Az alábbi részlet John Laux amerikai pap „Catholic Apologetics” (Katolikus apologetika) című könyvéből származik, amely eredetileg 1928-ban jelent meg, majd 1990-ben a TAN Books kiadó újra kiadta, 77–82. oldal.
Az „Isten Fia” kifejezés a zsidók körében általános használatban volt, és nagy bölcsességű, jámbor embert jelölt. Krisztus nem ebben az értelemben használta ezt a kifejezést, hiszen akkor nem lett volna ilyen nagy feltűnést keltő. A zsidók által fölvetett kérdés a következő volt: Jézus természet szerint tette magát Isten Fiává, és így igazi Istenné? Az evangéliumokban leírt szavai és cselekedetei alapján egyértelmű, hogy igen.
a) Amikor Krisztus az Atyával való kapcsolatáról beszél, mindig azt mondja: „Atyám”; de amikor tanítványairól beszél, mindig azt mondja: „Atyátok”. Soha nem beszél „Atyánk”-ról. A Miatyánk sem kivétel, mert ezt az imát kifejezetten az apostolai számára alkotta, amint azt saját szavaiból tudjuk: „Így imádkozzatok.” A különbség nagyon pontosan meg van mutatva azokban az esetekben, amikor mindkét kifejezés egy mondatban szerepel: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta.” (Máté 25,34).
b) Amikor boldogságos Anyja a templomban így szólt hozzá: „Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged”, ő így válaszolt: „Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?” Egy tizenkét éves gyermek csak akkor tud így beszélni, ha nagyon különleges értelemben Isten Fiának érzi magát.
c) Jézus elküldte hetvenkét tanítványát, hogy hirdessék az evangéliumot, és küldetésük sikerrel járt. Visszatérésükkor örömteli szavakkal fogadja őket: „Áldalak téged, Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” (Máté 11,24-25; Lukács 10,21).
E szavak értelme megegyezik a János 1,18-ban leírtakkal: „Istent soha senki nem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki.” Az Atya és a Fiú egyenlősége a tudás tekintetében egyértelműen kifejezésre jut, és ez az egyenlőség azt jelenti, hogy mindkettő ugyanolyan természetű. „Az Atya lényege” – mondja Szent Tamás, amikor ezt a részt kommentálja – „meghaladja a teremtett értelem felfogóképességét; ugyanígy a Fiú lényege is, amelyet csak az Atya ismer.”
d) Krisztus szenvedése előestéjén a farizeusok előtt nyíltan vallotta istenfiúi mivoltát a gonosz szőlőművesekről szóló példabeszédében (Mk 12,1-12). A példabeszéd alkalmazása egyértelmű. A szőlőskert gazdája által elküldött szolgák a próféták. „[I]gen kedves fia” több volt, mint próféta, több, mint Isten felkentje. A Zsidókhoz írt levél kezdő szavai a legjobb kommentár ehhez a példázathoz: „Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által. Ezekben a végső napokban a Fiú által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világot is teremtette. Ő Isten dicsőségének kisugárzása, lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmas szavával.”
e) Amikor Jézust a szanhedrin elé állították, a főpap így szólt hozzá: „»Esküdj meg az élő Istenre: mondd meg nekünk, te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia?« Jézus azt felelte neki: »Te mondtad. De mondom nektek: most már látni fogjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin.« Ekkor a főpap megszaggatta ruháit és így szólt: „Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok a káromkodást.” (Máté 26,63-65).
A szanhedrin, úgy ítélve, hogy a názáreti Jézus meggyalázta Isten nevét azzal, hogy magának tulajdonította, az istenkáromlás elleni törvényt alkalmazta rá, és halálra ítélte. Jézus inkább meghalt, mintsem hogy lemondjon az Isten Fia címről. Azért halt meg, mert magáénak vallotta azt. Ebben a kérdésben nincs vita, mert ezt még a legelőrehaladottabb racionalisták is elismerik.
f) Mennybemenetele előtt Krisztus így szólt apostolaihoz: „Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya, és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Máté 28,18-20).
Ebből a szövegből egyértelműen kitűnik, hogy a Fiú egyenlő az Atyával és a Szentlélekkel, hogy mindenható, és hogy megígéri, hogy követőivel lesz a világ végéig, ami csak Istenről mondható el.
