Bódi Mária Magdolna (1921-1945) – magyar vértanú munkáslány

Az alábbi szöveg Temesi József „Tanúságtétel liliommal és vérrel – egy gyári munkáslány élete és mártíromsága” című könyve alapján készült, aki a lány gyóntatója és lelki vezetője volt. (angol fordítás itt)

1921. augusztus 8-án született Szigligeten, viszonylag szegény és nem túl vallásos családban. Szülei mezőgazdasági cselédek voltak, akik Magdi gyermekkorában különböző munkaadóknál dolgoztak, és a Balaton nyugati partján egyik faluból a másikba költöztek. Magdinak két testvére volt: Gyula és János. Szülei házassága rendellenes volt, és édesapja vallási kérdésekben műveletlen volt.

Magdi gyermekkorában mély vallásosságával tűnt ki. Minden este sokat imádkozott. Sokat imádkozott édesapja megtéréséért is.

Magdi szerette az apját annak részegsége és rossz modora ellenére. Néha az anyja és az apja közé állt, amikor az apja részegen bántalmazni próbálta az anyját.

Sok önmegtagadást gyakorolt. Fogadalmat tett, hogy nem lesz divatos a frizurája. Nem ment el fürödni a Balatonba, pedig a tó csak néhány kilométerre volt az otthonától. Minden vasárnap több kilométert gyalogolt a templomba a misére.

Édesanyja megjegyezte, hogy Magdi gyermekkorában tudott „nagyon makacs lenni a jóban.”

Nagyon jó tanuló volt az iskolában. Segített más gyerekeknek memorizálni a hittanóra tartalmát.

Magdi szeretett volna belépni egy szerzetesrendbe, de mivel szülei rendezetlen házassága miatt törvénytelen gyermek volt, a belépés akkoriban nehéznek bizonyult. Ettől függetlenül szüzességi fogadalmat tett, egész életét Jézusnak akarta szentelni, még ha nem is lehetett apáca. Apostol akart lenni a világban, és sokat kutatta a fiatalok elérésének művészetét.

Az 1930-as években virágzott a magyar katolicizmus. Rengeteg katolikus szervezet tevékenykedett. Magdi fáradhatatlanul apostolkodott a fiatalok körében. Tagja volt a Dolgozó Lányok Egyesületének és a Szívgárdának.

A helyi plébános gyakran kikölcsönözte könyveit a plébánia egyes fiataljainak, köztük elsősorban Magdinak. A fiatalok egymás után olvasták el a könyvet, majd megbeszélték a tartalmát.

Amikor 18 éves lett, a Fűzfőgyártelepi „Nitrokémiai Rt.” vegyipari üzemben kezdett dolgozni, amely többek között pirotechnikai termékeket gyártott. A gyár szociális szempontból is élen járt, de Magdit aggasztotta a munkások erkölcse.

Magdi minden munkanapon reggel fél hatkor áldozott a helyi templomban. Mindig időben érkezett, miután több mint három kilométert biciklizett. Áhítatát látva a pap azt gondolta, hogy egy szentet szolgál.

A gyári munkások néha kigúnyolták a vallásosságát, de ő soha nem haragudott, inkább könnyedséggel válaszolt. Árulta a Szív című katolikus újság példányait „Itt a Szívem!” szlogennel. Idővel elnyerte a gyári munkások tiszteletét. Jelenlétében senki sem káromkodott. Gyakran átvette az éjszakai műszakot is a fiatal anyáktól, hogy azok gondoskodhassanak a gyermekeikről.

1943-ban jelentkezett ápolónőnek a frontra. Lelkeket akart menteni a harctéren, nem csak sérüléseket kezelni. A jelentkezését azonban elutasították, mert értékes munkása volt a gyárnak.

Egy 1943-as lelkigyakorlaton titokban arra kérte Istent, hogy fiatalon haljon meg egy szép halállal.

1944 karácsonya körül a gyár leállította a termelést. Ettől kezdve Magdi a vallásos munkájára kezdett összpontosítani, beteg és szegény emberek ápolására és lányai lelki gondozására. Sokan közülük megijedtek, amikor nemi erőszakról érkeztek jelentések, de Magdi megnyugtatta őket: „Ne féljetek, a jó Isten velünk van. Testünket megölhetik, de lelkünket nem. Ezért vigyázzatok, hogy lelketek mindig tiszta maradjon!”

1945 márciusának első felében beszélgetett Temesi atyával, amelyből kitűnik a hozzáállása. A pap élénken emlékezett utolsó találkozásukra, és szinte szó szerint idézte a beszélgetést.

– Atya, mi lesz velünk, ha elmúlik a háború? – kérdezte Magdi.

– Magdi, még nem értük meg a végét. De kijelenthetem, ha meghalna is, azt a legnagyobb nyugalommal el tudnám fogadni. Sőt, abban is megnyugodnék, ha egy bomba úgy széttépné, hogy testének egy porcikáját sem találhatnák meg. A lelke felől teljesen nyugodt lennék…

De ha már meg kell halnia, úgy lenne jó, ha vértanúhalált halhatna és ezzel koronázná meg életét.

