Schneider püspök: Ferenc biztosan pápa! – Egy válasz

Athanasius Schneider ORC (1961-ben született Anton Schneider névvel) egy német származású püspök Kazakhsztánban. 2011 óta az Asztanai főegyházmegye segédpüspöke. Katolikus körökben eléggé népszerű; előadásokat tart és cikkeket ír; és a hagyományos latin misét támogatja.

2020-ban kiadott egy cikket, melyben elmagyarázza, hogy miért gondolja azt, hogy Jorge Bergoglio a pápa. A cikkben főleg a Bergoglio eretnekségét tárgyalja, nem pedig XVI. Benedek lemondásának érvényességét. Pontosabban mondva, a vélemény, mely ellen érvel, a következő: Egy nyilvános, formális eretnek pápa automatikusan elveszti a pápaságot.

Tisztázzuk a fogalmakat:

eretnek: egy megkeresztelt ember, aki elutasít legalább egy katolikus dogmát

nyilvános: nem csupán gondolataiban eretnek, hanem mások számára ismerhetően

formális eretnek: egy olyan eretnek, aki tudatosan elveti a dogmát. Más szóval: önhibájából eretnek. A nem önhibájából eretnek személyt materiális eretneknek hívják.

Idézek belőle részleteket, ezek a dőlt betűs részek, és kommentálom őket. Figyelembe kell venni, hogy Schneider soha nem idéz egy szentet, pápát, zsinatot vagy egyháztanítót, hogy alátámassza azt a véleményét, hogy egy eretnek pápa maradhat.

Az eretnek pápa lehetőségének hipotézise Gratianus 12. századi dekrétumából (dist. XL, cap. 6, col. 146) származik. Az ebben a dekrétumban kifejtett vélemény szerint a pápát semmilyen emberi hatóság nem ítélheti el, kivéve, ha eretnekségbe esett (a nemine est iudicandus, nisi deprehendatur a fide devius). Erre a hamis, tévesen Szent Bonifácnak (+754) tulajdonított és Gratianus által elfogadott dekrétumra alapozva a középkori teológusok és a következő századok teológusai lehetségesnek tartották az eretnek pápa lehetőségét – de nem a bizonyosságát.

Az a vélemény, hogy egy nyilvános, formálisan eretnek pápa automatikusan elveszti a hivatalát, nem Gratianus dekrétumára, hanem teológiai érvekre alapul. Például Ligouri Szent Alfonz is a hit alapján mondta azt, hogy: „Azt feleljük, hogy ha egy pápa magánszemélyként eretnekségbe esne, akkor azonnal elesne a pápaságtól, mert mivel az Egyházon kívül lenne, nem lehetne többet az Egyház feje. Tehát abban az esetben az Egyháznak nem letennie kellene őt, hiszen senkinek nincs hatalma a pápa felett, hanem kijelentenie, hogy elesett a pápaságtól.” (Ligouri Szent Alfonz, Vindiciae pro suprema pontificis potestate adversus Iustinum Febronium, idézve itt)

A pápa esetleges elítélése eretnekség esetén egy úgynevezett imperfekt püspöki zsinat által megfelel az enyhített konciliarizmus tézisének. A konciliarizmus eretnek tézise szerint a zsinat a pápánál magasabb rendű.

Az igaz, hogy a pápát nem teheti le senki. Az eretnek pápa azonban automatikusan elveszti a hivatalát, és a kiközösített volt pápa már a püspökök fennhatósága alatt van, és elítélhetik őt.

Még ha – a pápaság eretnekség miatti automatikus elvesztéséről szóló vélemény szerint – a pápai hivatal elvesztésének ítéletét az eretnek pápa saját magára mondja ki, és automatikusan, az Egyház ítélete nélkül esik el hivatalából, ez a vélemény ellentmondást tartalmaz és a kriptokonciliarizmusra utaló jeleket mutat. E vélemény szerint ugyanis a bíborosi kollégiumnak vagy a püspökök egy csoportjának hivatalos nyilatkozatot kellene kiadnia a pápai hivatal automatikus elvesztésének tényéről.

