25 évvel ezelőtt, 2001 augusztusában a Joseph Ratzinger vezette Hittani Kongregáció közzétett egy híres dokumentumot „Dominus Iesus” címmel. A nyilatkozat alcíme „Jézus Krisztus és az Egyház egyetlen és egyetemesen üdvözítő voltáról”, fő témája pedig a Katolikus Egyház és a többi keresztény „egyház” közötti kapcsolat.
Ebben a cikkben nem fogom a teljes dokumentumot elemezni. Ehelyett ki szeretnék emelni néhányat a dokumentum legfontosabb mondatai közül, és bemutatni, hogy azok hogyan állnak ellentétben a katolikus tanítással. A cikk nagymértékben támaszkodik Donald Sanborn, az SSPX egykori papja, jelenleg pedig szedevakantista püspök elemzésére.
A Via delle Conciliazione Rómában. “N i c o l a” képe, CC-BY 2.0, itt.
A „Dominus Iesus” idézi a II. Vatikáni Zsinat által kiadott Lumen Gentium 8. bekezdését: „Krisztus egyetlen Egyháza, (…) melyet Üdvözítőnk feltámadása után a pásztor Péternek adott át (Jn 21,17), és őrá meg a többi apostolra bízta terjesztését és kormányzását (vö. Mt 28,18), és mindörökre az igazság oszlopának és erősségének rendelte (1Tim 3,15), e világban mint alkotmányos és rendezett társaság a Péter utóda és a vele közösségben élő püspökök által kormányzott katolikus Egyházban létezik [subsistit in].” (szögletes zárójelek az eredetiben) (16)
A „subsistit in” kifejezés a Lumen Gentium egyik kulcsfontosságú kifejezése. Ezt a kifejezést szándékosan illesztették be a zsinati dokumentumokba, hogy teret nyissanak annak az állításnak, miszerint Krisztus Egyháza valamilyen értelemben tágabb, mint a Katolikus Egyház, és hogy annak „elemei” megtalálhatók a többi keresztény „egyházban” is.
A Katolikus Egyház mindig is azt tanította, hogy ő Krisztus Egyháza.
Ahogy XII. Pius pápa a Humani Generis enciklikában írta: „[…] Krisztusnak Titokzatos Teste és a Római Katolikus Anyaszentegyház egy és ugyanaz” (Humani Generis 27)
Sanborn jól elmagyarázza: „Ez csupán azt jelenti, hogy a Római Katolikus Egyháztól elszakadt szakadárok és eretnekek Krisztus Egyházának részeit képezik. Ők más ágak. Ugyanazon okból eretnekség, mint a »subsistit in«. Ez teljesen megváltoztatja Krisztus Egyházának természetét, és különbséget tesz Krisztus Egyháza és a Római Katolikus Egyház között.”
A „Dominus Iesus” ezután az ortodox egyházakra tér át:
„Azok az egyházak, melyeket, bár nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal, nagyon szoros kötelékek – az apostoli jogfolytonosság és az érvényes Eucharisztia – fűznek hozzá, valóban részegyházak.” (17)
Azt állítja, hogy az ortodox egyházak „részegyházak”. A „részegyház” az Egyház egy helyi részének, például egy egyházmegyének a hagyományos elnevezése. A kölni érsekség például egy részegyház. Ratzinger lényegében azt mondja, hogy egy ortodox egyháznak ugyanolyan értéke van, mint egy katolikus egyházmegyének.
„Ezért ezekben az egyházakban is Krisztus Egyháza van jelen és működik, jóllehet hiányzik a katolikus Egyházzal való teljes közösség, mert nem fogadják el a primátus katolikus tanítását, melyet Isten akarata szerint Róma püspöke objektíven birtokol és gyakorol az egész Egyház felett.” (17)
Nincs olyan, hogy „teljes közösség” és „részleges közösség”.
IX. Pius pápa a Iam vos omnes című apostoli levelében a többi „egyházról” a következőket írta: „Aki pedig alaposan megvizsgálja és átgondolja a különböző vallási közösségek helyzetét, amelyek egymás között megosztottak és elszakadtak a Katolikus Egyháztól, amely Urunk Jézus Krisztus és apostolai ideje óta törvényes szent pásztorai révén, megszakítás nélkül mindig is gyakorolta, és ma is gyakorolja azt az isteni hatalmat, amelyet maga az Úr ruházott rá, könnyen meggyőződhet arról, hogy egyetlen ilyen közösségben sem, sőt azok összességében sem ismerhető fel semmilyen módon az az egyetlen és katolikus Egyház, amelyet Krisztus Urunk épített, alapított, és amelynek létezését akarta. És soha nem lehet azt mondani, hogy azok az Egyház tagjai és részei lennének, amíg láthatóan elkülönülnek a katolikus egységtől.”
IX. Piusz pápa
A pápa világosan kijelenti: minden nem katolikus keresztény „egyház” Krisztus Egyházán kívül áll.
1857-ben anglikánok Londonban megalapítottak egy társaságot “Association for Promoting the Union of Christendom” („A kereszténység egységének előmozdításáért társaság”) néven, azzal a céllal, hogy imádkozzanak a keresztények egységéért. Elterjesztették azt az elképzelést, hogy Krisztus Egyháza a katolicizmusból, az ortodoxiából és az anglikanizmusból áll, amelyek úgy viszonyulnak az Egyházhoz, mint az ágak a fához. Ez „ágelméletként” (“branch theory”) vált ismertté.