– Atya! Úgy hiszem, hogy ez nekem sikerülni fog – mondta mosolyogva, derűsen, mintha egészen természetes dologról beszélt volna.

– Igen, ez annál inkább is sikerülhet, mert a lányoknak nem nehéz vértanúhalált halniuk, ha a szent tisztaság magasztos erényének védelmében esnek el.

– A tisztaságunkat védeni fogjuk. A lányokkal megbeszéltem. Lesz fegyverünk. Inkább egy szálig elesünk, de meg nem adjuk magunkat.

– Ha így tennének, tiszták is maradnának és hősök is lennének, de nem vértanúk. Hogy azonban szent hitünk fényében is tiszta fogalma legyen a vértanúságról, arra kérem: jól figyeljen a következőkre:

A nyomatékos felhívásra Magdi mindig értelmes, sugárzó arca feszülten figyelővé változott. Mintha csak egy hamar bekövetkező eseményt látna, hallana és élne át.

– A keresztény embernek a halál elől menekülnie kell mindaddig, amíg választás elé nem kerül: a bűn és a halál között. De ha választásra kerül sor, gondolkodás nélkül a halált választja. Ez a vértanú.

A halálra vezető körülményeket siettetni vagy előidézni sem szabad! Igaz, hogy voltak a vértanúk között olyanok is, akik önként vetették magukat máglyára, amikor már halálra voltak ítélve. Ezt azonban a halál biztos tudatában és a Szentlélek indítására tették.

Antióchiai Szent Ignác is megtette ugyan, hogy halála körülményeit siettette. De saját megölésére nem embert, hanem állatot ingerelt, amelynek úgyis az ő széttépése volt a feladata.

De újból hangsúlyozom, a halál veszélyét keresni, vagy siettetni még a vértanúság utáni vágyból sem szabad.

A vértanúság legegyszerűbb módja, ha a szent tisztaság kincsének védelmében esik el. A fogadalom értelmében az Istennek tett hűség ígéretének megtartása pedig több, mint egy tiszta leány vértanúsága, akit fogadalma nem kötelezett.

A fogadalmas mindenekelőtt az Urat tartja szem előtt. Érte hal meg inkább, mint a tisztaságért.

Magdi, ezért legyen mindig magánál zsebkés, vagy kisolló, amivel védekezni tud. De ezt csak akkor szabad használnia, amikor minden kétséget kizáróan ismertté lesz a támadó szándéka. Amikor már biztos lesz abban, hogy támadója nem kirabolni akarja magát, vagy bántalmazni, hanem a tisztaságától akarja megfosztani. Csak ebben az esetben szabad védekeznie. De ebben az esetben már védekeznie is kell!

A támadót képtelenné kell tennie önvédelemből. Ezt csak úgy érheti el, ha rendkívül heves fájdalmat okoz neki. Ezért gondoltam arra, hogy a magánál lévő hegyes szerszámmal vágjon támadója szemébe!

Mert ha csak ellenkezik vele, annál vadabbul kívánja magát tisztaságától megfosztani. Ha azonban szemen szúrja, ennek a fájdalomnak a hatására elmúlik az ellenség testének fellángolása. Bűnös tervének meghiúsításáért fogja megölni Magdit.

– Ebben az esetben azonban, mindaz, amit Magdi tesz, tisztasága védelmében teszi és Istenhez való hűségében hal meg, tehát vértanú.

Választás elé kerül ugyanis bűn és halál között és a halált választja.

– Magdi! Meg meri ezt tenni?

– Meg merem tenni. Majd a jó Isten ad erőt hozzá!

– Magdi! Ha a jó Isten megengedi, hogy ez így legyen, és maga mint vértanú, egyenesen az Isten boldogító színe látására jut, ígérje meg most nekem, hogy Istentől sok kegyelmet fog majd kérni az én számomra és azok számára is, akiknek lelke rám lesz bízva.

Nehéz szavakkal leírni arckifejezését erre a kérésre. Talán azt mondhatnám, hogy a felelősségtudat tükröződött szemében. Mintha már a jó Istennél lett volna. Nem hárította el a kérést, nem szabadkozott, hogy ilyet ne kérjek tőle, hiszen teljesen bizonytalan még minden. Szerényen, alázatosan, szemét lesütve, halkan, de határozottan ezt felelte:

– Atya, kérem, ezt megígérem…

– Köszönöm szépen. De meg ne feledkezzék erről az ígéretéről!

– Nem feledkezem meg.

– Most hadd említsem meg azt a bájos kérdés-feleletet, amit egy halálosan beteg kisgyermek kérdezett a paptól, aki az elsőáldozást szolgáltatta ki neki, ilyen körülmények között:

– Tisztelendő bácsi, ha majd meghaltam és meglátom a jó Istent, akkor előbb térdet kell hajtanom, vagy mindjárt a nyakába ugorhatok?