Összegzésként Knox atyával együtt feltehetjük a kérdést: „Ha Jézus nem állította magáról, hogy Isten, akkor mit állított magáról? Ha tudatában volt annak, hogy egy olyan rendbe tartozik, amely kevesebb, mint isteni, hogyan tudott volna a főpap kihívására válaszolni anélkül, hogy egy szót is szólt volna magyarázatul vagy védekezésül?”
Néhány nehézség megoldása
1. A racionalisták és a modernisták azt állítják, hogy Urunk messiási tudata és istenfiúi mivolta fokozatosan ébredt fel benne, és erősödött, ahogy idősebb lett. –
„Ez puszta spekuláció” – mondja Ronald Knox atya –, „amely a bizonyítékokon túlmutatva, vétkezik. A jelek nem arra utalnak, hogy ez a tudat fokozatosan ébredt fel benne, hanem az, hogy hagyta, hogy fokozatosan ébredjen fel a világ többi részében. Az a tény, hogy szolgálatának elején megtiltotta a démonoknak, hogy Krisztusnak nevezzék, majd szolgálatának későbbi szakaszában bátorította Pétert, hogy Krisztusnak nevezze, nem azt mutatja, hogy mit tudott, hanem azt, hogy mit akart, hogy tudjanak róla. És aligha lehet kétséges minden őszinte elme számára, aki a négy írást [evangéliumot] pusztán feljegyzésként olvassa, hogy az Ő önkinyilatkoztatása fokozatos kinyilatkoztatás volt. Természetes volt, ha nem szükségszerű, hogy így legyen. A zsidók nyilvánvalóan nem olyan Messiást várták, aki emberként jön el közéjük; ők a felhőkből érkező Megváltót várták. Ezért elképzeléseiket fokozatosan át kellett alakítani. Elméjüket fokozatosan hozzá kellett szoktatni ahhoz a gondolatához, hogy itt valami többről van szó, mint egy emberről.” (The Belief of Catholics, New York: Harper and Brothers, 104. o.).
[…]
5. „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”
Krisztusnak ezek a kereszten elhangzott szavai sokak számára nehézséget jelentenek, de ezek semmiképpen sem a kétségbeesés kiáltásai, ahogyan azt a racionalisták el szeretnék hitetni velünk. Ezek a 21. zsoltárból származnak, amelyről köztudott, hogy messiási jellegű. Talán Urunk elméjében átfutott az egész zsoltár, amely olyan pontosan megjósolta emberi elhagyatottságának végső fázisát. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Krisztus a szenvedés teljességét elviselte értünk, és mivel a magány vagy az elhagyatottság – amit a misztikusok „a lélek sötét éjszakájának” neveznek – a szenvedés leghevesebb formája, természetes volt, hogy ezt is el kellett viselnie; hogy egyfajta akadály keletkezett közte és Atyja szerető arca között.
6. A világ végéről szólva mondja Krisztus: „Azt a napot és az órát azonban senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.” (Mk 13,32). Nem helyezi-e Krisztus ezekkel a szavakkal magát Isten alá a tudás tekintetében?
Isten Fiaként Urunk tudta „azt a napot és órát”, de az Ember Fiaként, a Messiásként nem volt feladata, hogy ezt az embereknek kinyilatkoztassa. Amikor az apostolok felkérésére a mennybemenetele előtt megkérdezték tőle: „Uram, talán most fogod helyreállítani Izrael országát?”, ő így válaszolt: „Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek a korszakokat vagy az időpontokat, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg.” (ApCsel 1,7). Emberként szólva Urunk azt is mondta: „Az Atya nagyobb nálam.”
7. Amikor Urunknak azt az állítását tárgyaljuk, hogy ő a Messiás és Isten igazi Fia, csak a szinoptikus evangéliumokra korlátoztuk magunkat, mert sok modern kritikus a Katolikus Egyházon kívül inkább „filozófiai reflexióként” tekinti a negyedik evangéliumot, mint események leírásaként. De minden őszinte olvasó számára nyilvánvalónak kell lennie, hogy Jézusnak a Szent János evangéliumában feljegyzett állításai lényegében nem különböznek a szinoptikus evangéliumokban szereplőktől.
Panorámakép a Genezáreti-tóról.