A Világnézeti Válaszok című könyvből. Írta: P. Bangha Béla S.J.
Ki beszél ma vallásról? A vallás kora lejárt s az emberiség új eszmék felé halad.
Ezt mondogatják a vallás ellenségei már néhány száz vagy ezer év óta s a vallás még mindig itt van és él, sőt mindig új meg új lendületet vesz, sokszor ott is, ahol már szinte eltemetettnek vélték. Oka ennek az, hogy a vallás annyira komoly dolog s annyira az ember természetének legmélyéből fakad, hogy ha ideig-óráig elhallgattatják is a szavát, mindig újra felszínre tör s követeli természetes jogait.
Vallás mindig volt és mindig lesz, amíg ember él a földön. Mert minden ember, aki nem vak és eszement, szükségképen felveti magában előbb-utóbb a kérdést: honnan a világ? Hova megy az élet? S mi az oka, célja, értelme minden történésnek? S mihelyt az ember ezeket a kérdéseket kutatja, komoly feleletet nem talál rájuk mást, mint azt, amely az Istenhez vezet s a vallást alapozza meg.
Művelt ember megvan vallás nélkül is.
Ha erővel elhallgattatja magában a végső nagy kérdések után kutató értelem szavát, akkor ideig-óráig csakugyan meglehet az ember vallás nélkül is. Ez azonban nem a műveltség jele, hanem inkább a szellemi szegénységé, egy oldalúságé, sokszor csak az értelmi eligazodást önkényesen beszűkítő bátortalanságé. Viszont a történelem szerint éppen a legműveltebb s legmélyebb elmék nagyon is keresték a világnézeti kérdések megoldását s legjava részük azt a keresztény vallásban meg is találta. Már azért sincs tehát senkinek joga a vallásban műveletlenséget látni.
Fordítva: gyanús dolog, hogy rendesen éppen a félműveltek hivatkoznak a vallással szemben a maguk nagy műveltségére. Amily kevés az igazi műveltek közt a vallástalan ember, éppoly gyakori a hitetlenséggel való üresfejű hencegés a sekélyes műveltségű vagy csak egyoldalúlag (pl. technikailag) képzettek közt s leginkább a teljesen műveletlen hangoskodók soraiban. A vallástalanság az esetek nagyobbik részében a gondolattalanság, nagyzolás és szellemi kamaszkodás jele.
A vallás kiöli az életörömöt.
Annyi igaz, hogy a vallás nem engedi meg ösztöneink zabolátlan és lelkiismeretlen kiélését. A vallás féket rak a szenvedélyeinkre s határokat állít csapongó vágyaink elé. De éppen ezzel védi is a társadalmi együttélés legfőbb kincsét: az erkölcsöt és kölcsönös jogtiszteletet.
Jaj lenne az emberi társadalomnak, ha mindenki azt tehetné, amit akar! Ha a tolvaj szabadon lophatna, a zsarnok szabadon kegyetlenkedhetnék, az ügyesebb és ravaszabb szabadon zsákmányolná ki a felebarátját, ha a magasabb helyen ülő kénye-kedve szerint visszaélhetne mások alárendelt helyzetével, ha a férj és feleség szabadon élhetne vágyainak s lábbal taposhatná a hitvesi hűséget, ha a gyermekek szabadon garázdálkodhatnának s büntetlenül megfeledkezhetnének a szülők iránti hála és tisztelet kötelességéről. Az életörömök korlátlan hajszolása csak a sikkasztóknak, rablóknak, gonosztevőknek használna, nem a becsületes embereknek.
Viszont van egy életöröm: a jó lelkiismeret öröme, az Isten és az emberszeretet békéje és az örök élet reményének boldog biztonsága, amely ha nem is olyan zajos, mint az érzékiség örömei, viszont mélyebb, igazabb, felemelőbb öröm minden evilági gyönyörűségnél. Ennek az örömnek pedig a vallás az igazi szülőanyja és hordozója.
A modern tudomány megdöntötte a vallást.
