Publikálva 2022.09.12.
a “Mass and the Sacraments” (“A mise és a szentségek”) c. könyvéből
„A bűnbánat az értelem fájdalma vagy bánata és az elkövetett bűn megvetése, a többé nem vétkezés szilárd szándékával” (Tridenti Zsinat).
A bűnbánat a bűnbocsánat szentségének vételére való felkészülésünk legszükségesebb része. Bűnbánat nélkül semmilyen bűn nem bocsáttatik meg. Ezért a bűnbánatot a gyónás előtt, vagy legalábbis a feloldozás megadása előtt kell felindítani.
2. A bűnbánat az akarat cselekedete. – A bűnbánó elfordul a bűntől, megveti azt, megbánja, hogy elkövette, és elhatározza, hogy elégtételt tesz érte, és a jövőben elkerüli azt. Az akarat ilyen cselekedete feltételezi azt a tudatot, hogy a bűn rossz. Ezért, ha valóban bűnbánóvá akarunk válni, gondolnunk kell a bűn rosszindulatára és annak szörnyű következményeire. Az értelem cselekedetének meg kell előznie az akarat cselekedetét.
3. A bűnbánatunknak, és ezért a javulási szándékunknak is belsőnek, egyetemesnek, legfelsőbbnek és természetfelettinek kell lennie. –
a) Bűnbánatunk belső, ha szívünkben megvetjük a bűnt, mint minden rossz közül a legnagyobbat, és őszintén kívánjuk, hogy soha ne követtük volna el. „A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat”, mondja a próféta (Joel 2,13). […]
b) A bűnbánatunk egyetemes, ha kivétel nélkül minden halálos bűnünkre kiterjed. Ha csak bocsánatos bűneink vannak, amelyeket meg kell gyónnunk, akkor legalább az egyiket valóban meg kell bánnunk, különben gyónásunk semmis lesz. […]
c) Bűnbánatunk akkor a legfőbb, ha elhatároztuk, hogy nem követünk el halálos bűnt semminek a szeretetéért és semmitől való félelemből.
d) Bűnbánatunk természetfeletti, ha Isten kegyelméből fakad, és olyan indítékokon alapul, amelyeket a hit tesz ismertté számunkra, pl. ha azért sajnáljuk bűneinket, mert azokkal megbántottuk Istent, elvesztettük a mennyországot és megérdemeltük a poklot. Ha csak azért sajnálnánk a bűneinket, mert azok valamilyen szégyent vagy földi veszteséget hoztak ránk, akkor a bánatunk pusztán természetes bánat lenne, és nem használna üdvösségünknek.
A természetfeletti bűnbánat lehet tökéletlen vagy tökéletes. – Ha azért sajnáljuk bűneinket, mert attól félünk, hogy Isten megbüntet bennünket értük, akkor bűnbánatunk tökéletlen (attritio). Azért tökéletlen, mert nem a szeretet legmagasabb rendű indítékából fakad. „Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet.” (1Jn 4,18). Ha viszont azért sajnáljuk, mert megbántottuk Istent, aki végtelenül jó, és aki a legnagyobb jótevőnk és legszeretőbb Atyánk, akkor bűnbánatunk tökéletes. „A tökéletes szeretet kizárja a félelmet” (1Jn 4,18). […]
[…]
A tökéletes bűnbánat azonnal eltöröl minden halálos bűnt, még mielőtt meggyónjuk azokat, – ahogyan a tíz leprás is meggyógyult útközben, amíg mentek a papokhoz. „Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom” (Jn 14,21).
Ezért ha valaha is szerencsétlenségünkre szándékos bűnbe esünk, azonnal tökéletes bűnbánatot kell felindítanunk. Természetesen még mindig kötelesek vagyunk gyónni, hogy teljesítsük a rendes törvényt, és ezt hamarosan meg kell tennünk. Ha mások életveszélyben vannak, és nincs pap jelen, segítenünk kell nekik, hogy a tökéletes bűnbánat cselekedeteit megtegyék. „A tökéletes bűnbánat a mennyország kulcsa.”
Mindig törekednünk kell a tökéletes bűnbánatra bűneinkért. […] „A tökéletlen bánat” – mondja a Tridenti Zsinat –, „bár önmagában, a bűnbocsánat szentsége nélkül nem tudja megigazítani a bűnöst, mégis arra képessé teszi őt, hogy a bűnbocsánat szentségében az isteni kegyelemben részesüljön.”
4. Bűnbánatunkhoz szilárd javulási szándék kell, hogy társuljon. – El kell határozzuk, hogy:
a) kerülni fogunk minden bűnt, legalábbis minden halálos bűnt;
b) kerülni fogjuk a bűnre vezető alkalmakat, és felhasználni azokat az eszközöket, amelyek szükségesek a javulásunkhoz;
c) a penitenciánkat teljesíteni fogjuk, és amennyire csak lehetséges, helyrehozzuk a bűneink által okozott károkat.
Ha csak bocsánatos bűneink vannak, szilárdan el kell határoznunk, hogy elkerüljük azokat, vagy legalábbis csökkentsük számukat.
A bűnre vezető alkalmak alatt mindazt értünk, ami alkalmas arra, hogy bűnbe vezessen bennünket, például rossz társak, rossz szórakozások, rossz olvasmányok. […]
Ha nem határoztuk el magunkat, hogy elkerüljük a halálos bűnöket vagy az arra vezető alkalmakat, akkor nincs igazi bűnbánatunk; rosszul gyónunk, és a feloldozás semmit sem használ nekünk.