November 23-án Robert Prevost ellenpápa („XIV. Leó”) „apostoli levelet” tett közzé „In unitate fidei” („A hit egységében”) címmel. A téma a Niceai Zsinat évfordulója, a katolikus egyház második egyetemes zsinata az apostoli zsinat után, amelyet az Apostolok Cselekedetei 15. fejezete rögzít.
A Niceai Zsinatot 325-ben hívták össze válaszul az arianizmusra, egy Arius nevű diakónus által kitalált eretnekségre, amely szerint bár Krisztus „isteni” volt, de nem volt Isten. A zsinat elítélte ezt a tanítást. Az arianizmus azonban tovább élt, és később elnyerte a császár támogatását is. Heves üldözés következett, a pápát bebörtönözték, a legtöbb püspököt száműzték székhelyéről, és ariánus csalóra „cserélték le”. Szent Atanáz (296?-373), Alexandria pátriárkája és az egyházatyák egyike, volt az arianizmus leghősiesebb ellenzője. Az arianizmus végül kihalt.
Az ökumenizmus kapcsán felmerülő félreértések elkerülése érdekében: igen, vannak ortodoxok és protestánsok, akik leküzdhetetlen tudatlanságból nem tudják, hogy a Katolikus Egyház Krisztus igazi Egyháza, és akik vágyakoznak az Egyházhoz tartozni, akár implicit vágyakozás formájában is. Prevost nem egyes emberekről beszél, hanem ortodoxokról és a protestánsokról, mint vallásról.
„A hit egységében, amelyet az Egyház kezdete óta hirdetnek, a keresztények arra hívattak, hogy harmóniában éljenek, és szeretettel és örömmel őrizzék és adják tovább az általuk kapott ajándékot. Ezt fejezik ki a Hitvallás szavai: „Hiszek egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki… a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből”, amelyeket 1700 évvel ezelőtt fogalmazott meg a Niceai Zsinat, a kereszténység történetének első ökumenikus gyűlése.”
Van itt némi kétértelműség. A Katolikus Egyházban kétféle zsinat létezik: „ökumenikus zsinat” (azaz egyetemes zsinat) és „helyi zsinat”. Az „ökumenikus zsinat” kifejezésben az„ökumenikus” szó azt jelenti, hogy „az egész világból (oikoumene) hívják össze a pápa vagy helytartói elnökletével, és határozatai, miután pápai jóváhagyást kaptak, minden keresztényre nézve kötelezőek”. (link) A Niceai Zsinaton részt vevő összes püspök katolikus volt.
A dokumentum 3., 4. és 5. bekezdése meglehetősen pontos történelmileg, és az arianizmus történetét és az Egyház reakcióját írja le.
Ha az arianizmus ma is létezne, Prevost lehet, hogy „párbeszédet” kezdeményezne „ariánus testvéreinkkel”, azt állítaná, hogy nem olyan fontos, hogy Jézus Isten-e, és azt hangsúlyozná, hogy mindannyian egyetértünk abban, hogy ő isteni volt.
„A három kappadókiai atya különleges érdeme az volt, hogy véglegesítették a Niceai Hitvallás megfogalmazását, kimutatva, hogy Istenben az Egység és a Szentháromság semmilyen módon nem mondanak ellent egymásnak. Ez a fejlemény vezetett a Szentlélekről szóló hitcikkely megfogalmazásához az 381-ben tartott első konstantinápolyi zsinaton. […] A 451-ben tartott kalkedoni zsinaton a konstantinápolyi zsinatot ökumenikusnak ismerték el, és a Nicea-konstantinápolyi Hitvallást egyetemes érvényűnek nyilvánították. Ezáltal a Kelet és a Nyugat közötti egységet megteremtő kapocs lett. A 16. században a reformáció hatására létrejött egyházi közösségek is elfogadták. A Niceai-konstantinápolyi Hitvallás így minden keresztény hagyomány közös vallomása.”
Prevost kihagy egy fontos részletet. Évszázadokkal később a Nicea-konstantinápolyi Hitvallás egy további szóval bővült: „filioque” („és a Fiútól”). Az eredeti Hitvallás kijelentette, hogy a Szentlélek az Atyától származik, és „ez Macedonius követői ellen irányult, akik tagadták a Szentlélek Atyától való származását”. (link) Eleinte ezzel nem volt probléma, de később, amikor a keleti egyházak 1054-ben elszakadtak a Katolikus Egyháztól, elkezdték tagadni, hogy a Szentlélek mind az Atyától, mind a Fiútól származik. Azok, akiket érdekelnek ennek a tannak a bibliai bizonyítékai, itt találnak információkat. Tehát a Nicea-konstantinápolyi Hitvallás ortodox és a katolikus verziója nem azonos, ami azt jelenti, hogy nem igaz, hogy a Nicea-konstantinápolyi Hitvallás minden keresztény számára azonos.
Néhány megjegyzés következik a hitvallás tartalmáról és arról, hogy „Jézus Krisztusban, Urunkban és Istenünkben való hit megvallása áll a Nicea-konstantinápolyi Hitvallás középpontjában”, a szöveg azonban hamarosan visszatér az ökumenizmus témájához.