Tévedés. A püspökök azért kellene kiadjanak nyilatkozatot, hogy értesítsék a híveket és a világot, hogy a pápa már elvesztette a hivatalát.

Egy másik vélemény szerint a pápai hivatal eretnekség miatti automatikus elvesztése a pápai hivatalról való lemondással lenne egyenértékű. Azonban szem előtt kell tartani azt az elkerülhetetlen lehetőséget, hogy a bíborosi kollégium vagy a püspöki kar tagjai között nézeteltérés alakulhat ki azzal kapcsolatban, hogy egy pápa bűnös-e eretnekségben vagy sem. Ezért mindig lesznek kétségek a pápai hivatal automatikus elvesztésével kapcsolatban.

Teljesen lényegtelen, hogy lesznek olyanok, akik nem hajlandók elfogadni a helyzetet. Az igazság igazság, és a tények tények, függetlenül attól, hogy hányan hisznek bennük.

A pápa mint pápa nem eshet formális eretnekségbe abban az értelemben, hogy ex cathedra eretnekséget hirdetne. De neves tradicionális teológusok szerint magántanítóként vagy pápaként is pártolhatja az eretnekséget vagy eretnekségbe eshet, de csak a nem meghatározó és nem végleges tanítóhivatalában, amely nem tévedhetetlen. Bellarmin Szent Róbert véleménye szerint »az a pápa, aki nyilvánvalóan eretnek, önmagában megszűnik pápának és főnek lenni, ahogyan önmagában megszűnik kereszténynek és az Egyház teste tagjának lenni: ezáltal az Egyház megítélheti és megbüntetheti« (De Romano Pontifice, II, 30).

Úgy van.

Bellarmine Szent Róbert véleménye és más hasonló vélemények a pápai hivatal eretnekség miatti elvesztéséről Gratianusnak a Corpus Iuris Canoniciban található hamis rendeletén alapulnak. Egy ilyen véleményt a Tanítóhivatal soha nem hagyott jóvá kifejezetten, és a római pápák soha nem támogatták tanbeli érvényességéről szóló kifejezett tanítással jelentős időn keresztül. Valójában ezt a kérdést az Egyház Tanítóhivatala nem döntötte el, és nem minősül az egyetemes és rendes tanítóhivatalra vonatkozó végleges tanításnak.

Ezek a vélemények nem egy kétséges középkori rendeleten alapulnak, hanem a Mindenható tanításán. „De még ha mi, vagy akár az égből egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, kivetett legyen!” (Gal 1,8) „Az eretnek embert egy-két intés után kerüld, tudva, hogy az ilyen romlott, vétkezik, és saját maga ítéli el önmagát.” (Tit 3,10-11)

A pápai hivatal automatikus elvesztése egy eretnek pápa által nemcsak az Egyház életének gyakorlati vagy jogi aspektusait érinti, hanem az Egyház tanítását is – ebben az esetben az ekkleziológiát. Egy ilyen kényes kérdésben nem lehet követni egy véleményt, még akkor sem, ha azt neves teológusok (mint például Bellarmine Szent Róbert vagy [Ligouri] Szent Alfonz) hosszú időn keresztül támogatták. Ehelyett meg kell várni az Egyház Tanítóhivatalának kifejezett és hivatalos döntését – egy olyan döntést, amelyet a Tanítóhivatal még nem adott ki.

„Nem lehet követni egy véleményt”? Akkor Schneider véleményét, hogy egy eretnek pápa pápa marad, ugyanúgy nem lehet követni. Schneider valójában elvárja, hogy kövessük az ő véleményét, három szent egyháztanító püspök és két pápa tanításával szemben. Ami az utolsó mondatot illeti: nem a következő pápa fogja megoldani ezt a helyzetet, hanem a helyzetet kell megoldani, hogy lehessen egy következő pápa!

Még ha nem is értünk egyet ezzel a következtetéssel, a dolog legalábbis kétséges marad. Kétséges kérdésekben azonban nem lehet konkrét, az Egyház életét alapvetően befolyásoló cselekedetekre rátérni, mint például arra, hogy egy állítólag eretnek vagy állítólag érvénytelenül megválasztott pápát ne nevezzünk meg a misekánonban, vagy hogy új pápaválasztásra készüljünk.

