Aeterni Patris: A keresztény filozófia helyreállításáról
„Aki korunk sanyarú állapotait figyelmére méltatja s úgy a közügyek menetét, mint a magánosok életviszonyait elgondolja, bizonyára arra a meggyőződésre jut, hogy a bajoknak, melyekkel már küszködünk vagy melyektől még csak félünk, termékeny magvát azok a vészes elvek képezik, melyek az isteni és az emberi dolgokra vonatkozólag egyes bölcselők iskoláiból már régtől fogva kiszivárogtak, s miután sokaknál tetszésre talállak, immár a társadalom minden rétegét átjárták. Az ember természete ugyanis azt hozza magával, hogy cselekvésében eszét mint kalauzt követi; ebből kifolyólag, ha elméjében téved, e tévedésben akarata is könnyen osztozik; igy történik azután, hogy az értelemben székelő vészes elvek az ember cselekvéseit befolyásolják és megrontják. Ellenben ha az ész józan, ha igaz elvekhez szilárdan ragaszkodik, akkor számtalan jóban részesíti úgy a közéletet, mint a magánosokat. Mi ugyan az emberi bölcseletnek nem tulajdonítunk oly erőt és tekintélyt, hogy azt minden tévely eltávolítására vagy kiirtására egymagában elégségesnek tartanánk; mert valamint a kereszténység megalapításakor az emberi nemet eredeti méltóságához a hit csodás ténye vezette vissza, mely „nem emberi bölcsesség meggyőző igéi által, hanem az isteni szellem és erő nyilvánulása folytán” terjedt el; úgy jelenleg is elsősorban Isten mindenható erejétől és segítségétől kell várnunk a tévedések sötétségének elűzését s az emberi elmék felvilágosítását. [lásd “Inscrutabili Dei consilio,” 78:113.]” (2)
„Először is a bölcselet, ha helyesen és bölcsen alkalmazzák, mintegy utat nyit az igaz hitre s művelőinek szívét, lelkét kellőleg előkészíti a kinyilatkoztatás elfogadására, miért is a régiektől méltán ily elnevezésekkel illettetett: »előkészítő oktatás a keresztény hit fölvételére« [lásd Alexandriai Kelemen, “Stromata,” 1, 16 (PG 8, 795); 7, 3 (PG 9, 426)], „a kereszténység előzménye és segédeszköze” [lásd Origenész, “Epistola ad Gregorium” (PG 11, 87-91)]; „evangéliumhoz vezérlő oktató” [lásd Alexandriai Kelemen, “Stromata,” 1,5 (PG 8, 718-719)].”
„Végül az is a bölcseleti tudományok tisztéhez tartozik, hogy az istenileg kinyilatkoztatott igazságokat buzgón védjék s az azokkal ellenkezőknek ellenálljanak. E tekintetben nagy dicsőségére szolgál a bölcseletnek, hogy a hit bástyájául s a vallásnak mintegy erődéül tekintendő.” (7)
„Sok okunk van rá, hogy ezt sürgessük. Mindenekelőtt, mivel napjainkban a keresztény hitet bizonyos álbölcselet fondorkodásaival és cseleivel támadják meg, az ifjakat egyáltalában, de kivált azokat, akik az egyházi pályára kívánnak lépni, a tudomány egészséges és erős táplálékával kell nevelni, hogy erőben bővelkedve s mindenféle fegyverrel kellőképp ellátva, jó korán hozzászokjanak a vallás bátor és bölcs védéséhez, az apostol szerint »mindenkor készek lévén megfelelni mindannak, ki okát kérdi a bennünk élő reménységnek« [1Pét 3,15]; s »inteni az üdvös tudomány értelmében, az ellenmondókat pedig megcáfolni« [Tit 1,9].”
„Továbbá a családi és a polgári élet, mely a vészes tanok által megmételyezve, köztudomás szerint nagy veszélyben forog, kétségtelenül sokkal békésebb és biztosabb állapotnak örvendene, ha a felső iskolákon józanabb s az Egyház tanával megegyezőbb tételek adatnának elő, olyanok például, mint sz. Tamás tanai.” (28)
„Mi tehát, midőn kijelentjük, hogy kész-örömest és hálás szívvel kell elfogadni mindent, amit bárki bölcsen mondott vagy a valóságnak megfelelően kigondolt s felfedezett, titeket, Tisztelendő Testvérek, sürgetve intünk, hogy a katolikus hit oltalmára és díszére, az emberi társadalom javára s minden tudomány tökéletesítésére Szent Tamás aranynál becsesebb bölcsességét ősi jogaiba visszahelyezzétek s terjesszétek. Sz. Tamás bölcsességét, mondjuk; mert ha a skolasztikusok műveiben itt-ott túlságos szőrszálhasogatás vagy meggondolatlan állítás fordul elő, vagy ha egyes nézeteik az újabb kor bizonyos vívmányaival meg nem egyeznek, szóval, ami bennük nem helyeselhető, azt visszaállíttatni éppenséggel nem lehet szándékunkban. Különben az általatok bölcsen választandó tanítók Aquinói Tamás tanát adják elő tanítványaiknak, mutassák meg ezeknek, hogy az angyali tudós alaposságra és előadásra nézve a többiek felett messze kimagaslik. Továbbá az általatok alapított vagy alapítandó felsőbb iskolákon is e tant fejtegessék s használják az elterjedt vélemények megcáfolására. Hogy azonban az igazság után szomjazók a valódi helyetti hamisított s az egészséges helyett megromlott italt ne kapjanak, gondoskodjatok arról, hogy Sz. Tamás bölcseletét magukból a forrásokból lehessen meríteni vagy legalább oly patakokból, melyek általános vélekedés szerint a forrásból jönnek s minden tisztátalanságtól meg vannak őrizve: ellenben távolítsátok el a növendékeket oly vizektől, melyekről ugyan az van állítva, hogy Sz. Tamás tiszta tanát foglalják magukban, de a valóságban idegen elemekkel megváltoztatva s megfertőztetve vannak.” (31)
