II. János Pál a többi vallás képviselőivel együtt a téren Assisi-ban. Ebből a videóból.
1986. október 27-én, az ENSZ által kihirdetett „Béke Éve” során Karol Wojtyla (ismertebb nevén „II. János Pál”) találkozót szervezett az olasz Assisiben. A rendezvény célja az volt, hogy különböző vallások képviselőit összehozza „a békéért imádkozni”.
A mai napig ez az esemény az egyháztörténelem egyik legnagyobb botrányának számít, közvetítették a televízióban, és látható volt, amint az állítólagos pápa ortodox püspökök, buddhista szerzetesek és sámánok mellett állt, miközben mindannyian vagy az igazi Istenhez, vagy hamis istenekhez imádkoztak a „békéért”. Bár Wojtyla nem imádkozott együtt a többi vallás képviselőivel, ő szervezte meg az eseményt, és jelenlétével hallgatólagosan jóváhagyta az imákat, valamint megerősítette a résztvevőket tévedéseikben.
Ez az esemény később számos hasonló rendezvény ihletőjévé vált. Ilyenek voltak az 1993-ban és 2011-ben ugyanazon a helyen megrendezett folytatások, amelyeket II. János Pál, illetve XVI. Benedek szervezett, valamint számos más, világszerte megrendezett kisebb esemény.
Nem csak az volt nagyon zavaró, ami az esemény során történt, hanem az is, amit II. János Pál mondott róla előtte és utána, valamint ahogyan a részt vevő hitetlenek és pogányok imáit jellemezte.
II. János Pál a többi vallás képviselőivel a Portiuncula-kápolna előtt (maga a kápolna az assisi Santa Maria degli Angeli-bazilikában található). From this Ebből a videóból.
Az eredeti esemény
A találkozón II. János Pál beszédet mondott az összegyűlt küldöttek előtt. Ezt követően a különböző vallások hívei különböző helyszínekre mentek imádkozni, mindegyik a saját „vallási hagyományának” megfelelően. A Szent Péter-templomban például buddhista szerzetesek gyűltek össze „imádkozni”, és egy Buddha-szobrot helyeztek a tabernákulum tetejére. 1997 szeptemberében Assisit földrengés rázta meg, és a templom mennyezete beomlott. (A jelentések szerint a szervezők végül kérték a szobor eltávolítását, azonban továbbra is botrányos, hogy egy katolikus templomot átadtak a buddhistáknak pogány imáikhoz.)
Buddhista szerzetesek füstölőt helyeznek el az oltár előtt, és egy Buddha-szobrot tesznek a tabernákulum tetejére az assisi Szent Péter-templomban. Ebből a videóból.
Miután az egyes vallások hívei külön-külön imádkoztak, összegyűltek, és a különböző vallások képviselői még egyszer imádkoztak, miközben II. János Pál és a többiek ott álltak, és nézték őket.
A „jp2online.pl” című, II. János Pállal foglalkozó rajongói oldal szerint az eseményen „13 vallást – a kereszténységet, a judaizmust, az iszlámot, a buddhizmust, a hinduizmust, a dzsainizmust, a szikhizmust, a zoroasztrizmust, valamint számos hagyományos afrikai és amerikai vallást – képviselő 47 küldöttség” vett részt. A jelenlévők között volt többek között az anglikán „canterburyi érsek”, a dalai láma, Japán legfőbb sintó papja és Kalkuttai Teréz anya is.
Ebből a videóból.
Egy korabeli újságcikk így írta le az eseményeket: „Az egyetlen zoroasztriánus – egy Perzsia ősi, tűzimádó vallását követő, bombayi indiai hívő – oltáránál egy fiatal olasz önkéntes nő időnként modern szén-gyújtósokat tett a szakrális vasüstbe, amely a békeért szóló imáinak középpontjában állt.
Egy afrikai animista kígyóimádó, akivel a pápa tavaly togói látogatása során találkozott, láthatóan kényelmetlenül érezte magát, miközben Assisi reneszánsz városházában egy emelvényéről szaggatott imát mondott »Mindenható Istenhez, a Nagy Hüvelykujjhoz«.
Imájában a sámán megátkozott »minden gonosz embert, aki meg akarja hiúsítani ezt a béke elérése érdekében tett dicséretes erőfeszítést«, és hozzátette: »Minden gonosz ős és szellem kapja meg italát, és fussanak vesztükbe!«”
Egy amerikai sámán a következőket mondta az eseményen:
„Ó, Nagy Szellem, felemelem pipámat hozzád, a négy szélhez, a hírvivőidhez, és a Földanyához, aki gondoskodik gyermekeinkről.”
