A házasság az Egyház hét szentségének egyike. Isten a természetes házasságot akkor alapította meg, amikor Ádámot és Évát teremtette. Krisztus a megkereszteltek között egy szentség rangjára emelte a házasságot.
A házasság érvénytelenítése annak a megállapítása, hogy a házasság soha nem is volt érvényes. Ez eltér a válástól, amely – három kivételtől eltekintve – katolikusok számára nem lehetséges.
Az Egyház tanítása szerint: „A megkötött és elhált érvényes házasságot semmilyen emberi hatalom semmilyen okból nem oldhatja fel, a halál kivételével.” (Az 1917-es Egyházi Törvénykönyv 1118. kánonja)
Két kivétel van: az ún. szentpáli kiváltság (Privilegium Paulinum) és a szentpéteri kiváltság (Privilegium Petrinum). Az előbbi Pálnak a korinthusiakhoz írt első levelére nyúlik vissza: „A többieknek viszont én mondom, nem az Úr: Ha valamelyik testvérnek hitetlen felesége van, és az kész vele lakni, ne bocsássa el; és ha valamelyik asszonynak hitetlen férje van, és az kész vele lakni, ne hagyja el a férjét. Mert a hitetlen férj megszentelődik a felesége által, és a hitetlen asszony megszentelődik a férje által. Különben fiaitok tisztátalanok volnának, pedig szentek. Ha azonban a hitetlen fél elválik, váljék csak el.” (1Kor 7,12-15) Tehát ha nem keresztény házastársak egyike megkeresztelkedik, a hitetlen fél pedig el akar válni, a házasság bizonyos körülmények között felbontható.
A szentpéteri kiváltság azt jelenti, hogy két személy – akik közül legalább az egyik nincs megkeresztelve – nem szentségi házasságát bizonyos körülmények között a pápa a hit érdekében felbonthatja.
A nem elhált, de érvényes házasságokat (ratum sed non consummatum) a pápa felbonthatja.
Ebben a cikkben röviden áttekintem a házasságérvénytelenítenéseket, valamint azokat a rendkívül súlyos problémákat, amelyek a II. Vatikáni Zsinat óta azzal kapcsolatban felmerültek.
Az 1917-es Egyházi Törvénykönyv
Ahhoz, hogy megértsük a házasságok érvénytelenítésével kapcsolatos problémákat az elmúlt évtizedekben, meg kell vizsgálnunk, hogyan kezelte az Egyház az érvénytelenítéseket a Zsinat előtt. A Zsinat előtt érvényben lévő Egyházi Törvénykönyvet XV. Benedek pápa fogadta el 1917-ben a Katolikus Egyház római rítusának hivatalos törvénykönyveként. A könyv kimondja:
„A házasság jogkedvezménynek örvend, miért is kétség esetén a házasság érvényessége vélelmezendő, míg az ellenkező be nem bizonyíttatik. Kivéve az 1127. kánon esetén.” (1014. kánon)
Tehát a házasság érvénytelenítését kérelmező személy kell bebizonyítsa, hogy a házasság érvénytelen, és nem fordítva.
Az 1917-es Egyházi Törvénykönyv 1082. kánonja kulcsfontosságú, mivel leírja az érvényes házasság megkötéséhez szükséges minimum feltételeket:
„§ 1. Ahhoz, hogy a házassági beleegyezést [érvényesnek] lehessen tekinteni, szükséges, hogy a szerződő felek legalább ne legyenek tudatlanok abban, hogy a házasság egy férfi és egy nő közötti, gyermeknemzésre irányuló állandó közösség.
§ 2. Ez a tudatlanság a serdülőkor után nem vélelmezhető.”
A házasság érvénytelenségének számos oka lehet, amelyeket az ezt követő kánonok ismertetnek: tévedés a másik fél személyét illetően (1083.1); tévedés a másik fél valamely tulajdonságát illetően (1083.2); a házasság lényeges elemének szándékos kizárása (1086.2); kényszer vagy jogtalanul okozott súlyos félelem (1087).