Az „Egyház életét alapvetően” befolyásolja az is, ha egy eretnek pápát elfogadunk. Képzeljék el a következő helyzetet: Ön benéz a konyhába. Azt látja, hogy egy kisgyerek ül a padlón, és a mosogató alatti szekrényből kivesz valami flakont. Mi a teendő? Leülni és fontolgatni: „Vajon a flakon tényleg vegyszert tartalmaz? Lehet, hogy csak egy pillantást akar rá vetni stb. stb.”, vagy pedig rögtön kikapni a kezéből? Minél nagyobb a kockázat, annál hamarabb kell cselekedni. Itt nem egy kisgyerek egészsége forog kockán, hanem Isten tudja hány millió ember lelki üdve!

Még ha valaki támogatja is a pápai hivatal automatikus elvesztésének véleményét eretnekség miatt, Ferenc pápa esetében a bíborosi kollégium vagy a püspökök egy reprezentatív csoportja nem adott ki nyilatkozatot a pápai hivatal automatikus elvesztéséről, megjelölve a konkrét eretnek kijelentéseket és azok időpontját.

Ami a konkrét eretnek kijelentéseket illeti, a 35 teológus levele (Correctio filialis) megjelölt konkrét eretnek mondatokat az „Amoris laetitia”-ban. Csak egy példa: Amoris laetitia 303, az előző paragrafusokat figyelembe véve, azt az eretnekséget állítja, hogy az elváltak és újraházasodottak közti nemi élet (azaz házasságtörés) Isten akarata.

A hívő katolikusok erkölcsileg (de nem egyházjogilag) elhatárolódhatnak egy pápa téves vagy gonosz tanításaitól és cselekedeteitől. Ez az Egyház történelme során már többször előfordult.

Nem részletezi, milyen esetekre gondol.

Tekintettel azonban arra az elvre, hogy kétség esetén a feljebbvalót kell követni (in dubio pro superiore semper sit præsumendum), a katolikusoknak a pápa helyes tanításait is az Egyház tanítóhivatalának részeként, helyes döntéseit az Egyház törvényhozásának részeként, püspöki és bíborosi kinevezéseit pedig érvényesnek kell tekinteniük.

Csak az a baj, hogy Bergogliót illetően a legcsekélyebb kétely sem áll fenn. Hol írták azt valaha, hogy a katolikus híveknek joguk van egy valódi pápa hivatalos dokumentumait végigbogarászni eretnekségek után, azokat kiszedni, és a többit megtartani? Van erre példa 2013 előttről?

„A pápa téves tanításaitól való erkölcsi és intellektuális »elhatárolódás« magában foglalja a tévedéseivel szembeni ellenállást is. Ezt azonban mindig a pápai hivatal és a pápa személye iránti kellő tisztelettel kell tenni. Svéd Szent Brigitta és Sziénai Szent Katalin, akik mindketten elmarasztalták koruk pápáit, szép példái ennek a tiszteletnek.

Szent Brigitta nem alkalmazható a jelenlegi helyzetre. Ő a valódi pápát szólította fel, hogy térjen vissza Avignonból Rómába. Sziénai Szent Katalin már jobban: ő keményen elmarasztalt bíborosokat, hogy miért támogatnak egy ellenpápát. Itt olvashatják az egyik levelét. Tehát fellépett egy ellenpápa ellen.

Bellarmin Szent Róbert írta: »Ahogyan szabad ellenállni a pápának, aki a testet támadja, úgy szabad ellenállni annak is, aki a lelkeket támadja, vagy a polgári rendet rombolja, vagy mindenekelőtt az Egyházat próbálja elpusztítani. Azt mondom, hogy szabad ellenállni neki azzal, hogy nem tesszük meg, amit parancsol, és akadályozzuk akaratának végrehajtását« (De Romano Pontifice, II, 29).

Itt azonban Bellarmin egy pápa gonosz parancsaira utal, nem arra, hogy mi történik akkor, ha a pápa eretnek. Már láttuk, hogy Bellarmin mit gondol: abban az esetben a pápa automatikusan elveszti a hivatalát.

