Szent Pál bazilikája Rómában. Hervé Simon képe, CC-BY-SA 2.0, itt.
2026. január 25-én, vasárnap, Prevost ellenpápa („XIV. Leó”) beszédet tartott Rómában a falakon kívüli Szent Pál bazilikában a keresztények egységéért folytatott imahét lezárásának alkalmából. Jelen voltak ortodox és protestáns felekezetek képviselői is.
Meg kell vizsgálnunk, hogy mit értett az Egyház mindig is az „egység” szó alatt. Az egyház mindig azt tanította, hogy az „egységnek” három aspektusa van: a hit egysége, az istentisztelet egysége és a kormányzás egysége.
Például Szent X. Piusz pápa katekizmusa a következőket tanította:
„[A hitvallás kilencedik cikkelye] 14 K. Miért nevezik az Egyházat Egynek?
V. Az igazi Egyházat egynek nevezik, mert minden korabeli és mindenhonnan származó gyermekei ugyanabban a hitben, ugyanabban az istentiszteletben, ugyanabban a törvényben egyesülnek, és ugyanazon szentségekben való részvételben egyesülnek, ugyanazon látható fej, a római pápa alatt.”
Nézzünk egy aktuális példát.
Ugyanaz-e a hitük a katolikusoknak és a protestánsoknak?
Nyilvánvalóan nem. A protestánsok nem hisznek a pápaságban, Mária testestől-lelkestől való fölvételében a mennybe stb. Hozzáteszem, hogy a protestánsok között is vannak hitbeli különbségek: a baptisták szerint a gyermekeket nem lehet megkeresztelni, más protestánsok viszont megkeresztelik őket; az evangélikusok hisznek abban, hogy Krisztus jelen van a kenyérben és a borban, míg mások ezeket csak szimbólumoknak tekintik stb.
Ugyanaz-e a liturgiájuk a katolikusoknak és a protestánsoknak?
Nyilvánvalóan nem. A katolikus istentisztelet fő formája, a szentmise. A szentmisén a pap szolgálata által vérontás nélkül megúju a golgotai áldozatl, és a kenyér és a bor Krisztus valódi testévé és vérévé válik. A protestánsok vasárnap istentiszteletre járnak, ahol nincs Eucharisztia.
Egységes-e a katolikusok és a protestánsok kormányzása, vagyis elismerik-e ugyanazokat az egyházi hatóságokat, különösen a pápát?
A választ ismerjük.
Ha valaki azt az ellenvetést tenné, hogy szakadár vagyok, mert elutasítom a kormányzás egységét, mivel nem ismerem el Robert Prevostot legitim pápának, akkor ezt válaszolom: elismerem az összes pápát Szent Pétertől XII. Piuszig. Ezek a valódi pápák hagytak nekünk módszereket arra, hogy felismerjük, kik nem lehetnek pápák: például az eretnekek. IV. Pál ránk hagyta Cum ex apostolatus officio című bulláját, amelyben kijelentette, hogy ha valakit pápának választottak, és kiderül, hogy választása előtt eretnek volt, a választás érvénytelen, és minden laikusnak joga van ezt elismerni. Más szavakkal: Robert Prevost és az előtte levők voltak azok, akik szakítottak a hit egységével.
Érdekes, hogy „XIV. Leó” ebben a kérdésben összehasonlítható XIII. Leóval. XIII. Leó pápa ugyanis egy egész enciklikát írt az Egyház egységéről, amelynek címe „Satis Cognitum”. Idézek belőle néhány részt.
