Ebben a cikkben kiemelek néhány idézetet Pius XI. pápa Quas Primas című enciklikájából. A pápa ezzel az enciklikával vezette be Krisztus király ünnepét. A magyar szöveg elérhető itt, mivel azonban számomra nem tűnt egy hű fordításnak, a következő idézeteket az angolból fordítottam.
7. Régóta bevett szokás, hogy Krisztusnak metaforikus értelemben a „Király” címet adják, mert magas fokú tökéletességével minden teremtményt felülmúl. Így azt mondják, hogy „az emberek szívében” uralkodik, mind éles elméje és tudásának mértéke miatt, mind pedig azért, mert Ő maga az igazság, és tőle kell az igazságot engedelmesen elfogadnia az egész emberiségnek. Ő uralkodik az emberek akaratában is, mert benne az emberi akarat tökéletesen és teljesen engedelmeskedett Isten Szent Akaratának, továbbá kegyelme és ihletése által úgy aláveti szabad akaratunkat, hogy a legnemesebb törekvésekre ösztönöz minket. Ő a szívek Királya is, „minden tudást meghaladó szeretete” miatt.
13. Urunk e hatalmának és méltóságának alapját helyesen jelzi Alexandriai [Szent] Cirill. „Krisztus” – mondja – „uralkodik minden teremtmény felett, és ez az uralom nem erőszakkal vagy bitorlással szerzett, hanem lényegéből és természetéből fakad.” Királysága a leírhatatlan hiposztatikus unióra épül. Ebből nemcsak az következik, hogy Krisztust imádniuk kell az angyaloknak és az embereknek, hanem az is, hogy neki, mint embernek, az angyalok és az emberek is alá vannak rendelve, és el kell ismerniük birodalmát; a hiposztatikus unió miatt Krisztusnak hatalma van minden teremtmény felett. De még nagyobb örömöt és vigaszt kell nyújtson nekünk az a gondolat, hogy Krisztus nemcsak természetes jogán, hanem megszerzett jogán is a mi Királyunk, mert ő a mi Megváltónk. Bárcsak azoknak, akik elfelejtik, mibe kerültek Megváltójuknak, eszükbe jutnának ezek a szavak: „[…] nem veszendő aranyon, vagy ezüstön váltattatok meg atyáitok által hagyományozott hiú életmódotokból, hanem a Krisztusnak, mint hiba nélkül való, szeplőtelen báránynak drágalátos vérén […]” [1Pét 1,18-19] Már nem vagyunk a magunkéi, mert Krisztus „nagy áron” megvásárolt minket; testünk „Krisztus tagjai”.
18. Megváltónk birodalma tehát minden embert magában foglal. Halhatatlan elődünk, XIII. Leó pápa szavaival élve: „Birodalmába nem csak a katolikus nemzetek tartoznak, nem csak azok a megkereszteltek, akik jog szerint az Egyházhoz tartoznak, de tévedésbe estek, vagy skizmával elszakadtak tőle, hanem mindazok is, akik a keresztény hiten kívül állnak; így valóban az egész emberiség Jézus Krisztus hatalmának van alávetve.” Ebben a kérdésben nincs különbség az egyén, a család és az állam között, mert minden ember, akár kollektíven, akár egyénileg, Krisztus uralma alatt áll. Őbenne van az egyén üdvössége, Őbenne van a társadalom üdvössége. „És nincs másban, senkiben üdvösség; mert nem is adatott más név az ég alatt az embereknek, melyben nekünk üdvezűlnünk kellene.” [ApCsel 4,12] Ő minden ember és minden nemzet boldogságának és igazi jólétének szerzője. Ő minden ember és minden nemzet boldogságának és igazi jólétének szerzője. „Mert egy nemzet akkor boldog, ha polgárai boldogok. Mi más egy nemzet, mint egyetértésben élő emberek csoportja?” Ha tehát a nemzetek uralkodói meg akarják őrizni hatalmukat, előmozdítani és növelni országuk jólétét, nem hanyagolhatják el a Krisztus uralma iránti tisztelet és engedelmesség közfeladatát. Amit pápaságunk kezdetén mondtunk a közhatalom hanyatlásáról és az iránta tanúsított tisztelet hiányáról, az ma is ugyanúgy igaz: „Mivel Isten és Jézus Krisztus kizárásra került a politikai életből, és a hatalom nem Istentől, hanem embertől származik, a hatalom alapja is megszűnt, mert a uralkodó és az alattvaló közötti különbség fő oka megszűnt. Ennek eredményeként az emberi társadalom a bukás felé tart, mert már nincs biztos és szilárd alapja.”
