„Isten irgalma végtelen”
Természetesen Isten irgalma végtelen. Isten végtelen, ezért az Ő tulajdonságainak, mint például az Ő irgalmasságának is végtelennek kell lennie. Azonban az Ő irgalma nem végtelen minden egyes emberrel szemben. Minden egyes ember földi élete a kegyelem ideje. Ha úgy hal meg, hogy elutasítja Istent, akkor az irgalom számára véget ér.
„Mindenkit szívesen látunk” vagy „Isten szeretete feltétel nélküli”
Bergoglio antipápa 2023-as lisszaboni látogatása során többször is mondta a tömegnek: „¡Todos, todos, todos, todos!” („Mindenki, mindenki, mindenki!”) Egyik beszédében azt mondta hallgatóságának: „Az Egyházban senki sincs kihagyva, senki sem marad ki. Mindenki számára van hely. Pontosan úgy, ahogy vagyunk. […] Az Úr nem mutogat ujjal, hanem kitárja karjait. Furcsa: az Úr nem ezt (mutogat), hanem azt (kitárja kezeit) tudja. Ő mindannyiunkat átölel.”
Természetesen mindenki beléphet a Katolikus Egyházba. Istennek azonban vannak elvárásai.
„Ezért, ha el akarsz jutni az örök életre, tartsd meg a parancsokat.” (Mt 19,17)
„Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7,21)
„Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek? Üdvözítheti a hite? […] Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog.” (Jak 2,14.17)
Isten elvárja, hogy kövessük Őt, engedelmeskedjünk parancsolatainak és az általa beiktatott törvényes hatóságoknak: az apostoloknak és utódaiknak. Mindenkit szívesen látunk az Egyházban, amennyiben nem csak beszél, hanem cselekszik is.
„Minden embernek egyenlő méltósága van”
Még mielőtt a „Hittani Dikasztérium” kiadta volna hírhedt és káromló „Dignitas Infinita” című levelét 2024-ben („[m]inden emberi személyt – a körülményektől függetlenül, bármilyen állapotban vagy helyzetben legyen is – a létezésében elidegeníthetetlenül megalapozott végtelen méltóság illet meg”) , sokszor lehetett hallani, hogy minden embernek ugyanolyan méltósága van.
Lássuk, mit találunk a katolikus hagyományban.
A katolikus egyház mindig is úgy vélte, hogy a keresztség emeli a részesülő méltóságát. Szent Pál a rómaiakhoz írt levelében magyarázza:
„A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk.” (Róm 6,4) „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!” (Róm 8,14-15)
A keresztség által a részesülő a bűn rabszolgájából Isten gyermekévé válik.
Egy másik példa. XII. Pius 1947-ben a Mediator Dei című enciklikájában írta:
„Nincs is azon semmi csodálnivaló, hogy a keresztények ilyen méltóságban részesülnek. A keresztség révén ugyanis minden keresztény hívő Krisztusnak, a főpapnak tagja lesz a titokzatos Testben, és eltörölhetetlen szentségi jegyet kap a lelkébe, mely őt az igazi Istentiszteletre teszi képessé; a maguk módja szerint tehát a keresztény hívek is részeseivé válnak Krisztus papságának.” (86)
„Vegyék tehát észbe a keresztény hívek, mily nagy méltóságra emelte őket a szent keresztség vize, mely rájuk ömlött”. (102)
Az emberek is csökkenthetik saját méltóságukat azáltal, hogy bűnöket követnek el, és emelhetik méltóságukat a bűnbánat által. Aquinói Szent Tamás a Summa Theologiae című művében kifejti (fordítás az angolból, kivéve az idézeteket):
„A bűn által az ember kettős méltóságát veszíti el, az egyiket Isten, a másikat az Egyház tekintetében. Isten tekintetében ismét kétszeres méltóságot veszít. Az egyik a fő méltósága, amellyel Isten gyermekei körébe helyezte őt, és ezt a bűnbánat által nyeri vissza, amit a tékozló fiú [példabeszéde] jelez (Lk 15), mert amikor megbánta bűnét, apja megparancsolta, hogy a legjobb ruhát adják neki, a gyűrűvel és a cipővel együtt. A másik a másodlagos méltósága, vagyis az ártatlansága, amellyel, mint ugyanebben a fejezetben olvassuk, az idősebb fiú dicsekedett, mondván (Lk 15,29): »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat«: és ezt a méltóságot a bűnbánó nem nyerheti vissza.” (Summa Theologiae III 89, 3. cikk)
Vagyis az ember visszanyerheti az istengyermeki méltóságát, de az ártatlanságot nem nyerheti vissza.
Kilátás az Olajfák hegyéről Kelet-Jeruzsálemben; Stephanie Matthiesen képe 2018-ból a CC-BY-NC-ND 2.0 licenc alatt, itt