Az alábbi írás az Örökimádás című magyar katolikus folyóirat 1935. szeptemberi számából származik. Az „Örökimádás” 1900-tól 1944-ig futott, a számok PDF formátumban letölthetők a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár oldaláról.
»Jertek, egyétek kenyeremet, igyátok boromat, melyet nektek elegyítettem.« (Péld. 9,5.) Ezekkel a szavakkal hívogat bennünket az Úr az üdvösség lakomájához, amelyen drága ételt és italt szolgál föl nekünk: saját testét és vérét, azt a szentséges vért, melyet érettünk ontott a keresztfán.
I. 1. Drágalátos ez a vér, mert szűzi az eredete; a szép szeretet anyjától való, aki méltan beszélhet így: »Én mint a szőlőtő az illat gyönyörűségét termettem és virágaimból díszes és becses gyümölcs lett«. (Jéz. Sir. 24,23.) A Boldogságos Szűznek, mint szőlőtőnek gyümölcse a szőlőfürt s a belőle sajtolt bor, Krisztus teste s vére. A szőlőtő virágából származó nemes bor tehát Krisztusnak a Szűztől vett drága vére. Nagyban hozzájárul e vér nemességéhez és becséhez, hogy szűzi virágtól veszi eredetét, nem mint a többi: megrongált és bűnöstől.
2. Drágalátos ez a vér azért is, mert ártatlan nemcsak eredetében, hanem lényegében is, mivoltában is. »Az Igaznak lelkét mardossák és ártatlan vért kárhoztatnak.« (Zsolt. 93, 21.) Minél ártatlanabb a vér, annál kedvesebb és drágább: »Nem veszendő aranyon vagy ezüstön vagytok megváltva…, hanem a Krisztusnak, mint hiba nélkül való szeplőtelen báránynak drágalátos vérén.« (Pét. I. 1,18.)
3. Drágalátos ez a vér legfőképen pedig azért, mert Isten vére az. »Magamhoz foglaltam Izrael egész házát, mondja az Úr« (Jer. 13, 11.) vagyis elválaszthatatlanul egyesítettem magammal az egész emberi természetet: a lelket, testet és vért. »Mivel a gyermekek részesek a testben és vérben« (Héber 2, 14), hasonlóképen Krisztus maga is részes bennük, azaz a test és vérember üdvösségéért magára vette az emberi testet és vért s úgy egyesítette azt magával és úgy magasztalta föl, hogy valóban Isten testének és vérének mondható. »A Szentlélek Isten anyaszentegyházának kormányzására rendelt benneteket, melyet saját vérével szerzett meg.« (Ap. Csel. 20, 28.) Tehát Krisztus vére Isten vére s ezért annyira drága, hogy egyetlen cseppje többet ér, mint az egész világ.
II. Mérthetetlen értéke van e szent vérnek, mert váltságunk díja. S milyen váltságé!
Ijesztően nagy tartozásnak köteles törlesztése. A lehető legnagyobb adóssággal terhelte meg magát az első ember, mert eleget kellett tennie önmagáért és az egész emberi nemért, vissza kellett fizetnie, amit elrabolt, helyrehoznia, amit elrontott akkor, mikor a tilos gyümölcsből evett. Ezért minden utódával együtt a pokol börtönébe kellett volna jutnia s ott maradnia, míg meg nem fizeti minden adósságát, míg áldozata elegendő nem lesz. Az igazság ugyanis azt követeli, hogy az elégtétel megfelelő legyen a bűn nagyságának és a megsértett felség méltóságának. Kisebb vétekért kisebb elégtétel jár, nagyobbért nagyobb, a legnagybbért [sic] legnagyobb. Ezért volt az ószövetségi törvényben is az a rendelkezés, hogy a különféle törvénysértésekért valamiféle barmot kellett feláldozni: megölni és vérét ontani. Nagyobb bűnért vagy egyszerű gyilkosságért azonban már magát a gyilkost kellett megölni és vérét ontani. »Amely lélek tudatlanságból vétkezik s az Úr valamely parancsa ellen valamit tesz, bűnéért az Úrnak egy hiba nélküli borjut mutasson be« (Len. 4, 2.), vagy pedig egy bárányt vagy effélét: ölje meg és ontsa vérét. »Majd minden tisztulás vér által történik a törvény szerint és vérontás nélkül nincs bocsánat.« (Héber 9, 22.) A gyilkosra vonatkozólag pedig így hangzott a törvény: »Aki embervért ont, ontassék annak vére, mert az ember Isten képére alkottatott.« (Gen. 9. 6.) »Más módon meg nem tisztulhat, csak annak vérével, akt más vérét ontotta.« (Num. 35, 33.) Ezekből tehát az következik, hogy az első ember annyi gyilkosságáért — meggyilkolt minden embert, mert miatta valamennyien meghalnak — és a végtelen Teremtőnek ezáltal megsértett felségéért oly értékes áldozatot kellett Istennek bemutatni, megölni és vérét ontani, amely legalább is annyit ér, mint az összes meggyilkolt emberek együttvéve. De mivel ilyen az egész teremtésben nem volt található, ekkora adósságnak megfizetésére s az emberi nemnek a pokoltól való megmentésére, az Isten Fiának kellett minden teremtménynél többet érő emberré lennie, az ember bűnéért meggyilkolva meghalnia és vérének ömlenie. »A halál kezéből megszabadítom őket, a haláltól megváltom őket« (Oz. 13, 14.) vérem árán. (Haláltól — az örök halálbüntetésétől és tartozásától.) Szent Bernát szerint »az Isten Fiának kellett meggyilkolva meghalnia, hogy drágalátos vérének balzsama meggyógyítsa sebeinket. Vedd észre, keresztény lélek, mily súlyosak ezek a sebek, melyekért az Úr Jézus Krisztusnak kellett sebeiben elvérezve meghalnia; ha nem volnának halálosak egészen az örök halálig, az Isten Fia sohasem halna meg értük.«
