nem kérhetném Atyámat, hogy azonnal küldjön nekem több, mint tizenkét légió angyalt?” (Máté 26,53) Ez ismét azt mutatja, hogy Jézus úgy döntött, nem védi meg magát.
A cikk akár azt is állíthatná, hogy mivel Jézus nem volt házas, a keresztényeknek sem szabadna házasodniuk.
„Nagyon fontos kiállnunk amellett, hogy csak Isten királysága tudja megoldani az emberek problémáit. Jehova elég időt hagyott arra, hogy kiderüljön, hogy az emberi uralkodók, bármilyen jó szándékúak legyenek is, képtelenek valódi megoldásról gondoskodni (Préd 8:9; Jer 10:23).” Az „Őrtorony” ezzel az érveléssel támasztja alá azt az álláspontját, miszerint az embernek egyáltalán nem szabad részt vennie a politikában.
Nyilvánvaló, hogy az emberi uralkodók nem tudnak földi paradicsomot teremteni. Ez azonban nem mentség arra, hogy ne próbáljuk meg javítani az emberek életkörülményeit.
Amit az „Őrtorony” nem vesz figyelembe, az az, hogy a kormány tevékenysége hatással van arra, hogyan gyakorolhatják az emberek a hitüket. A kormány elősegítheti vagy akadályozhatja az evangélium terjedését. Bárki, aki egy kis időt eltölt Kelet-Európában, meggyőződhet arról, hogy az évtizedeken át tartó ateista diktatúra milyen hatással volt az emberekre.
Az állammal kapcsolatos valóban keresztény szemlélet az lenne, ha megpróbálnánk a keresztény elveket az állam alapjává tenni, és a kereszténységet államvallássá nyilvánítani. Ahogyan XIII. Leó pápa fogalmazott 1885-ös Immortale Dei című enciklikájában: „Ugyanígy bűn az is, ha az állam nem törődik a vallással, mintha az a hatáskörén kívül esne, vagy mintha gyakorlati haszna nem lenne; vagy ha a vallás számos formája közül azt választja ki, amelyik leginkább megfelel a saját ízlésének; hiszen feltétlenül kötelesek vagyunk Istent úgy imádni, ahogyan Ő megmutatta, hogy az az Ő akarata. Minden uralkodónak ezért tisztelnie kell Isten szent nevét, és egyik legfőbb kötelessége az, hogy támogassa a vallást, megvédje azt, a törvények hitelessége és szankciói alatt óvja, és ne szervezzen, illetve ne fogadjon el olyan intézkedést, amely veszélyeztetheti annak biztonságát. Ez az uralkodók feltétlen kötelessége azokkal szemben, akik felett uralkodnak.” (Immortale Dei 6)
És XI. Piusz pápa így fogalmazott a Quas Primas című enciklikájában: „Pedig ha az emberek a magán- és a közéletben elismerik Krisztus királyi tekintélyét, hihetetlen előnyök háramlanak a polgári társadalomra: a valódi szabadság, a fegyelem és higgadtság, a megértés és béke.” (Quas Primas 3)
Az a tény, hogy ezen a földön nem mindenki tér meg, nem jelenti azt, hogy a keresztényeknek ne kellene arra törekedniük, hogy a kormányok Isten törvényéhez igazodjanak.
„Mire ösztönöz minket Jézus példája és szavai? Arra, hogy ne vegyünk részt a háborúkban, és ne is támogassuk azokat. Ha mégis így tennénk, szembemennénk Jézus tanításával. Továbbá lerombolnánk a köztünk lévő szeretetet és egységet, amely Krisztus igaz követőiként azonosít minket. (Olvassátok fel: János 13:35; 17:11, 20–23.)”
Hogy a olvasó jobban megértse a dolgot, idézem a három szövegrészt. „Arról ismeri majd meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.” (János 13,36) „Én már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.” (János 17,11) „De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egyek legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egyek legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. A dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egyek legyenek, ahogyan mi egyek vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek. Ismerje meg ebből a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél.” (János 17,20-23)
Az „Őrtorony” elismeri, hogy úgy írta le igazi követőit, mint akiknek feltétlenül rendelkezniük kell szeretettel és egységgel. Valójában Jézusnak az Atyához intézett imái a János 17-ben feltétlenül beteljesülnek, mivel azok teljes mértékben hatékonyak, hiszen Isten az, aki imádkozik.
Ez azt jelenti, hogy az Jézus Krisztus által alapított Egyház szükségszerűen egységes lesz. Nézzük meg: melyik Egyház mondhatja el magáról hitelesen, hogy az első századig vezethető vissza a története, és hogy történelme során figyelemre méltó egységről – mégpedig hármas egységről: a hit, az istentisztelet és az egyházkormányzat egységéről – tett tanúbizonyságot?