Az Egyház elég erős és elegendő eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy megvédje a híveket egy eretnek pápa okozta lelki károktól. Elsősorban ott van a sensus fidelium, a hit természetfeletti érzéke (sensus fidei). Ez a Szentlélek ajándéka, amely által az Egyház tagjai rendelkeznek a hit igazi érzékével. Ez egyfajta lelki és természetfeletti ösztön, amely a híveket arra készteti, hogy sentire cum Ecclesia (az Egyház értelmével gondolkodjanak), és felismerjék, mi áll összhangban a Katolikus és Apostoli hittel, amelyet minden püspök és pápa az Egyetemes Rendes Tanítóhivatal által átadott.

A sensus fidelium azonban nem alkalmazható a pápával szemben!

A pápa és az Egyház valóban nem teljesen azonos. A pápa a földi zarándokegyház látható feje, de ugyanakkor Krisztus Misztikus Testének is tagja.

Teljesen logikus, hogy az Egyház látható feje az Egyház tagja is kell, hogy legyen. XII. Piusz pápa a Mystici corporis című apostoli körlevelében (1943) ezt írja az eretnekség bűnéről: „Ugyanis nem minden bűn, nem is minden súlyos bűn választja el természeténél fogva az embert az Egyház Testétől, amint azt a szakadárság, eretnekség és hittagadás teszi.” (11. o.) A „természeténél fogva” kifejezés az eretnekség esetében azt jelenti, hogy ha valaki elkövette az eretnekség bűnét (azaz formális, nem materiális eretnek), akkor nem tagja az Egyháznak. Ez azt jelenti, hogy a nyílt, makacs, formális eretnek Jorge Bergoglio nem tagja az Egyháznak, és mint olyan, nem lehet pápa.

Ferenc pápát érvénytelen pápának nyilvánítani, akár eretnekségei miatt, akár érvénytelen megválasztása miatt (a konklávé előírásainak állítólagos megsértése miatt, vagy azért, mert XVI. Benedek pápa még mindig pápa, mert érvénytelenül mondott le) kétségbeesett és szubjektíven meghozott intézkedések, amelyek célja a pápaság jelenlegi példátlan válságának orvoslása. Ezek tisztán emberi cselekedetek, és lelki rövidlátásról árulkodnak. Minden ilyen törekvés végső soron zsákutcába vezet. Az ilyen megoldások a probléma emberi eszközökkel való megoldásának burkolt pelagiánus megközelítéséről árulkodnak; egy olyan problémáéról, amelyet emberi erőfeszítésekkel nem lehet megoldani, hanem isteni beavatkozásra van szükség.

Lelki rövidlátás inkább az, ha a püspökök gyáván, tétlenül ülnek, ugyanis meg lesznek ezért ítélve. „Zsákutca”? Nincs semmilyen zsákutca. A helyzetet meg lehetne oldani, ha a valódi bíborosok összehívnának egy konklávét.

Elég csak megvizsgálni a pápa leváltásának vagy megválasztásának érvénytelenné nyilvánításának hasonló eseteit az egyháztörténelemben, hogy lássuk, ezek a pápai tisztségre rivalizáló és harcoló igénylőket váltottak ki. Az ilyen helyzetek nagyobb zavart okoztak az Egyház számára, mint egy eretnek vagy kétes módon megválasztott pápa eltűrése az Egyház természetfeletti látásával és az isteni gondviselésbe vetett bizalommal.

Schneider úgy beszél, mintha már számtalan eretnek pápa létezett volna, de megint nem említ egy példát se.

Mérlegeljük fel logikusan a két opciót:

1. Az ún. „pápát” leteszik, és választanak egy újat. Eredmény: először nagy kavarodás, de a helyzet lecsillapszik az új pápával.

2. Az ún. „pápa” tovább terjeszti az eretnekségeit, rombolja az Egyházat és visszataszítja az embereket. Eredmény: Isten tudja hány lélek kerül örök kárhozatra a „pápa” miatt.

Melyik a kisebbik rossz?

Következtetés: Schneider püspök érvelése nem működik.