A Dóm tér Limburg an der Lahnban, Németországban. A képet Domi készítette 2014-ben, CC-BY-NC 2.0, itt.
A németországi „Limburgi Egyházmegye” éppen a múlt héten tett közzé egy dokumentumot „Többvallási istentiszteletek a Limburgi Egyházmegyében” („Multireligiöse Feiern im Bistum Limburg”) címmel.
Ebben a dokumentumban olyan sok tévedés van, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Csak néhány részletet kommentálok belőle.
A dokumentum elején az „általános helynök” és egy képzeletbeli „püspöki megbízott” megnevezi a dokumentum célját:
„Ez az útmutató orientációs segédletként szolgál a többvallási környezetben történő liturgikus ünneplésekhez, különösen a Limburgi Egyházmegye plébániáin, óvodáiban és iskoláiban.”
A dokumentumot azzal kezdik, hogy azt állítják:
„A II. vatikáni zsinat óta a párbeszéd és a nem keresztény vallások tagjaival való találkozás a Katolikus Egyház önként vállalt kötelezettségei közé tartozik (vö. Nostra aetate zsinati nyilatkozat), mivel a párbeszéd célja egymás megismerése, az előítéletek megszüntetése, a megbékélés elősegítése és a béke megteremtése.”
Tényleg? A katolikus egyház alapítója, a mi Urunk Jézus Krisztus, konkrét küldetést adott Egyházának: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya, és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28:19-20)
„Azok a keresztények, akik hisznek Isten egyetemes üdvözítő akaratában, bíznak abban, hogy Isten munkája túlmutat a szervezett egyház látható határain, és más hívőkben találkozik velünk. Az Istennel való igazi kapcsolatot nem az ember hozza létre, hanem Isten Lelke: „Közel van az Úr mindazokhoz, akik segítségül hívják, akik segítségül hívják őt igazságban.” (Zsolt 145,18).”
A Zsoltárok könyvében viszont ez is benne van: „Mert a nemzetek istenei mind csak hamis istenek, az Úr azonban egeket alkotott.” (Zsolt 95,5) Igen, a saját hibájuk nélkül a Katolikus Egyházon kívül álló emberek is üdvözülhetnek, ha saját lelkiismeretüket követik, őszintén keresik Istent és az igazságot, és megbánják bűneiket (ld. KKK 847). Ez nem szünteti meg a Katolikus Egyház azon kötelezettségét, hogy terjessze az evangéliumot és megpróbálja megtéríteni az embereket.
„Az egyik lehetőség a liturgikus vendéglátás, azaz más vallások tagjait kifejezetten meghívják egy keresztény istentiszteletre (vendégmodell) […] Fordítva, a keresztények is lehetnek vendégek más vallások rituális imáin, feltéve, hogy meghívják őket erre”.
Utána idéznek egy, a német evangélikus egyház által kiadott dokumentumot, melyik azt mondja:
„A mások imáiban való részvétel nem jelenti idegen istenekhez fordulást. … Senkinek sem kell túlterheltnek éreznie magát, ha úgy vesz részt az ünneplésben, hogy nem osztja meg azok hitét. Azzal sem válik valaki hűtlenné a saját hitéhez, ha részt vesz, amikor mások a saját hitüket fejezik ki.”
Tovább:
„Azonban a mások szertartásaiban való aktív részvétel, például amikor a muzulmánok részt vesznek az Eucharisztiában vagy a keresztények csatlakoznak az iszlám rituális imához, átlépné a határt.”
Első pillantásra úgy tűnik, hogy van némi igazság ezekben az állításokban. Más vallások szertartásain való aktív részvétel valóban tilos. A passzív részvétel azonban súlyos ok nélkül szintén tilos. A „communicatio in sacris” (szent dolgokban való közösség) elfogadhatatlan.
A dokumentum azt állítja, hogy a többvallásos imádságnak két formája van: az egyik, amikor mindenki külön imádkozik ugyanazon az eseményen, a másik, amikor mindenki együtt imádkozik. Az első típus esetében a dokumentum az assisi imatalálkozókra hivatkozik.
„1986 októberében II. János Pál pápa kezdeményezte a vallások imatalálkozóját Szent Ferenc sírjánál, Assisi-ban. A pápa meghívta a keresztény egyházak és vallások képviselőit, hogy együtt zarándokoljanak el Rómából Assisibe, hogy együtt böjtöljenek és imádkozzanak a békéért. Maga az ima három szakaszra oszlott: A köszöntés után a vallások képviselői Szent Ferenc városának különböző helyein imádkoztak, és hagyományaiknak megfelelően istentiszteleteket celebráltak. Ezt követően mindenki összegyűlt a Szent Ferenc-bazilika előtt, és a vallások képviselői egymás után mondták el a saját hagyományaik szerinti imákat. Szándékosan nem voltak közös imák.”
Bergoglio ellenpápával ellentétben II. János Pál nem lett eretnek vagy aposztata. E botrányos eseményt illetően a szerző véleménye szerint a külön imádkozás ténye mentette meg II. János Pált attól, hogy átlépje a vörös vonalat.
1986. október 27-én, ezen esemény során buddhista szerzetesek egy Buddha-szobrot helyeztek a tabernákulum tetejére az assisi Szent Péter-templomban. 1997. szeptember 26-án földrengés rázta meg a térséget, és a templom mennyezete beomlott.
A dokumentum által említett második típus, a több vallás közös imája természetesen nem megengedett.
Később a dokumentumban példákat adnak a többvallásos ünnepekre.
A következtetésben pedig kijelentik:
„Ezzel szemben a többvallásos ünnepségek, amelyeken a különböző vallások tagjai a saját hagyományukból származó szent szövegeket mondanak egymásnak egyazon teremben, egyenrangúan és kölcsönös tisztelettel, megnyitják a nagyobb egyenlőség lehetőségét.”
Hogyan lehet az egyetlen igaz vallás egyenrangú az összes hamis vallással?