Ebből a videóból.
Wojtyla az imatalálkozóról
Mielőtt rátérnék Wojtyla beszédére magán az eseményen, idézem néhány kijelentését, amelyeket más alkalmakkor tett az eseményről. Uralkodása alatt II. János Pál többször is utalt az imatalálkozóra, mind annak megrendezése előtt, mind pedig utána. Néhány nappal az esemény előtt, 1986. október 22-én, az általános audiencián szólt az egybegyűltekhez. Kijelentette, hogy bár nem szabad „együtt imádkozni”, de lehet „együtt lenni azért, hogy imádkozzunk”.
„Ennek az »imádkozásra való összejövetelnek« különösen mély és jelentőségteljes értelme van, mert egymás mellett fogjuk Istentől azt az ajándékot kérni, amelyre az egész emberiségnek ma a legsürgetőbb szüksége van a túléléshez: a békét.”
Ez arra utal, hogy valójában mindenki, aki ott imádkozott, Istenhez imádkozott – beleértve a sámánokat is.
Egy, 1987 januárjában tartott, beszédében a találkozóról a következőket mondta: „Az autentikus ima máris megváltoztatja az ember szívét. Isten pontosan tudja, mire van szükségünk. Ha arra hív minket, hogy kérjük a békét, az azért van, mert ez az alázatos hozzáállás rejtélyes módon átalakítja az imádkozókat, és a megbékélés és a testvériség útjára tereli őket. […] Ő [az imádkozó] végül megérti, hogy nem kérhet békét, ha tétlenül áll. Imádsága annak a kifejezésévé válik, hogy hajlandó dolgozni ezen akadályok leküzdésére, azáltal, hogy határozottan elkötelezi magát a béke előmozdítása mellett. Ezek azok az áldások, amelyeket az imádság hoz. Hát nem ez volt az eredménye az Assisiben elhangzott összes imának? […] De az őszinte imádság önmagában is az igazi béke útjára vezet, mert a szív megtérését jelenti és hozza létre.”
Ez a beszéd egyértelmű: II. János Pál azt állítja, hogy az Assisiben elhangzott összes ima „autentikus ima”. És 1986 decemberében egy másik beszédében így nyilatkozott az „autentikus imáról” ugyanazon assisi esemény kapcsán:
„Ott rendkívüli módon tárult fel az ima békét szolgáló, egyedülálló értéke; sőt az is, hogy nem lehet béke ima nélkül: minden ember imája nélkül, mindenkinek a saját identitása és igazságkeresése jegyében. Az eddig elmondottakkal összhangban ebben annak az egységnek egy újabb csodálatos megnyilvánulását kell látnunk, amely összeköt minket, a mindenki számára ismert különbségek és megosztottságok ellenére. Minden hiteles ima a Szentlélek hatása alatt áll, »[g]yöngeségünkben pedig segítségünkre siet a Lélek, mert nem tudjuk, miért és hogyan kellene imádkoznunk«, de ő imádkozik bennünk »szavakba nem foglalható sóhajtásokkal«, és »aki pedig vizsgálja a szíveket, az tudja, hogy mi a Lélek szándéka« (vö. Róm 8,26–27). Valóban állíthatjuk, hogy minden hiteles imát a Szentlélek indít fel, aki rejtélyes módon jelen van minden ember szívében.”
Tehát, ha egy hindu valamelyik hamis istenéhez imádkozik, azt a Szentlélek ihlette. Ez istenkáromlás.
Azt is állította, hogy az imatalálkozó látható megnyilvánulása annak, amit a II. Vatikáni Zsinat az „ökumenizmus” és a „vallások közötti párbeszéd” alatt értett:
„Az assisi eseményt tehát látható szemléltetésnek tekinthető – tettekben megnyilvánuló tanításnak, mindenki számára érthető katekézisnek –, amely bemutatja, hogy mit feltételez és jelez a II. Vatikáni Zsinat által ajánlott és előmozdított ökumenizmus és vallások közötti párbeszéd iránti elkötelezettség.”
Ha II. János Pál érvényes pápa volt, és a II. Vatikáni Zsinat érvényes zsinat volt, akkor uralkodása alatt ő volt a földön a legalkalmasabb személy arra, hogy elmagyarázza nekünk, mit is akart a zsinat mondani. Ha szó szerint vesszük a szavait, akkor a „vallások közötti párbeszéd” nem más, mint hitehagyás.