Vannak formai követelményei is a házasság megkötésének: a házasságot az egyik fél plébánosa vagy püspöke, vagy ezek valamelyike által felhatalmazott pap és legalább két tanú előtt kell megkötni (1094. kánon). Ezek a követelmények csak katolikusokra vonatkoznak.
Vannak olyan akadályok, amelyek alól a házasságot kötő személyek felmentést kaphatnak: szűzességi fogadalom (1058. kánon); és vegyes házasság (1060. kánon).
Néhány kánont kihagytam, de a fontosabbakat felsoroltam.
Más szóval, a házasság csak akkor érvényteleníthető, ha bizonyítható, hogy érvénytelen. Ha kétség merül fel, a házasság érvényes.
Az 1983-as Egyházi Törvénykönyv
1983-ban „II. János Pál” új Egyházi Törvénykönyvet vezetett be a latin rítus számára. A házasságról szóló kánonok közül sok hasonló a régi Kódexben levőkhöz, köztük a fent idézett két kánont is, de van egy döntő jelentőségű kánon, amelyet kiskapuként használtak fel több százezer házasság érvénytelenítésére.
„A házasság megkötésére képtelenek:
- akik értelmük elégséges használatának híjával vannak;
- akik súlyos ítélőképesség-hiányban szenvednek azokat a lényeges házassági jogokat és kötelességeket illetően, melyeket kölcsönösen át kell adniuk és el kell fogadniuk;
- akik pszichikai természetű okok miatt a házasság lényegi kötelezettségeit nem tudják vállalni.”
(1095. kánon)
Az első bekezdés egyáltalán nem vitatható. Kizárja a gyermekeket, az esküvő idején ittas vagy kábítószer hatása alatt álló személyeket, valamint a súlyos mentális betegségben szenvedőket. A másik két bekezdés viszont komoly problémákat vet fel.
Geoffrey Robinson, ausztrál pap és kánonjogász, akit 1984-ben kineveztek Sydney segédpüspökévé, ugyanabban az évben írt egy könyvet “Marriage Divorce & Nullity A Guide to the Annulment Process in the Catholic Church” („Házasság, válás és érvénytelenítés: Útmutató a Katolikus Egyház házasság-érvénytelenítési eljárásához”) címmel.
A könyvben a következőképpen írja le a „kánonjogi ítélőképesség hiányát”, ami a fent idézett 1095. kánon második pontja: „Ez az első a két jelentős új fejlemény közül, amely ebben a században ezen a területen bekövetkezett. Annak eredménye, hogy a modern pszichológia jobban megérti az emberi elme működését. Azon a tényen alapul, hogy a házasság komoly dolog, amely nagyon is valós, egész életre szóló felelősségekkel és kötelezettségekkel jár, és ennek következtében a megadott beleegyezésnek és a beleegyezés tárgyát képező valóságnak valamilyen minimális arányban kell állnia egymással. Minden házaspár nyíltan elismeri, hogy mindig van egy különbség, sőt, jelentős különbség az esküvőjük napján tudott dolgok és a valóság között, amelyhez hozzájárultak, de a házasság érvénytelensége csak akkor áll fenn, ha ez a különbség túlzott mértékűvé válik. […] Különböző dolgok mehetnek rosszul egy személy hátterében és neveltetésében, olyannyira, hogy az illető teljesen képtelen reálisan felmérni a kötendő házasságot. Súlyos szorongások vagy rögeszmék, a saját, látszólag elsöprő problémákba való teljes elmerülés – ilyen okok vezethetnek ahhoz, amit a kellő ítélőképesség hiányának nevezünk.” (84. o.)