A Szent Officium (a mai Hittani Kongregáció elődje) 1864-ben kiadott egy levelet, amelyben megtiltotta a katolikusoknak a részvételt. Costantino Patrizi Naro bíboros, a Szent Officium titkára így írt:
„Az elv, amelyen nyugszik, felforgatja az Egyház isteni alkotmányát. Mert áthatja az a gondolat, hogy Jézus Krisztus igazi Egyháza részben a világszerte elterjedt és terjesztett Római Egyházból, részben pedig a phótioszi szakadásból [ortodoxia, I. Phótiosz szakadár konstantinápolyi pátriárkáról elnevezve] és az anglikán eretnekségből áll, amelyek a Római Egyházzal egyenrangúan egy Úrban, egy hitben és egy keresztségben részesülnek. Annak érdekében, hogy megszüntesse azokat a viszályokat, amelyek – nem csekély botrány okozásával, valamint az igazság és a szeretet rovására – megosztják ezt a három keresztény közösséget, imákat és áldozatokat ír elő, hogy elnyerje Istentől az egység kegyelmét. Valóban semmi sem lehetne drágább egy katolikus számára, mint a keresztények közötti szakadások és viszályok felszámolása, és az, hogy lásson minden keresztényt igyekezni „megőrizni a lelki egységet a béke kötelékében” (Ef 4.). Ennek érdekében a Katolikus Egyház imádkozik a Mindenható Istenhez, és sürgeti a Krisztusban hívőket, hogy imádkozzanak azért, hogy mindazok, akik elhagyták a Szent Római Egyházat – amelyen kívül nincs üdvösség –, hagyják el tévedéseiket, és térjenek vissza az igaz hithez és az Egyház békéjéhez; sőt, hogy minden ember Isten irgalmas segítségével eljusson az igazság megismeréséhez. De azt, hogy a Krisztusban hívők, és az egyháziak, eretnekek irányítása alatt imádkozzanak a keresztény egységért, sőt, ami még rosszabb, egy eretnekséggel nagymértékben beszennyezett és megfertőzött szándék szerint, azt semmiképpen sem lehet eltűrni.”
Amikor anglikán papok tiltakoztak az elítélés ellen, Patrizi bíboros egy következő levelében így írt:
„Ezenkívül a Szent Kongregáció mélységesen sajnálja, hogy Önök úgy gondolták, azok a keresztény csoportok, amelyek azzal dicsekednek, hogy a papság örökségét és a katolikus nevet viselik, Jézus Krisztus igazi Egyházához tartoznak, noha megosztottak és elszakadtak Pétertől. Ebben a véleményben nincs semmi, ami jobban ellentmondana a katolikus egyház valódi fogalmának. Hiszen a Katolikus Egyház – amint azt az angol püspököknek írt levelemben is kifejtettem – az, amely az egyetlen Péterre épülve emelkedik fel egy testté, amelyet a hit és a szeretet egysége köt össze és tart össze.”
És:
„Ő [a Katolikus Egyház] mindig közzétette dogmatikai meghatározásait, és azokat a hit biztos és megváltoztathatatlan szabályának tartotta. Mint a hit szabályait, minden embernek kétség, gyanú vagy habozás nélkül, legbelsőbb meggyőződéséből kell elfogadnia őket. Valójában azok, akik éppen ebben a kérdésben makacsul ellenállnának ezeknek a meghatározásoknak, úgy tekinthetők, hogy hajótörést szenvedtek el az üdvösség elnyeréséhez szükséges hit tekintetében, és úgy vélhetők, hogy már nem tartoznak Krisztus nyájához.”
„[…] logikus következtetés, hogy azok a csoportok, amelyek teljes mértékben elszakadtak a római pápával való külső és látható közösségtől, valamint az iránta való engedelmességtől, nem lehetnek Krisztus Egyháza, és semmilyen módon nem tartozhatnak Krisztus Egyházához, nevezetesen ahhoz az Egyházhoz, amelyet a Hitvallásban a Szentháromság dicsőítése után úgy kell hinni, mint a szent Egyházat, az egyetlen Egyházat, az igaz Egyházat [és] a katolikus Egyházat […]”
Van még egy problémás szakasz, amely II. János Pál „Ut unum sint” című enciklikájából, valamint a II. Vatikáni Zsinat „Unitatis redintegratio” című dokumentumából is idéz:
„Valójában »ennek a már adott Egyháznak az elemei összességükben a katolikus Egyházban léteznek, s a többi közösségben nincs meg a teljességük«.[65] »Ezek a tőlünk különvált egyházak és közösségek – jóllehet hitünk szerint nincs meg a teljességük – nem jelentéktelenek és súlytalanok az üdvösség misztériumában. Krisztus Lelke ugyanis nem vonakodik fölhasználni őket az üdvösség eszközéül, melynek hatékonysága a kegyelemnek és igazságnak abból a teljességéből ered, amely a katolikus Egyházra van bízva.«” [66] (17)
Itt Ratzinger azt állítja, hogy a Szentlélek a többi „egyházat” „üdvösség eszköze”ként használja. Amint Sanborn rámutatott, ez eretnekség, mivel azt jelentené, hogy azoknak a többi egyháznak van némi legitimitásuk.
Valaki talán azzal érvelhet, hogy Isten a gonoszból is ki tud hozni jót, és hogy Isten a látható Katolikus Egyházon kívül is hatással lehet egy-egy emberre. Ez igaz. De ebben az esetben azt is mondhatnánk, hogy az ördögök „az üdvösség eszközei”. Végül is Isten megengedi, hogy az ördögök kísértésbe ejtsenek minket, hogy ebből nagyobb jót tudjon teremteni.