Boldog húsvétot kívánok olvasóimnak!
Az alábbi szöveg John Laux amerikai pap által írt “Catholic Apologetics” („Katolikus apologetika”) című vallástankönyvből származik, 91–96. oldal. A könyv először 1928-ban jelent meg, majd az 1990-es években és azután is újra kiadták. Eltávolítottam a formázást.
1. Krisztus valódi csodákat tett. – Olyan cselekedeteket hajtott végre, amelyekre az emberi természet ereje nem képes, olyan cselekedeteket, amelyek kivételt képeznek a teremtés minden törvénye alól. Gyakran tett ilyen cselekedeteket; fényes nappal, az utcákon, nyilvános helyeken, barátai jelenlétében, hatalmas tömegek előtt, ellenségei éles tekintete alatt hajtotta végre őket. Kortársai soha nem vonták kétségbe ezeket a csodákat; ellenségei a gonosz szellemek hatásának tulajdonítják őket. Olyan szorosan kapcsolódnak életének egyéb tényeihez, prédikálásához, szenvedéséhez és halálához, hogy azok elhagyása az egész evangéliumi elbeszélés megsemmisítését jelentené.
2. Jézus összes csodájának koronája a saját feltámadása. — Istenségének tanújaként hármas értéke van: nem csupán csoda, hanem egy prófécia beteljesülése is, és a feltámadás evangéliumának hirdetése volt az, ami a világot Krisztus vallására megtérítette.
3. A feltámadás egy prófécia beteljesülése. —Jézus így szólt tanítványaihoz: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt, 19és átadják a pogányoknak, hogy kicsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítsék, de harmadnapon föltámad.” (Mt 20,18–19). Amikor ellenségei bizonyítékot követeltek Messiási küldetésére, Jézus így válaszolt: Keresztre feszítése után ellenségei eszükbe jutottak szavai, és Pilátustól kérték, hogy őriztesse sírját a harmadik napig, „nehogy odamenjenek a tanítványai, ellopják, és azt mondják a népnek: »Feltámadt a halálból«.” (Mt 27,63–64)
4. Krisztus feltámadása történelmi tény. – Ha Krisztus története a keresztre feszítésével véget ért volna, tanításának magasztossága miatt a legbölcsebb embernek, tökéletes szentsége miatt pedig a legjámborabb halandónak nevezhetnénk Őt; csodáinak száma a legnagyobb prófétának kiáltaná ki Őt, szenvedése és halála pedig a mártírok királyává koronázná. Jézus mindez lenne, és még több; de nem lenne az, aminek Ő maga állította magát – nem lenne a próféták által megjövendölt Messiás, a földi Isten Királyságának alapítója, a bűntől és a haláltól való megszabadító, az Isten és az emberek közötti közvetítő, a világ Megváltója, Isten Fia. „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is. Sőt, Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert tanúságot tettünk Isten ellen, hogy feltámasztotta Krisztust, pedig nem is támasztotta fel, ha a halottak valóban nem támadnak fel.” (1Kor 15,14-15)
De Krisztus feltámadt a halálból! Ez az örömteli bizonyságtétele azoknak, akik tanúi voltak földi életének és kereszthalálának. Egyhangúlag, mint egy ember, hirdetik ezt; hirdetik a sértések, gúnyolódások és üldözések, a bebörtönzés és a kínzások ellenére. Az éhség és a meztelenség, a kard és a bitó fenyegetése sem tudja elhallgattatni őket. Hirdetik ezt a zsidóknak és a pogányoknak, a tanultaknak és a tanulatlanoknak, a jeruzsálemi írástudóknak és farizeusoknak, az athéni filozófusoknak, a római helytartónak és a zsidók királyának: „Krisztus, aki a kereszten halt meg, akinek oldalát lándzsával átdöfték, akinek teste hidegen és vér nélkül feküdt a sírban, feltámadt a halálból; amit saját szemünkkel láttunk és kezünkkel megérintettünk, azt hirdetjük; nem tehetünk mást, mint hogy elmondjuk, amit láttunk és hallottunk; egy ember által jött a halál a világra, és egy ember által a halottak feltámadása; Ádámban mindnyájan meghaltak, Krisztusban mindnyájan életre kelnek. Isten feltámasztotta a keresztre feszített Názáretit, ennek mindannyian tanúi vagyunk. Meghalt az Írások szerint, eltemették, és a harmadik napon feltámadt az Írások szerint. Megjelent Péternek, Jakabnak és az összes apostolnak; aztán egyszerre több mint ötszáz testvér látta. Evett, ivott és beszélgetett velünk, és a szemünk láttára felment a mennybe. István látta Őt Isten jobbján állni; a mennyei dicsőség ragyogásában megjelent Saulnak.”
Ez az apostolok megingathatatlan tanúságtétele Jézus feltámadásáról és dicsőséges életéről, valamint az emberiség sorsára gyakorolt végtelen hatásáról. Ez a hit ugyanolyan erősen gyökerezik bennük, mint saját létezésük tudata.
Ha a tanúságtételük nem igaz, akkor mi az igaz? Ha kételkedünk az evangélisták egyszerű, határozott, egyhangú beszámolójában, az apostolok vérrel megpecsételt tanúságtételében, akkor egyáltalán hihetünk-e valamiben? Nem kell-e kétségbe esnünk, hogy valaha is eljutunk az igazsághoz a tanúságtételek alapján? Ha ezeket az embereket megtévesztették, akkor minden érzékszerveinkkel – látással, tapintással és hallással – befogadott benyomás illúzió. Illúzió az, amikor ezer épelméjű férfi és nő látja a napot déli fényében ragyogni, amikor tízezer ember hallja a viharos szél üvöltését, amely az erdő óriásait tépázza ki a földből. Ha ezeket az embereket megtévesztették, akkor még a legkedvesebb barátaink társaságában sem lehetünk biztosak az életünkben. Ha Jézus feltámadása nem tény, nem valóság, akkor minden csalódás és hiábavaló álom.
5. A feltámadás evangéliuma megtérítette a világot. — Krisztus halála és feltámadása az apostolok által hirdetett evangélium központi témája. A világ a feltámadásba vetett hit révén vált kereszténnyé. A feltámadás nélkül a kereszténység csodálatosabb esemény lett volna, mint maga a feltámadás. A feltámadásba vetett hitükért a vértanúk kínzásra és halálra mentek. Amikor a rómaiak megkérdezték tőlük: „Hogyan imádhatjátok Istenként egy embert, akit bűnözőként keresztre feszítettek?”, így válaszoltak: „Valóban keresztre feszítették, és meghalt; de feltámadt a sírból, és ez bizonyítja istenségét.”
„Csak a feltámadás volt elég hatalmas ahhoz, hogy a tanítványokat rávezesse az Egyházba és a kereszténység jövőjébe vetett hitre; ami minket illet, mi biztosak vagyunk abban, hogy Krisztus feltámadt a halálból, mert látjuk az Egyházat” (Szt. Ágoston).