A harmadik ponttal kapcsolatban így ír: „Azokra az emberekre utal, akik egyszerűen nem alkalmasak a házasságra, akik soha nem voltak házasságra hivatottak, akik képtelenek ilyen életmódot folytatni, olyan emberekre, akikről még a rokonok és barátok is azt mondanák: »Soha nem kellett volna megházasodnia.« Ez azon az elven alapul, hogy senki sem kötelezheti el magát a lehetetlenhez, senki sem adhat másnak jogot a lehetetlenhez. Ez akkor is alkalmazható, ha egy adott házasságban olyan mélyen gyökerező szükségletek ütköznek egymással, hogy minél jobban igyekeznek a házastársak a házasságot fenntartani, annál rosszabbá válik a helyzet.” (84–85. o.)
Más szavakkal, Robinson elismeri, hogy ez a két pont teljesen új.
Statisztikák
2007-ben világszerte 58 322 érvénytelenítési döntés született, ebből 35 009 az Egyesült Államokból származott. (link)
Az Egyesült Államokon kívül az összes érvénytelenítési kérelem 89,8%-át hagyták jóvá, míg az Egyesült Államokban ez az arány 96% volt. A visszavont kérelmek, illetve azok, amelyeknél a határidőt elmulasztották, nem számítanak bele ebbe a számba.
A II. Vatikáni Zsinat előtt a helyzet egészen más volt. Nem sikerült pontos számokat találnom. Az Egyesült Államokban azonban 1968-ban 338 érvénytelenítési döntés született, ami azt jelenti, hogy a közvetlenül Zsinat utáni időszakra ésszerű becslésként évi ezer érvénytelenítés számítható világszerte, a Zsinat előttre pedig még ennél is kevesebb.
1974-re az érvénytelenítések száma az Egyesült Államokban 28 918-ra emelkedett, 1991-ben pedig 63 933 volt. „2004-re a szám 46 330-ra csökkent”. (link)
Nyilvánvaló, hogy az érvénytelenítések nem tévedhetetlen döntések. Előfordulhat, hogy érvényes házasságokat nyilvánítanak érvénytelennek, és fordítva. Mindazonáltal az elmúlt évtizedekben hozott érvénytelenítések puszta száma azt mutatja, hogy a II. Vatikáni Zsinat után a felelősök megvetéssel kezelik a házasságot.
Az érvénytelenítési eljárás
A jelenleg alkalmazott eljárás az 1983-ban bevezetett új „Egyházi Törvénykönyv” hatálybalépését követően került bevezetésre.
A házasság érvénytelenítéséhez a kérelmezőnek kérelmet kell benyújtania a házastárs illetékes bíróságához. A bíróság ezután értesíti a házastársat, és mindkét felet kikérdezi. Mindkét fél megnevezhet tanúkat.
A bíróság mindkét fél számára kijelöl egy ügyvédet, de a felek más ügyvédet is választhatnak. Van egy házasságot védő ügyvéd is („defender of the bond”, a házasság védője) is, akinek az a feladata, hogy a házasság érvényességéért érveljen.
Az elsőfokú bíróság az egyházmegyei bíróság. 2015-ig a bíróságon általában három bíró ült, az elnöki tisztet pedig egy pap töltötte be. A bíráknak kánonjogi diplomával kell rendelkezniük.
Vannak másodfokú bíróságok is, amelyek több egyházmegyéért felelősek. 2015 előtt a fellebbezés a másodfokú bírósághoz automatikus volt, azután pedig választhatóvá vált.
A másodfokú bíróság után a következő legfőbb bíróság a Rota Romana. A Rota ítélete ellen fellebbezni lehet a Szentszék legfőbb bíróságához, az Apostoli Szignatúrához, vagy magához a pápához, de ez nagyon ritkán fordul elő.
