Idézetek XI. Piusz Mortalium animos c. enciklikájából a keresztény egységről

English-language article
German-language article

A Mortalium animos („A halandók elméje”) Pius XI. pápaságának egyik legfontosabb dokumentuma, a Quas primas (Krisztus királysága) és a Casti conubbii (a keresztény házasság) mellett. Fő témája a Katolikus Egyház és a többi felekezet közötti összefüggés, valamint az, hogy nem megengedett ökumenikus összejöveteleken részt venni vagy azokat támogatni. Ha elolvassuk ezt a dokumentumot, azonnal feltűnik, hogy minden fő tétele folyamatosan ellentmond a közelmúltbeli állítólagos „pápák” tanításainak.

Ez a dokumentum jól elmagyarázza, hogy az „egység” csak hitbeli egységet jelenthet, és hogy az összes keresztény egysége csak akkor valósulhat meg, ha az összes nem katolikus keresztény visszatér Krisztus által alapított egyetlen igaz Egyházhoz.

Jézus így imádkozott az Atyához János evangéliumának 17. fejezetében: „De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egyek legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egyek legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (János 17,20-21) Imádsága 100%-osan hatékony volt, mivel Ő Isten, és az Atya is Isten. Ahogy XI. Piusz magyarázza, ez az ima nem egy jövőbeli ideál iránti vágy volt.

Mint minden katolikusnak tudnia kell, az Egyház „egy, szent, katolikus és apostoli”. Az Egyház „egy”, és az első naptól fogva „egy” volt. Az egység már jelen van, és isteni garancia. Azok, akik elhagyták az Egyházat, eltávolodtak az egységtől.


„4. Nemde kívánatos – mondogatják – sőt kötelező is, hogy az összes keresztények egymás ócsárlását abbahagyják s végre kölcsönös szeretetben egyesüljenek? Mert kicsoda meri mondani, hogy Krisztust szereti, ha teljes erejéből nem igyekezik annak óhaját teljesíteni, aki az Atyát kérte, hogy tanítványai mindnyájan eggyé legyenek. S Krisztus ugyebár azt akarta, hogy tanítványai azzal az ismertetőjellel ékeskedjenek és abban különbözzenek a többiektől, hogy szeretik egymást? »Arról ismernek meg mindnyájan, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel lesztek egymáshoz.« Bár az összes keresztények – teszik hozzá – egyek volnának; mert akkor többet tehetnének a hitetlenség mételyének elfojtására, amely napról-napra tovább terjedve, az evangéliumot elerőtleníteni készül. […] Pedig a csábító és megejtő szavak mögött a legsúlyosabb tévedés rejlik, amely a katolikus vallás alapjait megrendítené.”

„7. Ezzel kapcsolatban kell megvilágítani és megcáfolni azt a hamis vélekedést, amely körül az egész kérdés forog és amelyből a nem katolikusoknak a keresztény egyházak egyesítésére törekvő sokféle mozgalma és igyekezete származik. A mozgalomnak vezetői ugyanis szüntelenül ajkukon hordják Krisztus szavait: »Hogy mindnyájan eggyé legyenek … Legyen egy akol és egy pásztor« … de abban az értelemben, hogy ezek a szavak csak Jézus Krisztus óhaját és imádságát jelentik, amely még eddig nem teljesedett. Azt a nézetet vallják, hogy a hit és a kormányhatalom egysége – Jézus Krisztus igaz és egyetlen egyházának ismertetőjegye – nem volt meg eddig sem s most is hiányzik. Kívánatos volna ugyan és kölcsönös hajlandósággal valamikor talán meg is valósítható, de eddig csak eszményi állapotnak tekinthető. […]”