Magdi elmosolyodott és önkéntelenül felelt:

– Ott már nem szükséges a térdhajtás. Rögtön az Úr Jézus szívére szabad borulnunk.

106.-109. o.

1945. március 23-án egy szovjet katona belépett a bunkerbe, amelyben tartózkodott, és intett neki, hogy menjen beljebb. Elindult, miközben bal zsebében egy rózsafüzért, jobb zsebében pedig egy kis ollót fogott. Az édesanyja, aki szintén a bunkerben volt, megijedt, és megpróbálta rávenni Magdit, hogy vegye ki a kezét a zsebéből, sikertelenül. Rövid idő múlva Magdi ugyanazon a bejáraton keresztül, feldúlt arckifejezéssel elhagyta a bunkert, és odaszólt egy másik lánynak: „Annuska, meneküljön, mert magán lesz a sor. Én már meghalok… Édesanyám, menjenek innen, én most már meghalok.” A szemtanúk beszámolói némileg eltérnek, de úgy tűnik, hogy Magdi az ollóval megpróbálta szemen szúrni a férfit a bunkerben, de nem találta el. Miután kijött a bunkerből, a katona körülbelül nyolcszor rálőtt. Utolsó szavai ezek voltak: „Uram, Királyom! Végy magadhoz!”

A litéri temetőben temették el. Sírkövére ez a bibliai idézet van vésve: „Boldogok a tisztaszívűek ők meglátják Istent”. (Máté 5,8)

Halála után szülei összeházasodtak. Ettől kezdve békében éltek egymással. Az apa saját földjén kezdte megművelni.

Magdi boldoggá avatási eljárása a háború befejezése után kezdődött, abban az időszakban, amikor az ország még nem volt teljesen kommunista. Úgy gondolták, hogy a dokumentumok Rómába kerültek, de elvesztek. A kommunizmus évei alatt az emberek titokban tisztelték őt, és 1990-ben újraindult a boldoggá avatási eljárás. A dokumentumok 2010-ben előkerültek az egyházmegye archívumában. Boldoggá avatásának hívei hangsúlyozzák, hogy az egyház szentjei között kevesen vannak a hétköznapi munkások.

Bódi Mária Magdolna mellszobra Litéren. Solymári, CC-BY-SA 4.0 a Wikimedián.

Idézetek

„Csak azt szeretném, hogy minél több jót tehessek, hogy minél több lelket vezethessek a jó Istenhez… Valami nagyot szeretnék véghez vinni, hogy egészen tökéletes legyen az életem, hogy biztosan tessék a jó Istennek…” (101 o.)

„Az oltárdíszítés olyan, mint amikor a menyasszony várja a vőlegényét. Természetes, hogy csinosítja magát. Ezzel fejezi ki, hogy övé a szíve, jegyesére gondol. Így kell az oltárdíszítéssel kifejeznünk, mennyire kedves az Úr Jézus nekünk és milyen nagy szeretettel várjuk őt oltárunkra a szentmisében.” (39 o.)

„Nagyon szeretem a nevemet, ha tőlem függött volna, akkor sem tudtam volna jobb nevet választani. Emlékeztet Máriára, a Szent Szűzre. Magdolna neve pedig állandóan hivatásomra figyelmeztet. Mert az én hivatásom az, hogy tévelygő lelkeket, Mária Magdolnákat szerezzek az Úrnak.” (53 o.)

„Minden könnyű, amit az ember Krisztusért és a lelkekért vállal.” (63 o.)

„Hogyan lehet a haláltól félni?! Hiszen csak utána láthatjuk Urunkat színtől színre… A halál egy boldog pillanat. Hogyan lehet attól félni?!” (100 o.)

Szigliget, 2021-ben. Forrás: zczillinger a Flickr-en itt, CC-BY-ND 2.0.

A festett üvegablakok a litéri katolikus templomban állnak. Solymári, CC-BY-SA 4.0 a Wikimedián itt és itt.

Ima a boldoggáavatásáért

„Krisztus Királyunk! Szüzességi fogadalmával Magdi örök hűséget esküdött Neked.

Gondviselő szeretetedből a zárdaajtó helyett a gyár kapui nyíltak meg előtte.

Amilyen szívesen lett volna liliom istenszerető jegyeseid koszorújában, ugyanolyan készségesen ment sugározni az Isten- és emberszeretetet a Rólad megfeledkezett, de mégis jobb sorsra érdemes munkások közé.

„Uram Királyom! Végy magadhoz!” – ezt az utolsó fohászát is meghallgattad, amikor vérét ontotta Érted.

Add meg nekünk Urunk, hogy Magdit a szentek társaságában tisztelhessük, mindig a Te nagyobb dicsőségedre.

Ámen.” (forrás)