19. Amikor az emberek a magán- és közéletben egyaránt elismerik, hogy Krisztus Király, a társadalom végre részesülni fog a valódi szabadság, a fegyelem, a béke és a harmónia nagy áldásaiban. […] Ha a törvényesen megválasztott fejedelmek és bírók meg vannak győződve arról, hogy nem saját jogukból, hanem az Isteni Király megbízásából és helyetteseiként uralkodnak, akkor hatalmukat jámborul és bölcsen fogják gyakorolni, és úgy hoznak törvényeket és alkalmazzák azokat, hogy szem előtt tartják a közjót és alattvalóik emberi méltóságát. Az eredmény állandó béke és nyugalom lesz, mert többé nem lesz ok a elégedetlenségre. Az emberek királyukban vagy uralkodóikban olyan embereket fognak látni, akik hasonlóak hozzájuk, talán méltatlanok vagy bírálatra méltók, de emiatt nem fogják megtagadni az engedelmességet, ha bennük Krisztus, Isten és Ember hatalmát látják visszatükröződni. Békét és harmóniát is eredményez majd, mert Krisztus királyságának terjedésével és egyetemes kiterjedésével az emberek egyre inkább tudatában lesznek annak a kapocsnak, amely összeköti őket, és így sok konfliktus vagy teljesen megelőzhető lesz, vagy legalábbis csökkenni fog azok elmérgesedése.
20. […] Ó, micsoda boldogság lenne a miénk, ha minden ember, minden család és minden nemzet hagyná magát Krisztus által kormányozni! „Akkor végre” – hogy elődünk, XIII. Leó pápa huszonöt évvel ezelőtt az Egyetemes Egyház püspökeihez intézett szavait idézzem – „akkor végre sok gonoszság meg fog szűnni; akkor a törvény visszanyeri korábbi tekintélyét; a béke pedig minden áldásával együtt helyreáll. Az emberek elrakják kardjaikat és leteszik fegyvereiket, amikor mindenki szabadon elismeri és engedelmeskedik Krisztus tekintélyének, és minden nyelv bevallja, hogy az Úr Jézus Krisztus az Atyaisten dicsőségében van.”
21. Ahhoz, hogy ezek az áldások bőségesek és tartósak legyenek a keresztény társadalomban, szükséges, hogy Megváltónk királyságát a lehető legszélesebb körben ismerjék el és értsék meg, és ehhez semmi sem lenne alkalmasabb, mint egy különleges ünnep bevezetése Krisztus királyságának tiszteletére. […]
24. […] De ha a hívők általánosan megértenék, hogy kötelességük mindig bátran harcolni Krisztus Királyuk zászlaja alatt, akkor apostoli buzgalommal lángolva arra törekednének, hogy megnyerjék Urunknak azokat a szíveket, amelyek keserűek és elidegenedtek Tőle, és bátran védenék jogait.
25. Ezenkívül Krisztus Királysága ünnepének éves és egyetemes megünneplése felhívja a figyelmet azokra a bajokra, amelyeket az antiklerikalizmus okozott a társadalomnak azzal, hogy elfordította az embereket Krisztustól, és sokat fog tenni ennek orvoslásáért is.Míg a nemzetek a konferenciáikon és parlamentjeikben minden említést elfojtva megsértik Megváltónk szeretett nevét, nekünk annál hangosabban kell hirdetnünk királyi méltóságát és hatalmát, annál általánosabban kell megerősítenünk jogait.
31. Amikor tisztelettel adózunk Krisztus fejedelmi méltóságának, az emberek kétségtelenül eszükbe jut, hogy az Egyház, amelyet Krisztus alapított tökéletes társadalomként, természetes és elidegeníthetetlen joggal rendelkezik a tökéletes szabadsághoz és az állami hatalomtól való mentességhez; és hogy az Isten által ráruházott feladatot, azaz a Krisztus királyságához tartozók tanítását, irányítását és az örök boldogsághoz való vezetését teljesítve, nem lehet semmilyen külső hatalomnak alávetni. Az állam köteles hasonló szabadságot biztosítani a mindkét nemű szerzetesrendeknek és közösségeknek, amelyek a legértékesebb segítséget nyújtanak az egyház püspökeinek Krisztus királyságának kiterjesztésében és megalapozásában. […]
32. Az évente megünnepelendő ünnep emlékezteti majd a nemzeteket arra, hogy nemcsak a magánszemélyek, hanem a uralkodók és fejedelmek is kötelesek nyilvánosan tisztelni Krisztust és engedelmeskedni Neki. Ez eszükbe juttatja az utolsó ítélet gondolatát, amelyben Krisztus, akit kitaszítottak a közéletből, megvetettek, elhanyagoltak és figyelmen kívül hagytak, a legszigorúbban bosszút áll ezekért a sértésekért; mert királyi méltósága megköveteli, hogy az állam figyelembe vegye Isten parancsait és a keresztény elveket mind a törvényalkotásban, mind az igazságszolgáltatásban, mind pedig a fiatalok szilárd erkölcsi nevelésének biztosításában.