Egy templom München nyugati részén.
Az alábbi esszé az Örökimádás folyóirat 1919. februári számából származik. A szerző Aquinói Szent Tamás, és Eőri János fordította. Az Örökimádás 1900-tól 1944-ig jelent meg, a számok PDF formátumban letölthetők a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár oldaláról.
Aquinói szent Tamás irásai az Oltáriszentségről.
Az Oltáriszentség szerzésének hármas indítóoka.
„Jertek, egyétek kenyeremet, igyátok boromat, melyet nektek elegyítettem” (Pldb. 9,5). Ezen szavakkal hivogat bennünket az Úr az üdvösség lakomájára. Drága eledellel vár ide minket: testével és vérével. „Ügyedet barátoddal beszéld meg és idegennek el ne áruld titkodat”. (Pldb. 6.) Titokzatos dolog az Oltáriszentség, szent titok az; a hitetleneknek nem, de a hivőknek kell tudniok arról. Jegyezd meg magadnak: az Oltáriszentség rendelésének hármas oka van; az, hogy emléke legyen az Üdvözítőnek, áldozata az oltárnak, eledele az embernek. E három okból rendelte az ísteni bölcseség e szentséget a három ősrossz ellen: az Istenről való megfeledkezés, másnak a megrablása és a halálthozó gyümölcs okozta romlás ellen. Ősszüleink ugyanis, mikor a kígyóban rejtőző ördög megejtette őket, e három rosszat zúdították önmagukra, de általuk utódaik is megromlottak. Az elsőről azt mondja az Irás: „Az ember kevélységének kezdete az Istentől való elszakadás, midőn szive eltávozik attól, aki őt teremtette”. (Sir. 10,14-15 [10,12]). Elfeledte Istent, mert azzal foglalta el magát, hogy kárhozatos beszédbe ereszkedett a kígyóval; sok balgataggal még most is gyakran meg szokott ez történni. A másodikról meg ezt: „Látá tehát az asszony, hogy lehet enni a fáról, hogy szemre szép s tekintetre gyönyörű; és vett annak gyümölcséből és megevé és ada férjének, ki szintén evett belőle”; (Gen. 3,6) s így mindketten rablást követtek el. Hasonlóképen rabolnak azok, akik a teremtett dolgok használatában nem tartják meg az igazság mértékét. A harmadikról pedig ezt: „A jó és rossz tudásnak fájáról ne egyél. Mert amely napon arról eszel, halállal halsz meg” (Gen. 3. [2:17]): és halhatatlanságod jó ajándéka megromlik. „Megromlottak és utálatosak lettek”. (Zs. 13,[1]) Épenúgy mindazok, kik a bűn mérgével élnek, meggyilkolják és romlásba döntik a lelket. Tehát e hármas ősbaj ellen van rendelve e szentség. „Vegyétek és egyétek: ez az én testem, miely érettetek adatik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. (Luk. 22.) „Ezt cselekedjétek — mondotta — az én emlékezetemre”. Ime, az első ok: a feledés ellen emléke legyen az Üdvözítőnek. „Mely érettetek adatik”, azaz, hogy mint Isten báránya föláldoztassék. Ime, a második ok: a rablás ellen áldozata legyen az oltárnak. „Vegyétek és egyétek”. Ime, a harmadik ok: hogy tudniillik a romlás ellen erősítő elédelünk legyen.
I. Az első ok tehát az, hogy az istenfeledés ellen e szentség emléke legyen az Üdvözítőnek, hogy tudniillik figyelmeztessen bennünket arra hogy teljesen Istenre irányítsuk egész lelkünket és valamennyi tehetségünket, miket elfordítottunk Istentől akkor, midőn megengedtük, hogy elkalandozzanak és bűnös gondolatokkal és érzelmekkel: foglalkozzanak. Ezért mondja: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Erre vonatkozólag mondja Eusebius: „Mivel az Úr magára vett testét szemünk elől az égbe vinni készült, az utolsó vacsorán testének és vérének szentségét kellett rendelnie számunkra, hogy az, ami egyszer váltságdíj gyanánt föláldoztatott, titokzatos módon állandóan föláldoztassék s mint örök áldozat éljen emlékezetünkben s mindig jelen legyen kegyelmeivel” Arra, hogy mindig emlékezetünkben légyen az Üdvözítő, szeretetének e három bizonyítéka ösztönöz minket: a bűnök bocsánata, a pogányok megváltása és jótéteményeinek folytonossága. Az elsőről mondja Izaiás: „Én vagyok, én magam vagyok, ki eltörlöm gonoszságaidat énmagamér és nem emlékezem meg bűneidről; gondolj reám”. (43,25). A másodikról Jézus, Sirák fia: „Kezesednek jótéteményét el ne felejtsd” (29,20 [29,15]), sőt emiatt szeresd őt és imádságokkal és jócselekedetekkel fizesd meg neki tartozásodat. „Nyisd ki nekem húgom, barátnőm, mert rakva fejem harmattal és hajfürtjeim éjjeli csöppökkel”. (Én. 5,2). Nyisd ki, azaz fogadj lelkedbe; emlékezetedbe és szeretetedbe, mert fejem, vagyis istenségem rakva van harmattal, vagyis tele van irgalommal, hogy megbocsássam a bűnöket; hajfürtjeim — emberségem — tele vannak éjjeli csöppökkel, vagyis a vérrel-verejtékezés nyomaival, könnyeimmel, a kínszenvedésem vércseppjeivel, hogy a bűnökért adott elégtétel árán megváltsam elvetelt örökségedet. A harmadikról meg így beszél az Írás: „Vigyázz magadra és óvakodjál, hogy valamikor el ne feledkezzél a te Uradról Istenedról és meg ne vesd parancsait… hogy midőn eszel, iszol és jóllaksz… és bővelkedsz mindenben, föl ne fuvalkodjék a szived és ne feledkezzél a te Uradról Istenedről.” (Deut. 8,11-14). Amiként nincs egyetlen pillanat, amelyben az ember ne élvezné Isten jóságát, úgy kell, hogy emlékezetében mindig jelen legyen.