Militantis Ecclesiae: Canisius Szent Péter halálának 300. évfordulóján
„Valójában bizonyos párhuzamok fennállnak korunk és Canisius kora között, amely egy olyan korszak volt, amikor a forradalom szelleme és a doktrína lazulása a hit jelentős meggyengüléséhez és az erkölcsök hanyatlásához vezetett. Ennek az embernek, aki Bonifác után Németország második apostola, az volt a célja, hogy megmentse az ifjúságot különösen ettől a kettős csapástól. Ezt a célt elsősorban iskolák alapításával és jó könyvek kiadásával, valamint hatékony prédikációkkal és mélyreható vitákkal érte el.” (2)
„Most örömmel élünk ezzel az alkalommal, hogy az erőteljes vezetőt, Peter Canisiust mint példaképet állítsuk mindazok elé, akik Krisztusért küzdenek az Egyház seregében. Ha felismerik, hogy a tudás fegyvereit az igazságosság fegyvereivel kell összekapcsolniuk, akkor erőteljesebben és hatékonyabban tudják majd megvédeni a hitet.” (4)
„Vállalta gyermekek oktatását, sőt, alapfokú íráskönyveket és nyelvtanokat is szerkesztett számukra. Valóban, ahogyan gyakran tért vissza a királyi udvarokban tartott prédikációkról, hogy a néphez szóljon, úgy a dogmákról vagy az erkölcsről szóló tudományos írásai mellett olyan traktátumokat is szokott írni, amelyek célja vagy a nép hitének megerősítése, vagy pedig jámborságának felébresztése és ápolása volt. Csodálatos sikereket ért el annak megakadályozásában, hogy a tapasztalatlanok a tévedés hálójába kerüljenek. Az e célból kiadott Summa egy tömör és gondosan összeállított mű, amely gyönyörű latin nyelven íródott, és méltó az egyházatyák műveihez. Ezt a figyelemre méltó művet lelkesen fogadták a tanult emberek Európa szinte minden országában. Kevésbé terjedelmes, de nem kevésbé hasznos volt a két híres katekizmus, amelyet ez az áldott férfi a kevésbé művelt elmék számára írt: az egyiket a gyermekek vallási oktatására, a másikat pedig a művészetek tanulmányozásával már foglalkozó fiatal férfiak számára. Ez a két mű olyan nagy sikert aratott a katolikusok körében közvetlenül a megjelenés után, hogy szinte minden, a hit alapjainak tanításával megbízott tanár rendelkezett velük. Ezeket a műveket nemcsak az iskolákban használták a gyermekek lelki táplálékaként, hanem a templomokban is nyilvánosan magyarázták őket mindenki javára. Így három évszázadon át Canisiust a németországi katolikusok tanítójának tekintették. A köznyelvben a »Canisiust ismerni« a »keresztény hitet megőrizni« szinonimája volt”. (8)
„Ha volt valaha olyan korszak, amelyben bőséges tudományra és ismeretre volt szükség a katolikus hit védelméhez, akkor az kétségtelenül a miénk, ugyanis a tudomány minden ágában bekövetkező gyors fejlődés gyakran alkalmat szolgáltat a keresztény hit ellenségeinek a támadására. Ezért ugyanolyan erőfeszítéseket kell tennünk, hogy visszaverjük támadásukat. Nekünk kell elsőként elfoglalnunk a pozíciót, és ki kell ragadnunk a kezükből azokat a fegyvereket, amelyekkel megpróbálnak megsemmisíteni minden kapcsolatot Isten és ember között.” (10)
„Az így megerősített és megfelelően felkészített katolikusok egyértelműen képesek lesznek megmutatni, hogy a hit nemhogy nem ellenséges az emberi kultúrával szemben, hanem valójában annak csúcspontját és tetőpontját képezi; hogy még azokban a kérdésekben is, ahol látszólagos ellentét vagy ellentmondás áll fenn, olyan szorosan összehangolható a filozófiával, hogy mindkettő kölcsönösen megvilágítja a másikat; hogy a természet nem a vallás ellensége, hanem társa és segítője; végül pedig, hogy a vallás ihletése nemcsak mindenfajta tudást gazdagít, hanem az irodalomnak és a többi művészetnek is új erőt és új életet ad.” (11)
„Az oktatás olyan megszervezése tehát, amely minden vallással való kapcsolatot megszüntet, megrontja a lélekben rejlő szépség és becsület magvait. Ezzel nem a nemzet védelmezőit neveljük, hanem az emberiség pestisét és csapását. Ha kiiktatjuk Istent, mi tarthatja a fiatalokat a kötelességtudat útján, vagy mi hívhatja vissza őket, amikor letérnek az erény útjáról, és a bűn szakadékába zuhannak?” (17)
(link)