„8. Épen azért egészen nyilvánvaló, hogy az Apostoli Szentszék gyűléseiken részt nem vehet és a katolikusok az ilyen mozgalomhoz nem csatlakozhatnak és azt nem támogathatják, mert ha azt megtennék, úgy hamis, Krisztus egyházától nagyon is eltérő vallásnak tekintélyét növelnék. Vajjon eltűrhetnők-e mi azt – ami szörnyűséges dolog volna – hogy az igazság, mégpedig az Istentől kinyilatkoztatott igazság, alkuba bocsáttasson? […] Mikor az Isten egyszülött Fia az Ő követeinek megparancsolta, hogy tanítsanak minden nemzeteket, akkor az embereket kötelezte, hogy mindazt elhiggyék, amit nekik »az Istentől eleve rendelt tanúk« hirdetnek, s parancsához ezt a záradékot fűzte: »Aki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik«. Már pedig Krisztusnak ezt a két parancsát, amelyet föltétlenül teljesíteni kell, ti. a tanítás parancsát s az Örök üdvösség elnyeréséhez szükséges hitnek másik parancsát még megérteni sem lehet, ha az egyház az evangéliumi tanítást nem teljes épségben és világosan tanítja, s ha a tanításban nem mentes minden tévedéstől. […]”

„9. A pánkeresztények, akik az egyházak egyesítésére törekszenek, látszólag nemes célt szolgálnak és az összes keresztények közt a szeretet öregbítését akarják. De miképen lehetséges, hogy a szeretet a hit kárán érvényesüljön? Mint tudjuk, maga a szeretet apostola szent János, aki evangéliumában az Úr Jézus szentséges Szívének titkait kinyilvánította és tanítványainak örök emlékezetébe vésni szokta az új törvényt: »Szeressétek egymást«, szigorúan megtiltotta a közösködést azokkal, akik Krisztusnak nem teljes és hamisítatlan tanítását vallják: »Ha ki hozzátok jő és e tudományt nem hozza magával, ne fogadjátok őt házatokba, s ne is köszönjetek neki«. A szeretet épen a teljes és őszinte hiten alapszik. Azért Krisztus tanítványai szükségképen a hit egységében, mint legszorosabb kötelékben kapcsolódnak össze. […] A vélekedések ekkora zűrzavarából hogyan vezethet az út a kereszténység egyesítéséhez, azt megérteni nem tudjuk, hiszen az egység másként, mint az egységes tanítóhivataltól, a hit egységes szabályából és a keresztények egységes hitéből nem jöhet létre. De azt meg nagyon is tudjuk, hogy a véleményzavarból tágas út vezet a vallás elhanyagolása, a hitközömbösség és az úgynevezett modernizmus felé, amelynek szerencsétlen hívei szerint a hitigazságok nem abszolútak, hanem csak viszonylagosak, azaz olyanok, amelyek korok és vidékek szerint alkalmazkodnak az emberek hajlamaihoz, mert nem a változhatatlan kinyilatkoztatásban gyökereznek, hanem az életföltételek függvényei. […]”

„10. Mindezekből érthető, Tisztelendő Testvérek, miért nem engedte meg az Apostoli Szentszék híveinek a nem katolikusok tanácskozásain a részvételt. A keresztények egyesülését ugyanis nem lehet másként elősegíteni, mint annak sürgetésével, hogy a kívülállók, akik valamikor sajnálatos módon elszakadtak, Krisztus egy és igaz egyházába visszatérjenek. Ahhoz az egy és igaz egyházhoz, amely mindenki által felismerhető és Alapítójának akaratából mindig olyan marad, amilyennek maga Krisztus alapította minden ember üdvösségére. […]”

„12. Jöjjenek tehát az elpártoltak az apostoli Székhez, amely a szent Péter és Pál apostolfejedelmek vérével megszentelt városban van, ahhoz a Székhez, amely »a katolikus egyház gyökere és anyja«, de nem azzal a szándékkal és reménnyel, hogy »az élő Isten anyaszentegyháza, az igazság oszlopa és erőssége« a hitnek sérthetetlenségét föláldozza és az ő tévelyeiket megtűrje, hanem, hogy magukat tanító tekintélyének és hatalmának alávessék. […]”