Valaha divat volt így beszélni; ma már nem az. A tudomány ma már szerényebb lett, Csakugyan, vajon melyik tudomány döntötte volna meg a vallást? S a vallásnak melyik tételét döntötte meg? Mutassanak rá határozottan arra: hol az a bizonyos ellentét s ne érjék be üres fecsegéssel! Soha a katolikus vallásnak egyetlen tételéről sem lehetett eddig semmiféle tudomány nevében kimutatni, hogy hamis és a tudománnyal ellenkező lenne. Fordítva igaz: a vallástalanság és hitetlenség minden tétele csupa tudományos képtelenség.
Ha csakugyan lenne ellentét vallás és tudomány között, akkor ezt az ellentétet elsősorban azoknak a szellemóriásoknak kellett volna észrevenniök, akik a legragyogóbb tudást a leggyermekdedebb hittel és vallásossággal tudták magukban egyesíteni, Ha olyan szellemóriások, mint Newton és Laplace, Volta és Ampère, Gauss és Cauchy, […] és Mendel Gergely János, Röntgen és Maxwell nem találtak ellentétet vallás és tudomány közt, mi jogon mernek akkor törpék, apró szabadgondolkozó párttitkárok és bolsevista tudatlanok a tudomány nevében kiáltozni a vallás ellen?
Fő az, hogy mindenki becsületesen éljen, a vallás mellékes.
Először is; épp azért kell vallás, hogy mindenki becsületes lehessen! Másodszor: aki nem vallásos, vagyis aki Istennel szemben nem teljesíti kötelességét, az már ezen a címen sem nevezhető becsületesnek. Fő az, hogy mindenki becsületes legyen? Helyes; mindenki teljesítse tehát a kötelességeit. De minden kötelességét és mindenekelőtt a kötelességeit az Isten iránt! Mert ahol az emberek Istennek nem engedelmeskednek, ott tapasztalás szerint egymással szemben sem tartják meg a becsület és tisztesség kötelességeit, Helyesen írja XII. Pius pápa, hogy a háborúk, szerződésszegések, ellenségeskedések és féktelenségek onnan erednek, hogy aki nem hajol meg Isten törvénye előtt, az nem hajol meg semmiféle erkölcsi törvény előtt sem.
A vallás hívei között is vannak jellemtelenek, sőt gonosztevők, viszont a vallástalan emberek közt is akadnak jellemes emberek.
Ebből legfeljebb az következik, hogy mindenütt vannak kivételek. De mindenki kivételnek is érzi, ha valaki vallásos ember létére mégis annyira megfeledkezik magáról, hogy cselekedeteit nem tartja összhangban azokkal a magasztos eszményi követelésekkel, amelyek a vallásosságból fakadnak. S hasonlókép szembeötlő kivétel, ha valaki a természetes erkölcsiség követelményeit kényesen szemmel tartja, de ugyanakkor nem veszi észre, hogy a legfőbb és legtermészetesebb kötelesség terén; az Isten imádata és szolgálata terén elmarad. A legderekabb emberek, a kötelességtudás és lelkiismeretesség legragyogóbb példaképei, a legönzetlenebb hazafiak és családapák, legnemesebb lelkű anyák és hitvesek, legodaadóbb gyermekek és a legtisztább ifjúság, tapasztalás szerint mindig a vallásos élet talaján teremnek, míg viszont a gonosztevők, a csalók, paráznák és tolvajok, önzők, másokat lelkiismeretlenül eltaposók csaknem kivétel nélkül a vallástalanok közül kerülnek ki. Csak szét kell nézni az életben!
Az Isten nem szorul rá arra, hogy én külsőleg is hajlongjak előtte.
Nem „szorul rá”, az igaz, de te rászorulsz, neked igenis kötelességed. A király vagy fejedelem vagy kormányzó sem szorul rá, hogy tisztelegj, ha előtte megjelensz, mégis meg követelheti tőled, hogy megadd neki a tiszteletet és olyan formában add meg, ahogy azt ő kívánja s a törvény előírja.
Nem az Isten szorul rá a te külsőleg is megnyilvánuló tiszteletedre, hanem az ész és erkölcs, a becsület és isteni törvény az, amely rászorít az alárendeltségi érzés és engedelmesség köteles kifejezésére.