A bírósági eljárásokban részt vevők tapasztalatai
Robert H. Vasoli katolikus szociológus, az 1998-ban megjelent “What God has joined together – The annulment crisis in the Catholic Church” („Amit Isten egybekötött – A házasságérvénytelenítések válsága a Katolikus Egyházban”) című könyv szerzője az Egyesült Államokban a bírósági eljárásokban résztvevő felek tapasztalataira hívja fel a figyelmet. Az általa felvázolt kép hajmeresztő, bár kihangsúlyozza, hogy az elsősorban az Egyesült Államokra vonatkozik, és más bíróságok, például a Rota, jobban kezelik az ügyeket.
Ha valaki érvénytelenítetni akarja házasságát, a bíróság nagyon segítőkész abban, hogy indokokat keressen a házasság érvénytelenítéséhez.
Sok esetben, ha az alperes meg akarja támadni az érvénytelenítést, nem tájékoztatják megfelelően a jogairól. Nem tájékoztatják arról, hogy fellebbezhet a Rotához, vagy hogy joga van a bíróság által kijelölt ügyvéd helyett más ügyvédet választani.
Voltak olyan esetek is, amikor a házasság érvénytelenítését anélkül ítélték meg, hogy egyáltalán felvették volna a kapcsolatot a másik féllel.
Az érvénytelenítések kérdése akkor került a közfigyelem középpontjába az Egyesült Államokban, amikor Sheila R. Kennedy, Joseph P. Kennedy II amerikai szenátor felesége, 1997-ben egy könyvet írt „Shattered Faith: A Woman’s Struggle to Stop the Catholic Church from Annulling Her Marriage” („Megtört hit: Egy nő küzdelme, hogy megakadályozza a Katolikus Egyházat házassága érvénytelenítésében”) címmel.
Zwack
1983-ban Joseph Zwack amerikai ügyvéd kiadott egy könyvet a következő cinikus címmel: “Annulment Your Chance to Remarry Within the Catholic Church” („A házasság érvénytelenítése: esélyed az újraházasodásra a Katolikus Egyházon belül”). A könyv elején idézi egy bíró szavait: „Nincs olyan házasság, amelyet egy kis vizsgálati idő után ne tudnánk érvénytelennek nyilvánítani.” (6–7. o.)
A szerző leírja, hogyan bővíti ki az új Egyházi Törvénykönyv a házasság érvénytelenségének okait, és hogy az új Kódex hogyan rögzítette azokat a pszichológiai érvénytelenségi okokat, amelyeket az amerikai bíróságok az 1970-es évek óta alkalmaztak.
Könyvében Zwack megválaszolja, miért a „megfelelő ítélőképesség hiánya” és a „megfelelő kompetencia hiánya” a leggyakoribb ok a házasság érvénytelenítésére manapság. Először is megemlíti, hogy ezek új fogalmak: „A megfelelő ítélőképesség és a megfelelő kompetencia hiánya alkalmazásának jogtörténete nagyon rövid, és az összes rendelkezésre álló precedens 1970 utáni, ami amely értelmezésében nagyon progresszív.” (46. o.)
Könyvében felteszi a kérdést:
„Vajon valóban léteznek okok egyházi érvénytelenítésre egy átlagos válási ügyben?
Igen, a szakértők szerint. Monsignor Kelleher, aki évek óta aktív szószólója az érvénytelenítési eljárás javításának, azt állítja, hogy egyes bíróságok úgy tűnik, abból a feltételezésből indulnak ki, hogy minden megromlott házasság érvényteleníthető. Doherty atya pedig egy bírósági tisztviselőt idéz, aki a megromlott házasságokról így nyilatkozott: »Nincs olyan házasság, amelyet egy kis vizsgálati idő után ne tudnánk érvénytelennek nyilvánítani.«* Ez talán kissé túlzó kijelentés, de rámutat arra, hogy sok házassági bíróságon uralkodó hozzáállás alapján szinte minden elvált személy esetében valószínű, hogy elegendő okot találnak a házasság érvénytelenítésének sikeres kérelmezéséhez. Diacetis atya, a befolyásos Amerikai Kánonjogi Társaság elnöke úgy véli, hogy »az Egyesült Államokban több mint hárommillió elvált katolikusnak van jó esélye a házassága érvénytelenítésére.«** Szerintem talán még ez a becslés is konzervatív.” (6–7. o.)