III. Váltságunknak e nagy díját a szeretet fizette meg. »Hárman vannak, kik bizonyságot tesznek a földön: a Lélek, a víz és a vér.« (Ján. I. 5, 8.) A lélek, melyet testéből lehelt ki; a víz, mely oldalából folyt: a vér, mely szívéből ömlött ki: a legnagyobb szeretetnek tanúbizonyságai. »Az Úrnál irgalmasság van s bőséges nála a megváltás.« (Zsolt. 129, 7.) »Valóban bőséges a megváltas Krisztus által — mondja szent Bernát —, mert vérének patakját testének öt nyílásán át bőségesen ontotta, bár az embériség megváltására annak egyetlen cseppje is elegendő lett volna: azonban bőven adta, hogy az áldozat nagysága révén nyilvánvalóvá legyén szeretetének izzó tüze. Hogy megmutassa: mennyire szeret, nem másképen. hanem meghalva érted, akart a haláltól megszabadítani.« Szent Ágoston pedig így sóhajt fel: »Ó lelkem, mily drága vagy! Nem aranyon és kincseken vagy megváltva, hanem a szeplőtelen Bárány vérén. Eszmélj rá: mit érsz; gondold meg: mit fizettek érted. Ne add magadat a romlásra, te, akiért Krisztus vérét ontotta.«
IV. És mily nagy elveszett javunk, amit e váltságdíj árán visszakaptunk!
1. Szabadságunkat az ördög szolgasága alól: »Megváltotta Isten Jákobot és megszabadította őt a hatalmasabbnak kezéből« (Jer. [31,11]) Krisztus vére árán. »Ha a Fiú megszabadított benneteket, valóban szabadok vagytok.« (Ján. 8, 36.) »Megváltotta őket az ellenség kezéből« (Zsolt 105, 10.) »Áldott legyen az Úr, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét.« (Luk. 1, 68.)
2. E váltság beléptidíjunk a menyországba. »Tulajdon maga vérével ment be egyszersmindenkorra a szentélybe, miután az örök váltságot megszerezte«; (Héb, 9, 12.) »bizalmunk van tehát, atyámfiai, bemenni a szentélybe Krisztus vére áltat.« (U. o. 10,19.) Szent Jeromos szerint »Krisztus vére a paradicsom kulcsa. Az ég ugyanis. mely oly sokáig zárva volt, az Úr kínszenvedésekor vére Hullására, mint megfizetett díj árán, újra megnyílt.« »Egy a vitézek közül lándzsával megnyitá oldalát s legott vér és víz jött ki.« (Ján. 19, 34.) Szándékosan és találóan mondja az evangélista: megnyitá; s nem azt, hogy: átveré vagy megsebesíté. »Megnyitá« — mintegy kitárult az élet kapuja s azon át kiáradtak az Egyház szentségei, amik nélkül lehetetlen bejutni az örök életre. A szent vér a bűnök bocsánatára ömlött, a víz pedig mint az ujjászületés fürdője. Az emberi nemnek ugyanis, mely a bűnadósság és rútsága miatt ki volt zárva a mennyei paradicsomból, hogy oda visszatérhessen, szüksége volt arra, hogy Krisztus vére árán egyrészt adósságától megszabaduljon, másrészt, hogy a keresztség vizében szennyétől megtisztuljon.
3. E váltság végül Isten fiának örökségét jelenti. »Ha atyádfia elszegényedvén, eladja birtokocskáját és rokona akarja azt, megválthatja, amit amaz eladott.« (Lev. 25, 25.) Ezt cselekedte Krisztus vérének árán. A régi törvény szerint a hazájukból elűzött gyilkosok csak a főpap halála után térhettek vissza, hasonlókép mi is csak Krisztusnak, a főpapnak halála után juthatunk ismét az elveszett mennyországba. »Visszahozom őket, kit-kit a saját örökségébe.« (Jer. 12, 15.) »Ha hív szolgád van, legyen neked, mint a te lelked, mint atyádfiával, úgy bánj vele, mert tulajdon véreddel szerzetted őt« (Jéz. Sir. 33, 31.), azaz mivel örökségedet, amihez ő nem juthatott hozzá, a vér jussán szerezted meg, mintegy az ő számára is, azért úgy bánj vele, mint atyádfiával: oszd meg vele örökségedet. Krisztus megosztotta velünk. Az első szerencsés hív szolga a jobb lator volt, aki a kereszten így kiáltott hozzá: »Uram, emlékezzél meg rólam!« Krisztus így válaszolt neki: »Bizony mondom neked, még ma velem lész a paradicsomban.« (Luk. 23, 42—43.)
Aquinói szent Tamás után: E. J.