A kereszténység lefokozza az emberi méltóságot, mert megalázódást, hajlongást, szolgaságot követel.
A mindenható Istennel szemben az alázatos és engedelmes hódolat csakugyan mindnyájunknak elemi kötelessége. Ez a kötelesség azonban nem aláz és nem alacsonyít le. Ellenben sokkal inkább lealacsonyít az a hencegő gőg, amely legfőbb Ura és Alkotója előtt sem akar meghajolni, hanem gyermekes daccal és képzelgéssel úgy tesz, mintha önmaga lenne a maga Istene, mintha önmaga adta volna magának mindazt, amivel Isten ingyen kegyelméből bír. A teremtő Isten előtt meghajolni; felmagasztaló dolog; Istent szolgálni annyi, mint: uralkodni.
Egyébként, nem különös-e, hogy éppen azok beszélnek ilyen fönnen az emberi méltóságról, akik maguk is rabszolgák: a saját kicsinyes, sőt alacsony hajlamaik rabszolgái s akik hétrét görbednek az emberek előtt, ha arról van szó, hogy ezzel valami kis kitüntetést vagy anyagi előnyöket kolduljanak ki tőlük!
Én vallásos vagyok, de a magam vallását élem.
Miért nem mondod mindjárt ezt is: én tudós vagyok, de csak a magam gyártotta tudományt követem! Szeretem a számtant, de a magam egyszeregyét veszem alapul. Gazdag vagyok, de csak olyan bankjegyeim vannak, amelyeket magam hamisítottam. Katona vagyok, de semmiféle tiszti parancsot nem fogadok el, hanem odamegyek, ott lövök s ott hadakozom, ahol és ahová nekem jól esik. A vallás nem az egyéni kedvtelés ügye. Annak megállapításában, hogy melyik a helyes vallás, nem mi vagyunk a legfőbb bírók, hanem az Isten. Az az egyetlen helyes vallásosság, amely azt követi, azt fogadja el, azt gyakorolja s a szerint él, amit az Isten kijelentett s parancsolt. A „magam” vallása csak annyit ér, mintha valaki az állammal szemben csak a saját maga alkotta törvényeket akarná elismerni. Ez egyszerű lázadás lenne és nyílt nemzettagadás.
[…]
A vallás sem a szenvedést nem akadályozza meg, sem a bűnt nem irtja ki a világból, sem az igazságtalanságot, a szegények elnyomását nem szünteti meg.
Ott, ahol a vallás kihalt a lelkekből, ott csakugyan nem hozhat létre csodákat, Az emberi bajok és szenvedések óriási többsége a bűnből, tehát a vallásosság elhanyagolásából ered, pl. a legtöbb háború is. Ha az emberek vallásosabbak lennének, mégpedig mind, a vezetők is, az államok sorsának intézői, bizonnyal lényegesebben kevesebb lenne a baj a világon, kevesebb az igazságtalanság, békétlenség, gonoszság, Minden bajt ugyan akkor sem lehetne kiirtani a földről, így többek közt pl. a betegségek nagy részét s a halált sem. De ez nem is feladata a vallásnak. A vallás a szenvedést megnemesíti s a szenvedő embernek az elkerülhetetlen fájdalom nyugodt s istenben bízó elviselésére lelki erőt ad; megédesíti még a legkínosabb megaláztatást és betegséget, sőt a halált is.
A vallástalanság éppen azért a legnagyobb átok, mert a szenvedés problémájával s főleg a halál rettentő kényszerével szemben teljesen vigasz és remény nélkül hagyja az embert.
Olyan mindegy, ki milyen vallást követ!
Ez alapjában épp olyan beszéd, mintha valaki azt mondaná: olyan mindegy, hogy ki milyen egyszeregyet követ!
Aki a kétszerkettőt tíznek mondja, vagy akár kilencszáznak, annak éppúgy igaza van, mint aki a kétszerkettőt négynek tartja.