„Márpedig nem képzelhető igazi és tökéletes emberi társaság valamely legfőbb kormányzó hatalom nélkül. Tehát Jézus Krisztusnak is legfőbb kormányzó hivatalt kellett az egyház élére tennie, amelynek engedelmes alattvalója legyen a keresztények sokasága. Miért is, valamint az egyház egységéhez, amennyiben hívek gyülekezete, szükségkép megkívántatik a hit egysége, úgy ugyanazon egységhez, amennyiben istenileg alapított társaság, isteni jog szerint megkívántatik a kormányzat egysége, mely a közösség egységét létesíti és magában foglalja: »Az egyház egysége két dologban nyilvánul, ti. az egyház tagjainak egymás közti összeköttetésében vagyis érintkezésében és azután az egyház összes tagjainak egy fő alá rendeltségében.« [Szent Tamás, 2. 2. q. 39. a. 1]” (Satis cognitum 10)
„Jézus Krisztus tehát Pétert tette az egyház fő kormányzójává és megparancsolta, hogy a közös üdvösség céljából örök időkre felállított eme kormányzó hatalom örökségképen átszálljon az utódokra, akikben örökös tekintélyével maga Péter él tovább. Valóban, Péternek tette és senki másnak azt a magasztos ígéretet: »Te Péter vagy, és e kőszálon fogom építeni anyaszentegyházamat.« [Mt 16, 18.] »Péterhez szólt az Úr: egyhez, azért, hogy ez egyre alapítsa az egységet.« [Szent Pacianus, Ad Sempronium, ep. III. n. 11.]” (Satis cognitum 11)
„Mindezekből ismét megismerhetjük az egyház szervezetében a mennyei tervezetet és isteni szándékot. Az isteni szerző ugyanis az egyházat egynek akarván hitében, kormányában és közösségében, az egység kútfejéül és mintegy központjául kiválasztotta Pétert és utódait. Azért mondja Cyprián: »A bizonyítás a hitre nézve könnyű az igazság összefoglalásával. Az Úr így szól Péterhez: ’Én is mondom neked, hogy te Péter vagy …’ Egyre építi az anyaszentegyházat. És habár feltámadása után minden apostolnak egyenlő hatalmat ad és mondja: ’amint engem küldött az Atya …’, de hogy az egységet jelezze, tekintélyével elrendelte, hogy ugyanazon egység egytől eredjen.« [Szent Cyprián, Ed XII. ad Cornelium, n. 5.] És Optatus Milevitanus: »Nem tagadhatod el annak tudását, hogy Róma városában Péteré volt az első püspöki szék, amelyen Péter, mint az összes apostolok feje ült, amiért Kéfásnak is neveztetett: ez egy tanszékben az egységet mindenkinek meg kell őriznie, hogy a többi apostolok magoknak külön székeket ne követeljenek, s azért szakadár és bűnös lenne, aki ez egy székkel szemben mást állítana föl.« [Optatus Milevitanus, Lib. II. n. 4. 5.]” (Satis cognitum 15)
Prevost beszédét Szent Pál apostollal kezdte. A beszéd kezdete nem különleges: leírja Pál életét és megtérését.
Prevost beszédében „kedves elődömre, Ferenc pápára” és „tiszteletreméltó elődömre, Szent II. János Pálra” utal. Vajon miért nem említi a zsinat előtti pápákat?
„Az idei imahét témájául választott efezusi levélrészletben újra és újra halljuk ugyanazt a szót, »egy«, miszerint egy a test, egy a Lélek, egy a remény, egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség és egy az Isten (vö. Ef 4,4-6). Kedves testvéreim, hogyan ne hatnának mélyen ránk ezek az ihletett szavak? Hogyan ne lángolna a szívünk, amikor halljuk őket?”
