Eőri János alábbi írása az Örökimádás című magyar katolikus folyóirat 1938. áprilisi számából származik. Az „Örökimádás” 1900-tól 1944-ig futott, a számok PDF formátumban letölthetők a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár oldaláról.
Az örök Ige, Istennek mérhetetlen szeretete a Szentháromság öléről a Szűzanya ölére, onnét az Anyaszentegyház karjai közé: az oltárra kívánkozott. El is érkezett oda az Oltáriszentség alakjában. Mint a végtelen világűr szédítő távolságaiból felénk közeledő égitest — megérkezett hozzánk teljes fényében és egész melegével, hogy éltető napunk legyen, hogy felettünk deleljen mindörökre, hogy csak akkor hajoljon alkonyatra, amikor összeomlik majd mostani világunk, amikor is szent bizodalmunk szerint egészen belemerülhetünk ez isteni szeretetnek boldogító fénytengerébe és öröm óceánjába.
Mi magunkat tekintve, egyéni életünkben az isteni kegyelem árama ott forrásozott számunkra a keresztség szentségében, amikor a hit alakjában belépett, beleömlött a lelkünkbe; erősebb sodrú folyóvá lett a bérmálásban, amikor öntudatos harcosai lettünk Annak, aki hitünket adta s azon javaknak, amiket hitünk ígér és amiket remélünk; hatalmas folyammá szélesülhet bennünk az Oltáriszentséggel való közvetlen, sőt benső érintkezéseink révén, amikben már ölelkezik a lelkünk végső céljával a szeretet érzelmeiben. Miként a folyam vize is a torkolat felé egyre hasonlóbb lesz szélességben, mélységben és minőségben azon víztömegekhez, amikbe ömleni készül, azonképpen hitünk patakja, reményünk folyója egyre jobban szeretetfolyammá, egyre hasonlóbb lesz az örök szeretet tengeréhez, amelybe az Oltáriszentség révén már-már beleolvadni készül.
Legértékesebb földi kincsünknek: a szeretetnek forrása és eszköze: az Oltáriszentség, annak gondolata édes Üdvözítőnk lelkében tervszerűen fogant és érett meg. Egy évvel kereszthalála előtt Kafarnaumban adta tudomására az emberiségnek, hogy nemsokára megajándékozza szent testének és vérének állandó jelenlétével. A kenyér, amit én adok majd, az én testem a világ életéért”. Já. 6, 52.) E bejelentéshez hasonló örömhír csak a názáreti Szűznek és a betlehemi pásztoroknak adatott. Az Ige megtestesülésének és világraszületésének titkával egyenlőrangú az Oltáriszentség misztériuma — létrejöttének, hatóerejének és jelentőségének tekintetében egyaránt… A csodálatos módon meg- vendégelt embertömeg kíváncsi és tapintatlan módon kenyeret vár és kér tőle, a csoda megújrázását kívánja, mintha az Úr Jézus csak azért jött volna a világra, hogy a gyomrok éhségét csillapítsa és csodára éhes kíváncsiságot elégítsen ki. Hallgatóinak e furcsa lelki beállítottsága és hangulata nagyszerű alkalom volt az Üdvözítő számára, hogy bepillantást engedjen szentséges Szívének legmélységesebb örvényeibe s hogy a kicsinyeskedő, alacsonyigényű, kenyeretváró tömeg figyelmét a drága lélekre és annak még drágább táplálékára irányítsa. Csoda helyett a csodák csodáját ígéri és helyezi kilátásba: a saját testét kenyéralakban, a saját vérét borital formájában a halhatatlan lélek táplálására. Állít, magyaráz, vitatkozik hallgatóival isteni türelemmel, végtelen szeretettel; esküvel erősíti elhatározásának valóságát és megmásíthatatlanságát; nyugodtan szemléli a kishitűek, a kételkedők nagyobbik csoportjának fejcsóválását, gúnyolódását és távozását és eddig hűséges követőinek tétovázó ingadozását. Szabad folyást enged lelke kiáradó ízzásának [sic]; nem akadályozza Öt ebben az, hogy sokan nem bírják e soha nem látott fény vakító sugárzását. Egy-két ezer ember elfordulását később bőségesen kárpótolja százezrek és milliók hite és szeretete. „Az én testem valóban étel, az én vérem valóban ital” — „ha nem eszitek az emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek” ismételgeti fönséges komolysággal. „Aki ebből a kenyérből eszik, örökké él” — mondja tovább. Több ez, mint a manna. Az is csodálatos kenyér volt és Istennek nagy jótéteménye, de a haláltól nem mentett meg senkit. Ellenben az a manna, amit én adok nektek, biztosít — nem a test, hanem a lélek halála ellen. Aki ezzel a még magasabbról, egyenesen az égből jött mannával: az én testemmel táplálja lelkét, az örök életet, a mennyországot biztosítja rnagának. (V. ö. Já. 6.)