II. E szentség alapításának második oka az, hogy áldozata egyen az oltárnak azon rablás ellenében, melyet mindennapi bűneinkkel követünk el, hogy amiként az Úr teste egyszer föláldoztatott a kereszten az eredeti bűnért, úgy az oltáron is állandóan feláldoztassék mindennapi bűneinkért s hogy legyen az Anyaszentegyháznak egy Istent engesztelő áldozata, drágalátos és kedves, olyan, amely az ószövetség valamennyi áldozatát fölülmulja, „És tetszeni fog az Úrnak Juda és Jeruzsálem áldozata” (Malak. 3,4), a királyé és katonáié, Krisztusé és az Anyaszentegyházé. Sándor pápa mondja: „Az Anyaszentegyház szentségei közül egyik sem lehet nagyobb, mint Krisztus teste és vére. Nem lehet ennél hatalmasabb áldozata; ez fölülmulja valamennyit: tiszta lelkiismerettel kell az Istennek fölajánlani és tiszta lélekkel fogadni. És amiként a többinél nagyobb, a tiszteletnek is iránta a legnagyobbnak kell lennie”.
A régi áldozat megváltoztatásának s ez új áldozathoz való csatlakozásnak hármas oka — értelme van. Az első ezen áldozat szerzőjének, vagyis Krisztusnak hatalma, aki nemcsak azért változtathatta s akinek nemcsak azért kellett átváltoztatnia a régi áldozatot egy tökéletesebbé, mert Ő az egész világnak ura és királya, hanem mert a legfőbb áldozat bemutatásának joga Őreá szállott át. „Megesküdött az Úr és nem bánja meg: te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint”. (Zs. 109,4). Nem azt mondja, hogy „Áron rendje szerint”, vagy „a leviták törvénye szerint”, kik bakok és tulkok vérét áldozták föl, hanem Melkizedek rendje szerint, ki kenyeret és bort áldozott. Ezért kellett egy Melkizedek rendje szerint való más papnak támadnia és nem Áron rendje szerint valónak. Mert ha megváltozik a papság, a törvénynek is meg kell változnia.
Másodsorban pedig a mi bűneink miatt kellett megváltoznia a régi áldozatnak. Isten dicsősége megrablásának nagy mértéke, a rablónak hálátlansága és a megsértett Teremtőnek fölsége szempontjából oly nagy volt az összülők bűne, hogy annak á jóvátételére nemcsak az ószövetség áldozatai, de az egész világ valamennyi teremtménnyel egyetemben nem lett volna képes. Mikor Krisztus e világra jött, azt mondotta: „Áldozatot és ajándékot nem akartál többé, azért testet adtál nekem”. (Zsid. 10,5). Vagyis: sem állatáldozatot, sem egyéb ajándékot nem akartál; ezek nem tetszettek; azért adtál nekem testet, mely szeplőtelensége miatt többet ér minden áldozatnál; ez a test alkalmas arra, hogy élni tudjon s így általános megváltói áldozattá lehessen. „Olyasmiért kellett megfizetnem, amit el nem raboltam”; (Zs. 68,5) megfizettem akkor, amikor minden ember bűneiért bemutattam a kereszten áldozatomat, mely elégséges volt azoknak eltörlésére.