Aztán hozzáteszi, hogy ezeket könnyebb bizonyítani: „Mivel a bíróságok ma már az esküvő utáni magatartást is elfogadják a felek szertartás idején fennálló lelkiállapotának erős jeleként, a házasság érvénytelenítésének egyik legnagyobb akadálya megszűnt. Hasonlóképpen, a viselkedési mintákra és az instabilitás példáira vonatkozó bizonyítékok széles skálája hozható be az ügybe. Bár ezek közül egyik sem minősülhet önmagában az érvénytelenség bizonyítékának, ha egy pszichológiai szakértő összegyűjti és elemzi őket, akkor könnyen kimutathatják egy olyan pszichológiai állapot jelenlétét, amely érvénytelenné tenné a házassági fogadalmakat.” (46. o.)
„Ha egy szakértő azt állítja, hogy az egyik fél nem volt képes házassági fogadalmat tenni vagy betartani, a bíróság aligha fogja megkérdőjelezni a véleményét. Ez a vélemény, ha bizonyítékként kerül be a házasság érvénytelenítésére irányuló eljárásba, szinte megdönthetetlen bizonyítékká válik a házasság érvénytelenségére vonatkozóan.” (47. o.)
A „Ferenc pápa” óta bekövetkezett fejlemények
Vasoli professzor könyvének megírása után a helyzet még inkább romlott. 2015-ben „Ferenc” kiadott két motu propriót: a „Mitis Iudex Dominus Iesus” („Úr Jézus, Irgalmas Bíró”) és a „Mitis et Misericors Iesus” („Szelíd és Irgalmas Jézus”) című dokumentumokat. Ez a két dokumentum egyszerűsítette a házasság érvénytelenítési eljárását. Az egyik a Egyházi Törvénykönyvben, a másik pedig a Keleti Egyházak Kódexében rögzítette a változásokat.
A változások összefoglalása:
- minden érvénytelenítési eljárásnak ingyenesnek kell lennie (a költségeket a egyházmegyének kell viselnie)
- elegendő egy bíró
- a püspök lehet az egyetlen bíró
- nincs automatikus fellebbezés a másodfokú bírósághoz
Emellett új érvénytelenítési okokat is kitaláltak: „rövid házastársi együttélés” és „a szaporodás elkerülése érdekében végzett abortusz”.
Különböző katolikus médiaforrások szerint ezek a szabályok a házasság érvénytelenítésére irányuló kérelmek számának növekedéséhez vezettek.
Következtetés
Vasoli azzal kapcsolatban, hogy az amerikai bíróságok milyen gyakran nyilvánítják érvénytelennek a házasságokat, a következőket jegyzi meg: „Az amerikai bíróságok machinációi a érvényes keresztény házasságot szinte olümposzi piedesztálra emelték. A keresztény házasság túlzott idealizálása a házassági beleegyezésre vonatkozó, folyamatosan változó kritériumok szinte elkerülhetetlen következménye. Az átlagos házaspár meglepődne, ha megtudná, hogy az egymásnak tett esküjüket nem kellett szó szerint érteni. Különleges kegyelemre lenne szükség ahhoz, hogy a bírósági hóhérok által megtámadhatatlan »életközösséget« lehessen elérni.” (74. o.)
Bár Vasoli és mások az Egyesült Államokat okolják, egyértelmű, hogy mindez nem történhetett volna meg „II. János Pál” és utódai tudta nélkül.
Azoknak a házasoknak, akik „meg akarják csalni a rendszert”, és hamis „pszichológiai okokra” hivatkozva szeretnék érvényteleníteni házasságukat, el kell mondani, hogy Istent nem lehet becsapni. Eredeti házasságuk Isten szemében érvényes.