Alig egy év leforgása után, az utolsóvacsorán valósággá válik a nagy ígéret: megszületik az Oltáriszentség. Mint ahogyan az édesanya várja édes elsőszülöttének világrajöttét, úgy várta ezt az órát és úgy készülődött nagy adományának közlésére. „Vágyva vágytam ezt a húsvétot elkölteni veletek…” (Luk. 22, 15.) Eljött az idő, hogy az Üdvözítő szavát valóraváltsa. És valóraváltotta: „Midőn pedig megvacsoráltak, vevé Jézus a kenyeret, megáldá és megszegé és adá tanítványainak és mondá: Vegyétek és egyétek, ez az én testem. És vévén a kelyhet, hálát ada, és nekik adá mondván: Igyatok ebból mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségé, mely kiontatik a bűnök bocsánatára” (Máté 26.) A kenyér e szavakra szent testévé, a bor szent vérévé lett. Megszületett az Oltáriszentség! Hogy azonban meg ne haljon már születése órájában, végrendeletképpen hozzáfűzte: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (Luk. 22, 19.) Amit én itt és most műveltem, azt tegyétek majd halálom után ti is. Ami itt és most az én szavam nyomán történt, ugyanaz történik majd a ti szavatokra. Amint én most a saját testemet adom lelketek táplálására, véremet pedig hozzátartozó italul, úgy nyujtsátok majd ti is és utódaitok a kezetek közt szavaitokra testemmé és véremmé átváltozott kenyeret és bort testvéreiteknek, minden hívőmnek. Amit én most hároméves barátságunkat megpecsételtem e lakomával, amint mi most eggyé leszünk nemcsak lélekben, hanem testben és vérben is, úgy egyesülhet és egyesüljön is velem mindenki nemcsak gondolatban és imádságban, hanem a valóságban is ugyanezen szent lakomában, mely mindig kéznél lesz s amelyre állandóan hivatalos lesz mindenki. Hogy szeretlek benneteket mint barátaimat, annak nagyobb bizonyságát már nem tudom adni, mint hogy önmagamat adom nektek — ételül és italul. Sok és nagy csodáimat láttátok, izzó szeretetemet mindig élveztétek, de mondjátok: tudnék-e ennél nagyobbat és többet adni?! Hogy ti is szerettek engem, megmutatjátok azzal, hogy elfogadjátok tőlem e nagy ajándékomat és egyesültök velem úgy, hogy bensőbben már nem lehet. De hogy nemcsak titeket szeretlek, hanem mindenkit, aki hisz bennem és szeret engem, azzal bizonyítom, hogy itt maradok a világon közöttetek az utolsó ítélet napjáig, én ugyanaz, aki most szól hozzátok, aki végigjártam Palesztina földjét, aki 3 éven át tanítottam, csodáimat műveltem, aki most. elkezdem kínszenvedésemet és holnap meghalok a kereszten a világ életéért. Emberi alakom eltűnik majd a világ elől, de itt maradok közöttetek a kenyér és bor alakjában. Végrendeletemben önmagamat hagyom a világnak. Kell-e, van-e ennél nagyobb szeretet?! Aki valóban hisz bennem és szeret engem, bármikor, bárhol hozzám jöhet, sőt egyesülhet velem. És nincs rá mód, hogy hitét, reményét és szeretetét irántam jobban megmutassa és bebizonyítsa, mint hogyha teljesíti legnagyobb vágyamat, leghőbb kívánságomat, legszeretőbb parancsomat és szívésen és sokszor jelen lesz szent testem újraszületésén, sokszor, szívesen és szeretettel veszi magához szent testemet és egyesül velem, sokszor és áhítattal közeledik hozzám, keres föl és időzik nálam az oltárok előtt.
Ilyenféle gondolatok és érzelmek villództak Üdvözítőnk szavaiban, amikkel az Oltáriszentséget adta az emberiségnek: Ilyenféle gondolatoktól és érzelmektől terhes az utolsóvacsora termének levegője, mikor az Oltáriszentség megszületik. Bizonyára angyalok is teljesítenek ott láthatatlanul szolgálatot, amikor a Sátán is ott settenkedik Judás körül, hogy folytassa a kafarnaumi dacolók ellenmondását és mérget keverjen csatlósa részére ez édes isteni ételbe és italba. Az ellenmondás és méreg azonban már meg nem állíthatja a nagy valóság folyamát: megszületett és elindult útjára az Oltáriszentség. El nem veheti már semmiféle pokoli hatalom e kincset az emberiségtől. Az Anyaszentegyház őrzi, gondozza, védi és szereti mint magát isteni Jegyesét, annak személyét, önmagának boldogságát, erősségét és vigasztalóját.