Az ószövetségi áldozatok megszüntének harmadik oka az ótörvény elégtelensége. Amaz áldozatok nem tetszettek az Istennek, mert bűntörlő és kegyelmet eszközlő erejük nem volt. „A ti égő áldozataitok — mondja Jeremiás — nem kedvesek és egyéb áldozataitok nem tetszenek nekem”. (6,20). „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot”. (Oz. 6[,6]). „Égő és engesztelő áldozatot már nem kívánsz”. (Zs. 39,7 [39,7]). „Az ószövetségi törvény előírta cselekedetek révén egyetlen lélek meg nem igazul Isten előtt”. (Róm. 3,20) Lehetetlen, hogy a bakok és tulkok vére eltörölje a bűnt”. (Zsid. 10,4). „Adtam nekik nem jó parancsolatokat és itéleteket, melyek nem vittek életre”. (Ezek. 20,25). Adtam nekik nem jó, azaz kevésbbé jó parancsolatokat; adtam áldozatokat is, vagyis szertartásos istentiszteleteket, amelyek azonban nem vittek életre, mert nem eszközölhették a megszentelő kegyelmet. Megszűnt a régi áldozattörvény, mert gyönge volt és nem volt haszna; meddő volt, mert kegyelmet nem tudott adni.
III. Az Oltáriszentség szerzésének harmadik célja az, hogy az embernek eledele legyen, hogy erősítő orvosságos eledele legyen a halálos gyümölcs okozta romlás ellen, amely az ősszülők révén oly gonoszul evődött bele az emberi nembe, hogy csak a lehető legjobb orvossággal gyógyítható, amit Isten bölesesége [sic] csak kigondolhatott és készíthetett. „A fölséges Isten földből (azaz a szűz Anya testéből) készítette amaz orvosságot és az okos férfiú nem iszonyodik attól”. (Sir. 38,4). Szent Ambrus szerint: Krisztus teste lelki orvosság, mely megtisztítja azokat, akik tisztelettel és bizalommal veszik magukhoz. Arra nézve, hogy mennyire szükséges Krisztus testének orvossága, tudnunk kell, hogy az átkozott kígyó a paradicsomban a tiltott eledel méregitalával háromszoros romlást ojtott az emberbe: a lélekbe a sötét tudatlanságot, a testbe a bűnös kívánságok kórját s mindkettőbe a halált. Krisztus testének orvossága azért rendeltetett, hogy ezt a sötétséget eloszlassa, a bűnös vágyaknak ezt a betegségét gyógyítsa és hogy halálunkat megölje. E hármas szempontból lehet az Oltáriszentséget három édes és gyógyítóerejű elédelhez hasonlítani: mézhez, fügéhez és szőlőfürthöz. „Egyél, fiam, mézet, mert jó az”. (Péld. 24,13). A méz Krisztusnak édes testét jelképezi. Jó ez azért, mert a sötét elmét megvilágosítja. „Láttátok, hogy megvilágosodtak szemeim, mert megizleltem egy kevéssé a mézet”. (1. Kir. 14,29). „Vajat és mézet eszik mindenki, aki az életnek van szánva… hogy tudniillik a rosszat megvethesse, a jót választhassa”. (Iz. 7). „Az Úr az én világosságom… Őhozzá menjetek és világosság támad bennetek”. (Zs. 26,1).— A fügéről meg így beszél az Irás: „Fügéket, igen jó fügéket”. (Jer. 24,3). A megismételt szó Krisztusnak, az Istenembernek édes testét jelzi. Ez kétszeresen igen jó, mert a testet is, a lelket is meggyógyítja a bűnös vágyak betegségétől. „Izaiás egy csomó fügét hozatott, rátette a király kelevényére, aki ettől azonnal meggyógyult”. (4 Kir. 20). A király kelevénye jelzi a test vágyait, a csomó füge pedig Krisztus testét, mely tele van mindenféle javak édességével, hogy a rossz kívánságok orvossága legyen. — A szőlőfürt hasonlósága így van az Irásban: „Áldott a te méhednek gyümölcse”. (Luk. 1,42), tudniillik Krisztus teste, mely éltetadó gyümölcs, kárhozatot olt és örök életet szerez. „Azoké az élet fája, kik magukévá teszik az Istennek megtestesült bölcseségét”. (Péld. 3,18). Ezért mondja Ozeás próféta: „halálod leszek, ó, halál”. (13,11). Szent János evangelista pedig: „Én vagyok az élet kenyere… Aki eszi az én testemet, annak örök élete vagyon… aki eszik engem, él énmiattam”. (6.) Szent Hilarius szerint: „Ha esszük az Úr testét s isszuk a vérét, az történik, hogy mi őbenne, ő pedig mibennünk lesz”. Örök életünknek tehát úgy lesz okozójává az Oltáriszentség, hogy Krisztust, ki maga az élet, testének közvetítésével és saját testünk révén önmagunkban bírjuk állandóan és általa élni fogunk ugyanúgy, amiként ő él az Atya által, aki őbenne van.