A beszéd későbbi részében azt állítja, hogy az eseményen „a zűrzavarnak vagy a szinkretizmusnak még a leghalványabb nyoma sem” mutatkozott. Nos, gyakorlatilag nem imádkozott együtt más vallások követőivel, azonban ő szervezte meg az eseményt, hallgatólagosan jóváhagyta hamis istentiszteletüket, és dicsérte azt.
Ebből a videóból.
Az eseményen elhangzott beszéde
Nyitóbeszédében Wojtyla így fogalmazott:
„Az, hogy ennyi vallási vezető gyűlt össze imádkozni, már önmagában is felhívás ma a világ számára arra, hogy ismerje fel: létezik a béke egy másik dimenziója és egy másik mód annak előmozdítására, amely nem tárgyalások, politikai kompromisszumok vagy gazdasági alkudozások eredménye. Ez az imádság eredménye, amely a vallások sokféleségében kifejezi a legfőbb hatalommal való kapcsolatot, amely meghaladja pusztán emberi képességeinket.”
Hmmm… XI. Piusz pápa másképp vélekedett arról, hogyan érhető el a béke. 1922-ben, az első világháború után kiadta „Ubi Arcano” című enciklikáját, amelyben így ír:
„A hadviselő felek ünnepélyes szerződésekben megkötötték a békét, s az most okiratba van foglalva, de nincs beírva az emberek szívébe ; a háború szellemei most is élnek még s a polgári életben napról-napra éreztetik vészes befolyásukat. […] A béke megkötése, mely úgyis csak külszínre történt és nem volt valóságos megengesztelődés, ezeket az érzéseket nem keltette életre. Innen van, hogy igen sok embernél a hosszú időn át megszokott irigykedés második természetté vált, és uralmat nyert az a vak törvény, melyről szent Pál panaszkodik, hogy a tagjaiban levő törvény ellenkezik az értelem törvényével.” (Ubi arcano 20)
És mi a pápa megoldása?
„Hogy még mindig nincsen béke, bármennyire is kívánkozunk utána, mint annyi bajnak orvossága után, annak okát még mélyebben kell keresnünk, mint eddig tettük. Még mielőtt fellángolt volna Európában a háború, a nagy csapásoknak a legfőbb indító okát nagyra nevelte az egyéneknek és az államoknak a bűnözése. Az összecsapás szörnyűsége kiküszöbölhette volna a világból ezt a főbenjáró okot, ha az emberek mind megértették volna, hogy mit jelentenek az ilyen súlyos csapások. Ki ne ismerné a szentírás mondását: kik elhagyták az Urat, megemésztetnek.[Iz 1,28] Hasonlókép [sic] ismeretesek az Úr Jézusnak, az emberiség megváltójának és mesterének súlyos igéi: nálam nélkül semmit sem cselekedhettek,[Jn 15,5] és, aki nem gyűjt velem, szétszór.[Lk 11,23]” (Ubi arcano 27)
„[…] Ellenkezőleg, oly békére van szükség, mely áthatja és megnyugtatja a lelkeket s azokat hajlandóvá és készségesekké teszi a mások iránt való testvéri jóindulatra. Csak Krisztus békéje ilyen természetű : Krisztus békéje uralkodjék a ti szíveitekben.[Kol 3,15] A béke, melyet ő ad övéinek,[Jn 14, 27] nem is lehet másminő, mivel ő a szívet nézi[1Kir 16,7] és a lelkekben uralkodik, miután ő Isten.
Az Úr Jézus egyébként joggal a magáénak nevezhette ezt a békét, mert ő jelentette ki először az embereknek: ti pedig mindnyájan atyafiak vagytok;[Mt 23,8] és ő hirdette ki a mindenkire kiterjedő kölcsönös szeretetnek és türelemnek a törvényét, melyet azután saját vérével mintegy megpecsételt: Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket[Jn 14,27] egymás terhét viseljétek és úgy fogjátok teljesíteni Krisztus törvényét.[Gal 6,2]” (Ubi arcano 33)
„Következéskép az igazi béke, vagyis Krisztusnak annyira óhajtott békéje nem valósulhat meg, hacsak nem követik mindnyájan Krisztus tanítását, parancsait és példáját a köz- és magánélet minden vonatkozásában, s hacsak az egyház az embereknek helyesen berendezett társadalmában nem gyakorolja isteni hivatását azzal, hogy védi Istennek az egyesek és a társadalom felett való jogait.” (Ubi arcano 47)
Hoppá! Úgy tűnik, hogy a kereszténységre, Krisztus igazi vallására való megtérés adhatja nekünk Krisztus békéjét, ami az igazi béke. De vajon érdekelte-e Wojtylát a jelen lévő pogányok, hitetlenek és eretnekek megtérítése? Ő maga mondja el nekünk:
„Az a tény, hogy idejöttünk, nem jelenti azt, hogy szándékunkban állna vallási egyetértésre törekedni egymás között, vagy hitbeli meggyőződéseinkről tárgyalni. Nem jelenti azt sem, hogy a vallások összeegyeztethetők lennének egy olyan földi projektben való közös elköteleződés szintjén, amely mindegyikükön túlmutat. Nem is engedmény a vallási meggyőződések relativizálása felé, mert minden embernek őszintén követnie kell helyes lelkiismeretét, azzal a szándékkal, hogy keresse az igazságot, és engedelmeskedjék neki.”