A vallás nem mámor és nem játék, hanem igazság, az igazság pedig nem lehet önmagával ellentétes. Csak az a vallás igaz tehát, amely csupán azt és mindazt tartalmazza, amit Isten kijelentett s parancsol. Amelyik vallás ettől bármiben eltér, az téves vallás, akár mert nem mindent fogad el, amit Isten kijelentett, vagy parancsol, akár mert olyant is tanít isteni kijelentés gyanánt, amit Isten nem jelentett ki. Nem igaz tehát, hogy mindegy, ki milyen vallást követ!
Minden vallás azt mondja, hogy neki van igaza; hogyan igazodom el benne, melyiknek van igaza?
Megengedjük, hogy az egyes embernek sokszor nagy utánjárásába kerül, míg a hamis és téves vallások s az igaz vallás közt megtalálja a lényeges különbséget. A neveltetés, a környezet, a kritika nélkül felszedett előítéletek sokszor nagyon nehézzé teszik az eligazodást. Azonban tárgyilag lehetetlen, hogy Isten az igaz vallást ennyire felismerhetetlenné tette volna s nem adott volna neki olyan ismertető jegyeket, amelyeknek alapján mint ilyent fel lehet ismerni s a tévedésektől meg lehet különböztetni.
S csakugyan: aki komolyan utánajár, aki elfogultság nélkül tanulmányozza a katolikus vallást s a többi vallásokat, szinte csalhatatlan biztossággal rájön az egy igaz Egyház felismerésére. Hogy melyek ezek az ismertető jegyek, arról alább lesz szó.
Egy Istent imádunk; mindegy, ki milyen templomba jár.
Abból, hogy egy Istent imádunk, még valóban nem következik, hogy mindegy is, hogyan imádjuk őt s mit tekintünk az ő kijelentésének és parancsának. A zsidók s a mohamedánok is egy Istent imádnak, de azért talán mégsem mindegy, hogy zsidó, mohamedán vagy keresztény vagyok-e. S hasonlókép nem mindegy, hogy mint keresztény a teljeshitelű s isteni akaraton alapuló katolikus vallás keretében szolgálom és imádom-e az Istent vagy olyan keretek közt, amelyek az Isten rendelkezéseivel több vagy kevesebb dologban ellenkeznek.
Hát akkor mindenki elkárhozik és csak a katolikusok üdvözülnek?
Ez megint nem következik a fentiekből. Mert más kérdés az, hogy valamely vallás magában igaz és egyedül helyes-e, és más: hogy nem lehetnek-e egyes emberek, akik bár tárgyilag tévednek, mégis a saját hibájukon kívül tévednek s így tévedésük nem esik erkölcsi beszámítás alá. Aki nem hanyagságból, megvetésből, csökönyösségből ragaszkodik a téves valláshoz, hanem jóhiszemű tévedés áldozata, az ezzel még nem követ el bűnt s e miatt még nem kell elkárhoznia.
Szóval hát maradjon mindenki abban a hitben, amelybe született.
Ez megint nem áll és nem folyik a fentiekből. Ellenkezőleg: mindenkinek legszentebb kötelessége, hogy legjobb tudása szerint keresse az igazságot, az Isten kijelentéseit s akaratát, tehát az igaz vallást s ha megtalálta, kövesse is azt, minden akadályon keresztül. De ha a maga hibáján kívül marad meg a tévedésben, nem vétkezik. Viszont, ha felismerte az igazságot s nem követi azt: súlyosan vétkezik s e miatt el is kárhozhatik.
Nem gyermekes frázis-e az a „mennyország”, meg az a „pokol”?
Ha Isten mondja, hogy van örök boldogság és van örök büntetés, amelyet rövidesen mennyországnak s pokolnak nevezünk, akkor ezekben hinni nemcsak hogy lehet, hanem kell is. Sőt akkor éppen az az egyetlen komoly dolog, ha hiszünk is bennük.
Azért, mert nem látom, még lehet valami és van is. Hiszen az eszemet sem látom s feltehetőleg mégis van. A túlvilágról egyébként még alább lesz szó.
Az eredeti szerző 1939-ben meghalt, ezért az eredeti magyar szöveg közkincs.