„Végül, a Niceai Zsinat ma is releváns, mert nagy ökumenikus értéke van. Valóban, az összes keresztény közötti egység elérése volt az egyik fő célja az utolsó zsinatnak, a II. Vatikáni Zsinatnak. Pontosan harminc évvel ezelőtt Szent II. János Pál tovább népszerűsítette ezt a zsinati üzenetet Ut Unum Sint enciklikájában (1995. május 25.).”
Ahogy XI. Pius pápa rámutatott Mortalium animos című enciklikájában, amelyről nemrég írtam egy cikket: „A keresztények egyesülését ugyanis nem lehet másként elősegíteni, mint annak sürgetésével, hogy a kívülállók, akik valamikor sajnálatos módon elszakadtak, Krisztus egy és igaz egyházába visszatérjenek. Ahhoz az egy és igaz egyházhoz, amely mindenki által felismerhető és Alapítójának akaratából mindig olyan marad, amilyennek maga Krisztus alapította minden ember üdvösségére.”
„Istennek hála, az ökumenikus mozgalom sokat ért el az elmúlt hatvan évben.”
Prevost itt elismeri, hogy „az ökumenikus mozgalom” csak 60 éves, míg a Katolikus Egyház 2000 éves.
Prevost ezután azt tárgyalja, hogyan érhetik el a keresztények a „teljes közösséget”. E kérdés részletes tárgyalása meghaladná e cikk kereteit. Elég annyit mondani, hogy nincs olyan dolog, hogy „teljes közösség” vagy „részleges közösség”. Valaki vagy közösségben van az Egyházzal, vagy nincs. Ez volt az alapvető katolikus felfogás az 1960-as évek előtt.
Egy példa egy 1855-ben kiadott katekizmusból: „A Szent Katolikus Egyházban hinni nem csak azt jelenti, hogy hisszük, hogy volt ilyen Egyház a múltban, vagy lesz az eljövendő időkben, hanem azt is, hogy van egy ilyen Egyház most, és mindig is létezni fog, amelyet kötelességünk hinni, hallgatni és engedelmeskedni neki mindenben, ami a hithez tartozik: azok, akik nem engedelmeskednek a tanításának és tekintélyének, mind kívül esnek a közösségén; mint pogányok, hitetlenek, törökök [azaz muzulmánok], zsidók, eretnekek és szakadárok.”
„Ezért hátra kell hagynunk azokat a teológiai vitákat, amelyek már elvesztették létjogosultságukat, hogy közös megértésre jussunk a Szentlélekkel kapcsolatban, sőt, közös imát fogalmazzunk meg a Szentlélekhez, hogy Ő mindannyiunkat egy hitben és egy szeretetben gyűjthessen össze.”
Krisztus azt mondta, hogy Ő az Út, az Igazság és az Élet, és Ő nem változok. Melyek azok az igazságok, azok a tanok, amelyek már nem számítanak?
„Ez nem olyan ökumenizmust feltételez, amely megpróbál visszatérni a megosztottság előtti állapothoz, és nem is az egyházak és egyházi közösségek sokfélesége jelenlegi status quo-jának kölcsönös elismerését jelenti. Inkább egy olyan ökumenizmusról van szó, amely a jövőbe tekint, és a párbeszéd révén törekszik a megbékélésre, miközben megosztjuk ajándékainkat és szellemi örökségünket.”
A visszatérés az igaz Egyházhoz pontosan az a megoldás, amelyet minden igaz pápa tanított, lásd a fenti idézetet XI. Piusz pápától.
Aztán így ír:
„A Nikaiai Hitvallás lehet az alapja és hivatkozási pontja ennek az útnak. Ez a hitvallás a legitim sokféleségben való igazi egység modelljét kínálja nekünk. Egység a Szentháromságban, Szentháromság az Egységben, mert az egység sokféleség nélkül zsarnokság, a sokféleség egység nélkül pedig széttagoltság. A Szentháromság dinamikája nem dualisztikus és kizárólagos »vagy/vagy«, hanem inkább egy döntő kötelék, »is/is«”.
Tehát a katolikus tanítás és annak ellentéte egyszerre igaz?
„A katolikus hit természete olyan, hogy nem ismer el többet vagy kevesebbet, hanem vagy egészében el kell fogadni, vagy egészében el kell utasítani: »Ez a katolikus hit, melyet ha valaki híven és állhatatosan nem hisz, nem üdvözülhet.« (Atanáz-féle Hitvallás). Nincs szükség semmiféle minősítő kifejezés hozzáadására a katolikus hit megvalláshoz: elegendő, ha mindenki kijelenti: »Keresztény a nevem és Katolikus a vezetéknevem«, csak törekedjen arra, hogy a valóságban is az legyen, aminek nevezi magát.” (XV. Benedek pápa, Ad beatissimi enciklika)
Megjegyzés: A dokumentumban a dőlt betűs szöveg előtt és után nincs szóköz. Ezt a cikkben kijavítottam.
İznik-tó az ókori Nicea közelében. Arif miletli fényképe, CC-BY-SA 4.0, itt.