Azáltal, hogy kijelenti, nem „vallási egyetértésre” törekszenek, elismeri, hogy nem állt szándékában evangelizálni.
„Találkozónk csupán azt tanúsítja – és ez az igazi jelentősége a mai emberek számára –, hogy a békeért folyó nagy küzdelemben az emberiségnek, teljes sokszínűségében, azokból a legmélyebb és legélénkítőbb forrásokból kell merítenie, amelyekből lelkiismerete alakul, és amelyekre minden ember erkölcsi cselekedetei épülnek.”
Azt állítja tehát, hogy egy hamis vallás gyakorlása „élénkítő”. „Lelkileg élni” azt jelenti, hogy valaki a kegyelem állapotában van. Lehet-e a kígyók imádása a vudu vallásban a kegyelem forrása?
„Innen elindulunk saját imádkozási helyeinkre. Minden vallásnak lesz ideje és lehetősége arra, hogy saját hagyományos szertartása keretében kifejezze magát. Ezután ezekről a különálló imádkozási helyekről csendben elindulunk az alsó Szent Ferenc-térre. Amikor pedig összegyűlünk a téren, ismét lehetőség nyílik arra, hogy minden vallás sorban bemutassa saját imáját.”
„János Pál” csak ott állt a téren, míg a többi vallás képviselői elmondták imáikat.
Henry Sire, a Máltai Lovagrend egykori lovagja, akit a „Ferenc”-ről szóló „Diktátor pápa” című könyve miatt kizártak a rendből, egyik könyvében így írt az eseményről:
„Az assisi imatalálkozó igazolásaként szabadon hivatkoztak a II. Vatikáni Zsinatra, és ezt cáfolni lehetne azzal, hogy a zsinati dokumentumokban semmi sem javasol egy ilyen cselekményt, sem nem engedélyezi a katolikusoknak, hogy kapcsolódjanak a bálványimádáshoz. Ezt mondanánk, ha a hivatkozást nem maga II. János Pál pápa tette volna. Ő, aki a zsinat minden ülésén részt vett, nyomatékosan kijelentette, hogy az assisi találkozó a zsinat szellemének beteljesülése volt. Íme tehát, nem kevésbé interpretatív forrásból, mint egy pápától. A II. Vatikáni Zsinat üzenete az, hogy a katolikusoknak ösztönözniük kell a bálványimádást, és imáikban csatlakozniuk kell ahhoz. Ha ez igaz, akkor ez sokkal súlyosabb vád a zsinat ellen, mint bármelyik, amit eddig felhoztam. A vallásszabadságról szóló nyilatkozatban rejlő vallási szubjektivizmus az assisi találkozó szinkretizmusában hozza meg gyümölcsét. A vallás alapja nem az az Isten lesz, aki kinyilatkoztatja magát az embernek, hanem az ember vallási ösztöne, amely tapogatózva keresi a hitet, bármi is legyen annak tárgya. A jövőbeli pápák és zsinatok feladata lesz eldönteni, hogy ez volt-e a zsinat szándéka, vagy ez a tévedés teljes mértékben II. János Pál pápának tulajdonítható.”
Ha II. János Pál valódi pápa lett volna, az Egyház hitelessége véget ért volna, hiszen ha egy pápa elrendelhet egy ilyen „tévedést”, akkor nincs garancia arra, hogy egy későbbi „helyesbítést” ne lehetne szintén visszavonni.
Imádkozzunk egy valódi pápaért, aki a világ pogányait és hitetlenjeit megtérésre hívja, ahelyett, hogy megerősíti őket tévedéseikben.