„A szóban forgó egység megvédésére istenileg rendelt emez eszközt sürgeti szent Pál is az efezusiakhoz írt levelében, ahol mindenek előtt figyelmeztet a lelkek egyetértésének buzgó megőrzésére: »igyekezvén fönntartani a lélek egységét a béke kötelékével«; [Ef. 4, 3. s kk.] s mivel a lelkek csak úgy lehetnek egyek a szeretet által, ha az elmék egyetértenek a hitben, azt akarja, hogy mindenkinek egy hite legyen: »Egy az Úr, egy a hit«, mégpedig oly tökéletesen egy, hogy a tévedésnek minden veszedelmét kizárja: »Hogy ne legyünk többé habozó kisdedek s ne hajtassunk ide s tova a tudomány minden szelétől az emberek gonoszsága által, a tévedésbe ejtő álnokság által.« S ezt nem csak ideiglenesen kell megtartani, hanem »mígnem mindnyájan eljutunk a hitnek […] egységére […] Krisztus teljes korának mértéke szerint.« De ezen egység létesítésének alapját, megőrzésének eszközét miben tette le Jézus Krisztus? Abban, hogy »adott némelyeket apostolokul… másokat pedig pásztorokul és tanítókul a szentek teljes kiképzésére, a szolgálat munkájára, Krisztus testének épülésére.«” (Satis cognitum 9)
Igen, egyetlen keresztség létezik: a keresztelés szentsége, amely lemossa a bűnöket és a Katolikus Egyház tagjává teszi az embert. Egy hit van: a katolikus hit. És amint XII. Piusz pápa már 1943-ban megjegyezte: „Egyesek azt vallják, hogy nem kötelezi őket az a kinyilatkoztatás forrásaira támaszkodó tan, amelyet néhány évvel ezelőtt körlevelünkben kifejtettünk, és amelynek értelmében Krisztusnak Titokzatos Teste és a Római Katolikus Anyaszentegyház egy és ugyanaz.” (Humani generis 27)
Prevost ezután azt állítja:
„Egyek vagyunk! Már most azok vagyunk! Ismerjük fel, tapasztaljuk meg, tegyük nyilvánvalóvá!”
Hogy lehet ez egyáltalán? Egy kommentátor szerint, amikor Szent X. Piusz pápa Pascendi című, mérföldkőnek számító enciklikájában a modernizmust „minden eretnekség szintézisének” nevezte, az emberek nem tudták elképzelni, hogy mennyire beteljesülhet ez a kijelentés.
Beszédében Prevost megemlíti a 325-ös niceai zsinatot is. 325-ben még nem létezett sem protestantizmus, sem ortodoxia. Ehelyett olyan eretnekségek voltak jelen, mint például az arianizmus, amellyel a zsinat foglalkozott.
A niceai zsinaton részt vevő összes püspök katolikus volt. Megvizsgálták Arius tanításait, és elítélték azokat. Ha úgy álltak volna hozzá a dolgokhoz, mint Prevost most, senkit sem ítéltek volna el, hanem ökumenikus imádságot szerveztek volna az ariánusokkal.
„Ahogy az Úr Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának 2000. évfordulójára tekintünk 2033-ban, kötelezzük el magunkat az ökumenikus szinodális gyakorlatok továbbfejlesztése és annak kinyilvánítása mellett, hogy kik vagyunk, mit teszünk és mit tanítunk (vö. Egy szinodális egyházért, 137-138).”
Kérjük Istent, hogy állítsa helyre a Katolikus Egyházat a megváltás 2000. évfordulójára.
Hozzáteszem, hogy Szent X. Piusz katekizmusa így magyarázza a Miatyánk első kérését:
„11. K. Mit kérünk az első kérésben, amikor azt mondjuk: Szenteltessék meg a te neved?
V. Az első kérésben: Szenteltessék meg a te neved, azt kérjük, hogy Istent az egész világ és különösen mi magunk ismerjük, szeressük, tiszteljük és szolgáljuk.
12 K. Mi a szándékunk, amikor azt kérjük, hogy az egész világ ismerje, szeresse, tisztelje és szolgálja Istent?
V. Az a szándékunk, hogy könyörögjünk, hogy a hitetlenek megismerjék az Úr Istent, az eretnekek felismerjék tévedéseiket, a szakadárok visszatérjenek az Egyház egységébe, a bűnösök bűnbánatot tartsanak, és az igazak pedig kitartsanak a jó cselekedetekben.”